T'Ra - 1. rész

  Az Enterprise körpályára állt a Raven IX. bolygó körül. James T. Kirk kapitány a parancsnoki székben ült és lopott pillantást vetve első tisztjére halványan elmosolyodott arra a reményteljes gondolatra, hogy hamarosan bizony meg fogja verni őt háromdimenziós sakkban. Önbizalomnak sosem volt híján. Ha Mr. Spock hallotta volna a gondolatait, bizonyára felvonta volna egyik szemöldökét csodálkozásában. De Spock kifinomult vulkáni hallása a gondolatolvasásig még nem ért el. Még nem…

A turbólift piros ajtaja kitárult és dr. Leonard McCoy jelent meg. Elmerengve lépkedett egyre közelebb Kirk felé, és megállapodott a kapitány bal oldalánál.

  - Hogy van Morrison hadnagy? - kérdezte Jim.

  - Már sokkal jobban. Nemsokára újra munkába állhat. Mindazonáltal nem fér a fejembe...

  - Mi, Doki?

  - Hogy egy olyan tehetséges gépészt, mint Morrison, mi sarkallhat arra, hogy ilyen baklövést kövessen el. Ez a figyelmetlenség egyáltalán nem vallott rá korábban.

  - Hadnagy - fordult egy pillanatra Uhura felé Kirk -, hívja a kolóniát!

  - Igenis - felelte a kommunikációs tiszt. A kapitány tapasztalatból tudta, van még pár percük, mielőtt fel tudják venni a rádiókapcsolatot a bolygó lakóival, így figyelmét újra McCoy felé irányította.

  - Mióta Narrath admirális és családja vendégül látták a legénység több tagját is a Loretta V.-ön, Morrisont mintha kicserélték volna. - merengett el félhangosan.

  - Gondolod, hogy Morrisonnak megtetszett az admirális lánya? - fonta tovább Jim gondolatait a doktor.

  - Meglehet. Tessa Narrath valóban bájos teremtés.

   - Kirk kapitány! Nincs válasz - jelentette Uhura. 

   - Ez furcsa - motyogta maga elé Jim, mire több szempár szegeződött rá, további utasításra várva. - Szokatlanul csendesek, annak ellenére, hogy néhány órája még a segítségünket kérték. Mi történhetett? Mr. Spock! - Olyan reményteljesen pislogott első tisztjére, amitől bármelyik embere elszégyellte volna magát, amiért nem szolgálhat épkézláb magyarázattal a történtekre. Bármelyikük, kivéve Spock. A félig vulkáni félig ember származású kutatótiszt most is szenvtelenül állta a kapitány pillantását, s alig pár pillanatnyi töprengést követően a dolognak személyesen való utánajárását tanácsolta. Mivel Kirknek is ez az ötlete támadt, megerősítést nyerve gondolatmenete logikus voltában, maga mellé rendelte legbizalmasabb tanácsadóit (Mr. Spockot és Dr. McCoyt) és lesugárzott a bolygóra. 

A Raven IX. bolygó északi féltekén materializálódtak, alig néhány méterre a segélykérő jelzést leadó épülettől. A város szokatlan csendbe burkolózott, amitől az egészségügyi főtisztet mindig is a hideg rázta ki. Általában ilyenkor ront rájuk valaki a semmiből, aztán jön az elkerülhetetlen összecsapás... Előrelátón nyugtatóval töltött meg egy fecskendőpisztolyt, mielőtt bemerészkedtek volna a kolónia legnagyobb s egyben egyetlen impozánsnak számító épületébe. Valamiféle városháza lehet, gondolta McCoy, de inkább nem mondta ki fennhangon. Bölcsen továbbgondolva a szavakat már szinte hallotta, ahogy Spock megjegyzi neki, "ez nyilvánvaló, doktor". Jelen helyzetében túlságosan feszengett egy megmagyarázhatatlan rossz érzéstől, és - kivételesen - semmi kedve nem volt szokásos szócsatájukhoz. Mindazonáltal az épületen belépve a gondolatai is megakadtak az eléjük táruló ijesztő látványtól. 

