MEGÍRVA A CSILLAGOKBAN, I. RÉSZ

7

Habár Leonard McCoy, az Enterprise orvosi főtisztje a legkevésbé volt híres a buzdító beszédeiről a Flottánál, a vörös vulkánit rávette a ceremónián való részvételre. Kéz a kézben érkeztek a fogadóterembe. Az ajtóval szemközti emelvényen Mr. Jules állt, az összegyűltek figyelmét kérte éppen, a jobbján Pola, balján pedig James T. Kirk kapitány. 

 - Köszönöm, hogy eljöttek - kezdte ünnepi fennköltséggel az állomásfőnök, ami McCoyt akaratlanul is előző kapitányára, Christopher Pike admirálisra emlékeztette. Külön köszöntöm James Tiberius Kirk kapitányt a Bolygók Egyesült Föderációjának képviseletében, valamint Polát a Vulkáni Titkos Rendőrségtől. Hálásak vagyunk az együttműködésükért, kiváló tisztjeikért, amiért segítették az állomás biztonsági főnökének, Kevalnak a munkáját - biccentett a Pola melletti egyenes hátú andoriaira, aki a vulkáni nőhöz hasonlóan mosolytalan arccal vette tudomásul a szavait. - Ezt az összejövetelt a hála jegyében szerveztük. 

Néhány mondatot követően átadta a szót Polának, aki lényegretőrőn a színpadra szólította a döbbent McCoyt. 

Jim mosolyából Leonard arra következtetett, a kapitány mindenről tudott, amiért magában számtalanszor összeszidta barátját. Jules állomásfőnök kemény kézszorítását követően Pola egy kitűzőt helyezett el az egyenruháján, pár centiméterrel az Enterprise jelvénye alatt. 

 - A Vulkáni Titkos Rendőrség hálával tartozik Önnek, doktor - közölte a rá jellemző egyenességgel. 

Ezt követően Jim kapott szót. 

 - Remélem, a Flotta és a VTR közötti együttműködést alapoztuk meg ezzel az esettel. Ennek a hitnek és hálának hangot adva szólítom ide köreinkbe azt, akinek szolgálatkészsége, önzetlensége nélkül talán egyikünk sem lehetne most itt. Hölgyeim és uraim… és egyebek, háromszoros hurrá Miss T’Ra Kellynek!

Kirknek nemcsak a beszéde volt emberi, de miután T’Ra virágmintás blúzára kitűzte a jelenleg teljes Föderációt jelképező Enterprise hivatalos jelvényét, közepén egy apró napocska mintával; még meg is ölelte őt. Azt azonban még a vulkániak közül sem hallotta senki, mit súgott a fülébe. Azokat a szavakat, a hála szavait egyedül T’Rának szánta. A bizalmas hanghordozása pedig átjárta a nő lelkét.

 - Köszönöm, hogy vigyázott a testvéremre!

 - Szóval ő az a híres-nevezetes doktor - mustrálta feltűnésmentesen Leonardot T’Ara, T’Ra édesanyja, miután az est hivatalos része véget ért. - Nem mutatkozunk be neki? 

 - De kérlek, ezúttal próbáld meg nem zavarba hozni a lányunkat, drágám!

 - Soha nem tettem semmi ilyesmit! - mentegetőzött T’Ara, de Patrick Kelly grimaszát látva megvilágosodott: mindketten mást értenek “zavarba hozás” alatt. 

Az asszony megvárta, amíg a főorvos egyedül maradt egy percre, s habár le sem vette kutató pillantását a kollégái körében beszélgető T’Ráról, meglepettségnek még a halvány látszata sem ült ki az arcára, amikor T’Ara megszólította őt:

 - Gratulálok, doktor!

Leonard csak futólag vetett rá egy pillantást, amíg illedelmesen megköszönte. Úgy érezte, amióta felhívták a színpadra, mást sem ismételgetett, mint: 

 - Köszönöm, de T’Ra az igazi hős.

 - Remélem, ehhez azért én is hozzájárultam. Habár a legtöbb tekintetben inkább az apja lánya. - Ezekkel a szavakkal már felkeltette Leonard érdeklődését. T’Ara egy gyors pillantást vetett a közelben szerényen meghúzódó Patrick Kellyre. “Látod, tudok én kifogástalanul is társalogni T’Ra választottjával!” - ezt sugallta a tekintete. 

Mialatt T’Ara visszafogottan szóval tartotta a doktort, az Enterprise első tisztje a vörös vulkánihoz lépett:

 - Fogadja gratulációmat! 

 - Köszönöm, Mr. Spock - T’Ra lassan de biztosan elismerte magában, valóban jó ötlet volt megfogadni Leonard tanácsát és eljönnie erre az összejövetelre. 

 - Megenged egy személyes kérdést?

 - Az a kérdéstől függ - felelte óvatosan a vörös vulkáni. Spock mély levegőt vett. 

 - Miért szegült ellen Pola utasításának és hagyta el a hatos szintet?

 - Tudja, különös, hogy éppen Ön kérdezi ezt tőlem, Mr. Spock - a csodálkozó tekintetet látva azonban úgy döntött, kifejti a számára logikus magyarázatot: - Miután másnap délutánig vártam, hogy visszatérjen a szüleim válaszával, hiába, kockáztatnom kellett. Sajnálatosan Rys és a bandája észrevettek, amikor kiszálltam a turbóliftből a főszinten. A többit már bizonyára tudja. 

