3 

Másnap T’Ra úgy érezte, mintha évek óta nem aludt volna ilyen mélyen. Az álma annyira élethű volt, mintha benne ragadt volna: egy férfivel táncolt a félhomályban, de amikor a kezéről az arcára nézett, a kép váratlanul megváltozott. Feszültség, düh és keserűség kavarogtak körülötte, mint egy szűk ruha, amit az ember sehogy nem bír leszedni magáról. Levegő után kapkodva riadt fel végül.

Kényszerítette magát, hogy visszaaludjon és addig koncentrált a gyűrűre a férfi kisujján, hogy végül sikerült ismét elszundítania. A férfi arcát továbbra sem látta, de a jelenléte így is megnyugtatóan hatott rá.  

Az elmúlt egy hétben semennyit nem tudott pihenni, ami vulkáni génjeit és a körülményeket figyelembe véve cseppet sem volt meglepő a számára. Az első Enterprise-on töltött éjszakáját követően azonban meglepően kipihenten ébredt. 

2

 - Vonósugarat rá, húzzák be! Hadnagy - fordult Nyota felé Kirk -, szóljon doktor McCoynak, hogy jöjjön a hangárba!

 - Kapitány! - az első tisztet hallva Jim felsóhajtott. Uhura ujjait a megfelelő billentyűk felett tartotta. A tapasztalat azt mondatta vele, a parancs módosulni fog. 

 - Igen, Mr. Spock - nézett rá várakozva.

 - A mentőkabin betazoid technológia. Figyelembe véve, hogy másik hajó nem tartózkodik a rendszerben, úgy vélem, csekély a valószínűsége, hogy a kabinban lévő személyen kívül más is túlélhette a romulánok támadását. 

 - Arra céloz, hogy ne keltsünk Bonesban hiú ábrándokat arra vonatkozóan, kit rejt a mentőkabin?

Kirk egy röpke pillanatra cinikus mosolyra húzta a száját. Bones és a hiú ábránd egy mondatban. Soha nem találkozott senkivel, aki Leonard McCoy-nál pesszimistább lett volna a világ bármely dolgát illetően. Spock bólintott. 

1

“Az érzelmek erősek, az emlékek nem.” (Strange New Worlds, s02e04)

  Az első tiszt mögött becsukódott McCoy irodájának ajtaja. Hat hónap telt el a Nyolcas Föderációs Űrállomáson töltött pihenőjük óta, a hajóorvos mégsem bírt szabadulni a szótól, amivel T’Ra kétszer is illette őt. Feszengése az elmúlt percekben, amíg Spockra várt, minden pillanattal tovább nőtt, aminek következményeként kis híján a vulkáni torkának esett. Az utolsó másodpercben sikerült csak visszafognia magát

Spock, természetéhez híven, azonnal a tárgyra tért.

 - Miben segíthetek, doktor?

 - Mit jelent az a szó, hogy “T’hy’la”? - szegezte neki a kérdést McCoy és meg mert volna esküdni rá, az első tiszt arcán mosoly jelent meg.

Szavak:

TNT, paleoasztronautika, roller, bűnözés, pénztárca

Történet:

Oliver, a bagoly a falu főterén nőtt óriási fa egyik erős ágára szállt le. Körülöttük, ameddig Rim szemei elláttak, mindenfelé cseréptetős házak sorakoztak; annyira egyformák voltak, hogy a kis szúnyog beleszédült a látványba. 

 - Ne feledjétek! - szólt utánuk Oliver. - Maradjatok észrevétlenek! 

Az intelmet megfogadva jártak házról házra, konyháról konyhára. Szerencséjük volt, a legtöbb helyiségben, amit megjártak, nem tartózkodott ember. Ernest szerint ez azért van, mert amíg süt a nap, sürögnek-forognak, amiért sok-sok csillogó dolgot kapnak. 

 - Kincseknek hívják őket - magyarázta a pocok, majd felhorkantott. - Mintha tudnák, mi is az igazi kincs. 

 - Mi az igazi kincs, Ernest? - kérdezte Rim. Windpipe szeme felcsillant egy félig nyitott szekrényajtó láttán.

 - Ami odabent van - előlegezte meg magának az örömet a pocok, majd meg sem várva Rim reakcióját, eltűnt a mennyországot jelentő ajtó mögött. Mialatt barátja az éléskamrában - mert oda vezetett az ajtó - annyi hasznos holmit vett magához, amennyit nem szégyellt - és Ernestről lévén szó, semmit sem szégyellt -, addig felfigyelt egy halk morajlásra. Mivel egyikük sem hallott ajtócsapódást, biztos lehetett benne, nem a házikó tulajdonosai érkeztek haza. 

De akkor mi lehet?

Juliette szerette a férjét. Az Ég a megmondhatója, mennyire. Hiszen még Shakespeare is egymásnak teremtette őket! Ugyanakkor Pierre-től sem tudott elszakadni. Azon az őszi délutánon, amikor újra összefutott vele Párizsban, rá kellett döbbennie, soha nem szűnt meg szeretni őt, egyszerűen csak megtanult együtt élni a hiányával. Annyira nehezebb a döntés, ha a saját életünkről van szó, és nem máséhoz kell hozzászólni valami okosságot. Pierre volt számára a levegő, a tiszta víz, Romeo pedig a biztonság, a menedék, a támasz. Nem akarta tudni, melyiküké a gyermek, akit a szíve alatt hordott. Legyen ez titok – még őelőtte is. Szerelmi zálog Élete Férfijaitól.