- Most már értem, hová lettek az emberek az utcákról - jegyezte meg inkább csak magának motyogva, azt is ironikusabban, mint szerette volna. 

- Valami azt súgja, nem csak alszanak - vágta rá a kapitány, ahogy óvatosan egy fekvő férfi mellé lépett és leguggolt hozzá. Tucatszámra hevertek a padlón, végig a folyosón. A doktor követte őt, majd letérdelt a mozdulatlan test másik oldalához. Orvosi trikordere ezúttal sem hagyta cserben. Bárcsak egyszer nem neki kellene kimondani. 

- Nem bizony. Halottak, Jim. - Mélyet sóhajtott. 

- Mi történhetett? - tette fel kérdését újra Kirk kapitány, egyik tisztjéről a másikra nézve. Spock a trikordere segítségével életjelek után kutatott az épületben, de alig néhány méterre a társaitól megtorpant, jelentőségteljesen pillantott vissza rájuk. Kirk néhány lépéssel mellette termett. Csak akkor tűnt fel neki, hogy visszafojtja a lélegzetét is, amikor McCoy is odaért hozzájuk.

- Valaki figyel minket, Kapitány - suttogta olyan halkan az első tiszt, hogy a doktor azon a gondolaton kapta magát, bárcsak értene a szájról olvasáshoz. 

Mr. Spock trikordere újfent jó szolgálatot tett nekik. Valóban volt egy negyedik személy is az épületben, aki fizikai ereje teljes tudatában rontott rájuk, és szemelte ki magának amolyan legkönnyebb prédájául a kapitányt. Dr. Leonard McCoyt meglepte az arcát csuklyával elfedő lény választása, s Spockra pillantva hasonló döbbenetet vélt leolvasni az ő arcáról is. Jobb szemöldökét mindenesetre érdeklődve (vagy talán az idegennek szóló elismerése jelenként?) emelte meg. Mindjárt előveszi a jól ismert vulkáni nyakszirt-szorításos technikáját, és minden megoldódik; a kábítólövedékre vagy a nyugtatóval teli fecskendőpisztolyra már nem is lesz szükség, futott át a doktor fejében. 

Elég jól ismerte már a vulkánit: odalopózott az idegen mögé, felemelte a kezét, megszorította azt a bizonyos érzékeny ideget a nyaka és a válla találkozásánál, és...

És ezúttal az ellenfél önkéntelen összecsuklása elmaradt. Míg McCoy egyik ámulatból a másikba esett, Spock elővette kábító fokozatra állított fézerét és megcélozta a csuklyás alakot. 

Kirk zihálva támaszkodott az épület falának dőlve. Ha észre is vette a vulkáni nyakszirt-szorításos technikájának sikertelenségét, nem hozta szóba. A doktort viszont érdekelte, mi lehetett a gond, miért volt kénytelen a kutatótiszt a fézerét használni. 

- Ezúttal én kérdezem meg: mi a fene történt, Spock? Miért nem sikerült a... - és sebész-ujjaival igyekezett imitálni a kifejlett vulkáni kábító-módszert. 

- Ez számomra is rejtély, doktor - vallotta be őszintén. Leguggolt és egyetlen mozdulattal könnyedén kisimította a csuklyát az idegen arcából. Bőrének árnyalatával fekete haja éles kontrasztot alkotott. Sűrű sötét szempillával keretezett szemei felett feltűnően felfelé ívelő szemöldökök hívták fel magukra a figyelmét.

- De hát ez egy lány! - a kapitány és a doktor szinte egyszerre szólaltak meg. Spock néhány hosszú tincset az idegen arcából egészen a füle mögé tűrt, mitől barátai számára is világossá vált Kirk ellenfelének faji hovatartozása.

- Egy vulkáni! Pont, mint maga, Spock. 

- Pontosan, doktor - vágta rá az első tiszt. - Félig vulkáni, félig ember.

- De miért támadott meg minket? - tette fel a kérdést Jim, ami az elkövetkezendő órákra várt, hogy megadja rá a választ. 

