Szilárdka, a szurikáta & Mosó Marci meséje 3. rész

Szavak: 

krucifix, szánt-(vet), kutya, ülök, örülni

Történet:

  Nem kiscsikó volt. Erről Szilárdka, a szurikáta is meggyőződhetett, mikor meglátta őt. Lábacskái nem patában, hanem puha praclikban végződtek, amiken - valaha selymes, csíkos bundájához hasonlatosan - csúnya, piszkos foltok éktelenkedtek. S mintha ennek a piszoknak a puszta ténye fokozná megpróbáltatásait, fekete "monoklival" keretezett aprócska szemeiből mintha a dac és tehetetlen düh könnycseppjei akartak volna utat törni maguknak, kegyetlenül okot adva annak a furcsa, kutyaszerű lénynek a további gúnyolódásra. Szilárdka, a szurikáta még sosem látott ilyen kutyát: négy feje volt, s mind a négy szájában ijesztően éles fogak, amikkel rettegettebb látványt nyújtott, mint Andor, az anakonda. Ösztönösen egy sűrű bokor mögé rejtőzött, nehogy bármelyikük idejekorán észrevegye. Mielőtt még igazságérzetére hallgatva közbeavatkozna, fel kell mérnie a helyzetet. 

A bajba jutott állatot láthatóan sokkal inkább foglalkoztatta a piszok a fehér-szürke-fekete mintázatú bundáján, és az a belső késztetése, ami a közeli kristálytiszta patak vizébe vonzotta. 

Szilárdka már épp azon volt, hogy előbújik rejtekhelyéről, és udvarias ám határozott stílusban vonja kérdőre a négyfejű kutyát, mikor annak nyakörve narancs fényben pulzálni kezdett. Ettől, amennyiben ez lehetséges, pár pillanatig még hangosabban morgott a "kiscsikóra", mielőtt megszólalt volna: 

- Ez egyszer megúsztad ép bőrrel, Marci. - s mire Szilárdka, a szurikáta kettőt pislogott, a négyfejű kutya már el is tűnt a fák között. 

- De sajnos nem ép bundával. - dünnyögte a mosómedve inkább csak magának, mint válaszul, miközben a patak vizénél igyekezett minél hamarabb megtisztítani a bundáját. 

A kis szurikáta figyelmét nem kerülte el a név, amin a négyfejű kutya a szorgoskodó állatkát szólította: Marci. Egy hirtelen ötlettől vezérelve szegezte neki a kérdést:

- Te vagy Mosó Marci? - s kék szemei még jobban kikerekedtek az igenlő válaszra.

- Talán ismerjük egymást, Erdőtárs? - kérdezett vissza a mosómedve, csodálkozva felpillantva Szilárdka szikár alkatára. Megnézte őt magának csinos kis kalapjától, a szolid piros pólóingén, világosbarna nadrágocskáján át sötétbarna cipőjéig. Még csak hasonlót sem látott soha életében. - A bajszod hasonlít. - elmélyülten koncentrálva próbált közös pontokat találni kettejük külsejében. 

- Szilárdka vagyok - kapott észbe a szurikáta, majd jobb karját udvariasan Marci felé nyújtva röviden kezet ráztak.

- Mosó Márton. Örülök a találkozásnak. 

- Részemről a megtiszteltetés. -

Volt valami elragadó őszinteség a szurikáta szemeiben, ami gondolkodóba ejtette Marcit. Örülni talán még kissé korai lett volna, a hajszálvékony reménysugárba azonban addig kapaszkodott, addig szőtte tovább és tovább, míg végül Szilárdka nélkülözhetetlen részévé vált a tervének.

 Nem mintha a kis szurikáta bánta volna. Az elkövetkezendő néhány órában Marci felvázolta neki az erdő tarthatatlan helyzetét. Beszélt a Nero nevű zsarnok kegyetlenkedéseiről, a krucifixről (mint azt Szilárdka megtudta, a négyfejű kutya, Béla a falkavezér), néhány eddigi partizánkodásaikról, amivel sikerült borsot törni Béla és olykor maga Nero orra alá is. 

- Mégsem tudom, mit kellene tennünk ahhoz, hogy végleg békén hagyjanak minket. Meg kellene védeniük minket, mindannyiunkat, de ők inkább kiszolgáltatnak a szomszédos területek ragadozóinak. Eleinte még próbáltunk a lelkükre beszélni, észérvekkel meggyőzni őket, beláttatni velük, mennyire rossz, amit csinálnak, de ennek már sok-sok éve. Nero és a krucifix egyre gonoszabb, egyre kegyetlenebb lett. S bár több jóérzésű Erdőtárs csatlakozott már a mozgalmunkhoz, továbbra is úgy érzem, egy helyben toporgok, és nem jutok egyről a kettőre. Vagyis, jelenleg egy helyben ülök... - javította ki magát, mielőtt szája szegletén halvány mosoly suhant volna át. 

Néhány óra üldögélést és hosszas sztorizgatásokat követően Mosó Marci megmutatta Szilárdkának a földalatti mozgalom egyik búvóhelyét. A bejáratnál a falon egy ősrégi képkeret függött, rajta a következő szövegen futottak végig nagy, kék szemei: "A nemes ember az elvekkel törődik, nem pedig az evéssel. Aki szánt-vet (sokszor) éhen marad; aki azonban tanul, hivatali jövedelemhez jut általa. A nemes ember csak az elvek miatt aggódik, s nem fél a szegénységtől."- ez az utolsó mondat vastagabban ki volt emelve, s Szilárdkának az volt az érzése, a mozgalmárok egyik alapgondolata tökéletes ráillik a vezéregyéniségükre. Hitte és tudta, jó ügyért harcolnak: az erdőlakók szabadságáért. Remélte, el fogják érni a céljukat. Sőt! Szeretne részese lenni ennek a küzdelemnek. S ez a hit, remény, és szeretet érzése együttesen olyan akaraterőt adott neki, ami elnyomta a fel-felsajgó honvágyát. Addig nem mehet haza, míg ezek az Erdőtársak el nem érték a céljukat. 

Vége a harmadik résznek...