(2024. május 24.)

(a kép innen van)

Amikor leszállt a gépünk az Örök Városban, izgatottság lett úrrá rajtunk, pedig akkor még nem tudtuk, honnan is sejthettük volna, hogy ez a néhány nap az egész életünket változtatja meg. Ragyogó napsütés köszöntött minket. Elvesztünk Róma történelmében és gondolatban visszautaztunk az időben – egészen az ókorig. Meglátogattuk az összes turista látványosságot, de a legemlékezetesebb élményem mégsem azokhoz fűz. Hanem Hozzád. És az esőcseppekhez, amik gyengéden simogattak minket, miközben megadtuk magunkat a hely szellemének és annak a csodálatos érzésnek, ami ott vibrált körülöttünk. Róma városa abban a korai esti órában úszott az esőben, ahogy mi vesztünk el egymás ölelésében. Boldogan. Felszabadultan. Szerelmesen.

(2024. július 22.) 

(A kép innen van)

Szavak:

ereszcsatorna, Aladár, kedvel, lilahagyma, csalódás

Történet: 

  Cammogi, Tulipán és Bendegúz a Brekken Bridge-hez közel találkoztak a Brekkencs-ikrekkek. Aladár, Bécike és Cecília, akiket mocsárszerte csak ABC gyerekekként említettek a felnőttek, épp legújabb szenvedélyüknek hódoltak: a nemrégiben felújított félbevágott ereszcsatornán csúszdáztak egy emberek által elhajított - vagy elvesztett, és Cammogi szerette volna hinni, inkább ez utóbbiról van szó - halványkék szappantartó segítségével. Az ereszcsatorna másik feléből a mocsár határát jelentő híd fölé emeltek egy ívet, aminek két oldalán hosszúlábú leveli békákat mintázó totemek nézték rezzenéstelen arccal az ikrek mókázását. Az ív innenső oldalán a VISZONTLÁTÁSRA! felirat volt olvasható. 

Cammogi és Bendegúz akkor jártak ennyire a mocsár peremvidékén, amikor összetalálkoztak Gedeonnal és Bendegúz megtanult egy fontos dolgot: nem mind veszedelem, aminek szárnya és csőre van. 

Hihetetlen, hogy megint ez történt! Ilonka bosszankodva vette észre, megint otthon hagyta a lakáskulcsát. És ráadásul az iskolatáskája is nehezebb most, mint tavaly volt! Elővette a telefonját és ránézett a kijelzőjére. Mielőtt a készülék lemerült volna, legalább az időt sikerült realizálnia. Még vagy egy óráig nem várható haza a nővére a középiskolából. Minden ellenem van, bosszankodott.

A ház bejárata előtt egyik lábáról a másikra állt. Így meglehetősen lassan fog eltelni az idő.

Az ajtó hirtelen kitárult és Ilonka megpillantotta a szomszéd fiút.

 - Szia, Tomi! – köszönt rá széles mosollyal.

 - Szia! Van kedved labdázni?

 - Persze! – dobta le a válláról lelkesen a táskáját.

 (2024. augusztus 19.)

(a képet az Angyalszárny írói csoportban kaptam)

Leonard McCoy egy esőerdőben találta magát. Az óriásira nőtt fák ágain hangosan csivitelő madarak társalogtak egymással, a nap sugarai átszűrődtek a levelek között, az arcát simogatták. A magas páratartalom ellenére érezte, a szíve kezd visszatérni a szokásos ritmusába, azonban megnyugodni továbbra sem bírt. Egyszerűen ő nem az a fajta volt. Még ebben az idilli környezetben is azon kapta magát, mindenfelől veszélyt sejt, trópusi baktériumokat, ismeretlen vírusokat, az őket üldöző fegyveresekről nem is beszélve! Számtalan kérdés fogalmazódott meg benne, közülük az első:

-Mi ez a hely?

-A Menedékem – válaszolta T’Ra. – Nyugodjon meg, doktor, itt nem eshet baja. Ez ugyanis egy holofedélzet. 

(2024. május 24.)

(a kép innen van)

 - Hallottad, Klotild? – hajolt közelebb barátnőjéhez legújabb csipkés napernyője árnyékában Marie. – Tegnap éjjel megszületett a trónörökös!

 - Hogy ne hallottam volna! – fogta a fejét Klotild. – Hiszen attól az átkozott hangzavartól, amivel nem átallottak ezt az egész Monarchia tudomására hozni, azóta is cseng a fülem! Persze, érthető az izgatottságuk, azok után, amiken eddig keresztülmentek.

 - Bizony – bólogatott fontoskodva Marie. A két bécsi pletykafészek imádott úgy tenni, mintha nemesebb származásúak volnának: páváskodva jártak bevásárolni, az olykor itt-ott elcsípett előkelő hangzást is elsajátították, mintha nem lenne náluk fontosabb személy az egész Monarchiában. 1858. augusztus 22-e volt. A nap melege lassan őszbe fordult. Nem volt másnál napernyő.

(2024. július 27.)

(a kép innen van)