"Az űr a legvégső határ. Ennek végtelenjét járja az Enterprise csillaghajó, melynek feladata különös, új világok fölfedezése, új életformák, új civilizációk fölkutatása, és, hogy eljusson oda, ahová még ember nem merészkedett"

Hajónapló, csillagidő 5476.3.

A Raven IX. bolygón élő földi kolóniát megsemmisítette egy ismeretlen erő. Az egyetlen lényt, akivel a felszínen találkoztunk, dr. McCoy épp most vizsgálja. Remélem, magyarázattal fog szolgálni a bolygón történtekre, mert - őszintén szólva - félig vulkáni lévén a fizikai erejével egyedül Mr. Spock tudná felvenni a versenyt. Továbbá aggaszt az a tény, hogy a vulkáni idegcsípésre is immunisnak bizonyult. 

- Gyengélkedő a kapitánynak! - törte ketté a gondolatait a doktor hívása a már megszokott füttyszerű hangot követően. Lenyomta az interkom gombját.

- Itt Kirk - szólalt meg kissé talán elmélázva az elmúlt percek kérdésein. 

- A vendégünk magához tért. 

- Indulok. 

A lépteivel érezte, ahogy megfogalmazódnak benne a kérdések, kezdve azzal, mit keres egy félig vulkáni egy emberi kolónián, és rögtön folytatva a legfontosabbal: mit tud a Raven IX. bolygó elnéptelenedéséről. Kérdések, amikre válaszokat akar kapni. Minél hamarabb megtudja, mi történt, annál hamarabb rájöhetnek a megoldására. Természetesen tisztában volt vele, a kolóniát már nem tudja feléleszteni, hiába az Enterprise-é a Csillagflotta legkiválóbb doktora, csodára még ő sem képes. De amennyiben egy vírus, vagy egy eddig ismeretlen baktérium végzett a bolygó lakosaival, a Föderáció Tanácsának valószínűleg lesz elképzelése arra vonatkozóan, miképp akadályozhatják meg a tovább terjedését. Mindazonáltal James Kirk őszintén remélte, az ismeretlen hölgyet nem volt hiba a hajóra transzportálniuk. Már épp megbánta volna e döntését, mire a gyengélkedőre ért. 

Spock és McCoy már vártak rá. Ezek szerint a hajón most Scotty a főnök, futott át a kapitány agyán. Mielőtt farkasszemet nézett volna a vendégükkel, még egyszer átgondolta a kérdéseit. Nem állt szándékában ráijeszteni a lányra, ugyanakkor tudta, résen kell lenniük, ha újfent agresszívnek mutatkozna, semmiképp nem szabad elengedniük a gyengélkedőről. 

A nyílt tekintetben azonban, amivel Kirk pillantása találkozott, nyoma sem volt ellenségességnek. Inkább zavartnak és félszegnek látta. Alig hallhatóan felsóhajtott a megkönnyebbüléstől. Néhány lépéssel az ágya előtt torpant meg. Még mindig fájlalta a tőle kapott ütéseket, amiknek emléke távolságtartásra ösztönözte. 

- James T. Kirk kapitány vagyok. Üdvözölöm a USS Enterprise csillaghajó fedélzetén. Hogy hívják? - a lány lassú, óvatos mozdulatokkal ült fel az ágyon.

- T'Ra. A nevem T'Ra. 

- A Raven IX. az otthona? 

- Igen. A szüleimmel éltem ott egészen.... a katasztrófáig. 

Akkor jól sejtettem, gondolta Kirk. Remélem, bármi is pusztította el őket, nem fertőz meg minket is. 

- Mi történt? - egyszerű kérdés volt, mégis úgy érezte, a szavak sziklaként nehezednek T'Ra mellkasára. Szaggatottan beszélt, a sírás kerülgette, s ez a felismerés megdöbbentette Jimet. T'Ra annyira más volt, mint Spock, sokkal inkább volt ember, mint vulkáni. Ha nem látná saját szemeivel a felfelé ívelő szemöldököket és a hegyes füleket, el sem hinné, hogy az első tisztjével egyazon fajhoz tartoznak. Végül, a lány elmondásából kikristályosodott számára a válasz az őt leginkább foglalkoztató kérdésekre.