 - Miből gondolta, hogy volt válaszüzenet? - tettel fel az újabb kérdést Spock, amire olyan arckifejezés volt T’Ra reakciója, ami minden szempontból sokat mondott fajtársának. 

 - Ismerem a szüleimet.

 - Ez esetben - köszörülte meg a torkát az első tiszt -, a bocsánatát kérem. Habár Kirk kapitány hátráltatott a válaszüzenet átadásában, ez nem kicsinyíti le az én felelősségemet. 

T’Ra tudatáig az utolsó szavak alig jutottak el. A beszélgetés alatt óvatosan pásztázta a termet, Leonard után kutatva a tekintetével. A számára jelenleg legkevésbé megnyugtató helyen találta meg: a szülei társaságában. 

 - Bocsásson meg, Mr. Spock, amiért félbeszakítom ezt az érdekes társalgást, de meg kell akadályoznom egy újabb katasztrófát. 

Ahogy közeledett a szülei és Leonard felé, Patrick vette észre először. A szemfüles főtiszt figyelmét nem kerülte el az összhang apa és lánya között. Néhány ártatlan mozdulattal elérték azt, hogy T’Ara a férjére figyeljen, amíg T’Ra “kimenekítette” McCoyt az asszony közeléből. 

 - Sokszor csináltatok már ilyesmit? - nevetett fel a doktor, miután hallótávolságon kívülre kerültek. 

 - A kényszer vitt rá minket - hangzott az őszinte ám szűkszavú válasz. - Ne értsd félre! Ő a legjobb anya, akit csak kívánhatnék magamnak, de olykor azon kapom magam, azt kívánom, bárcsak egy kicsit kevésbé lenne ilyen…

 - ...közlékeny? - sietett a segítségére Leonard.

 - Pontosan! - T’Ra kezdeti lelkesedése azzal kapcsolatban, mennyire egy húron pendülnek, hamar alábbhagyott. - Surakra! Mit mondott neked?

 - Semmi kínosat - igyekezett megnyugtatni gyorsan McCoy. - Csak a plomeek leveses kalandodat gyerekkorodból. 

 - Akkor szerencsés vagy. Azt nem szokta megosztani csak úgy akárkivel. Szimpatikus lehetsz neki, ami, nekem elhiheted, nála nagy szó. 

 - És a lányának? - búgta Leonard. Tekintetétől T’Rának az arcába szökött a vére, azonban igyekezett a lehető legvisszafogottabban válaszolni. 

 - A lányának - vont vállat tettetett lazasággal, hogy elfedje szavai súlyát, miközben ujjaival az egyenruhához tartozó jelvényt rajzolta körbe - Te vagy az első ember az életében. 

Az önmagáról harmadik személyként megfogalmazott mondat úgyszintén azt a célt szolgálta, hogy tompítsa a kijelentése élét, viszont a zavar ennek ellenére leolvasható volt az arcáról. 

Leonard McCoyt átjárta a jóleső borzongás a vallomás hallatán. T’Ra nyílt őszintesége üde nyári záporként hatott a játszmáktól és hazugságoktól megcsömörlött lelkére. 

 - Boldog vagyok, hogy rád találtam - suttogta meghatottan és úgy szorította magához, mintha magába az életbe kapaszkodna. Lassan csókolták meg egymást, nem törődve a körülöttük gomolygó tömegek csodálkozó vagy éppen rosszalló pillantásaival. 

 - Ezt folytassuk nálam - suttogta halkan T’Ra. 

 - Miért nem az Enterprise-on? - csókolt a nyakába a doktor, amivel egy érzéki sóhajt csalt elő belőle. 

 - Mert az én kabinom közelebb van és a turbóliftünk is gyorsabb - mosolygott bele az újabb csókba a nő. 

 - Ejne, de kis felvágós lettél - vigyorodott el kajánul Leonard. Nem kellett tovább győzködni. Voltaképpen kíváncsi volt rá, hol hajtja álomra a fejét az ő vörös vulkánija. - Mutasd az utat!

Az állomás turbóliftje valóban másodpercek alatt a hatos szintre repítette őket. T’Ra kabinja a liftből kiszállva rögtön az első volt jobbra. Alig bírta remegés nélkül a tenyérleolvasón tartania a kezét, pláne a jellegzetes vulkáni üdvözlés formájában, annyira vágyott rá, hogy a mögötte álló, melleit a blúzán keresztül simogató és nyakát csókoló McCoyt újra magán és magában érezhesse. Amikor az ajtó végre kinyílt, T’Ra szinte úgy rántotta be maga után Leonardot. A hirtelen erőteljes mozdulattól a férfi először meglepődött, majd akár egy prédájára lesújtó vad, az ajtónak döntötte a nőt és olyan hevesen ostromolta az ajkait, hogy T’Ra szinte alig kapott levegőt. Elégedetten hümmögött, mihelyst megérezte T’Ra ujjait a nadrágja cipzárjánál matatni. 

 - Amíg nálam vagy, ezek teljesen feleslegesek - szíve szerint egy gyors mozdulattal szabadította volna meg a férfit a nadrágjától, azonban semmiképp sem akart fájdalmat okozni neki

Leonard szemeiben a tűz egy pillanatra sem hunyt ki. A tekintetével vetkőztette először csak a nőt, minden egyes mozdulata előre eltervezett volt egészen addig, amíg a lemeztelenített T’Rát az ölébe nem kapta. 

A vulkáni mély sóhajait kéjes nyögések váltották fel, mialatt görcsösen kapaszkodott belé, karjait a doktor tarkója, combjait pedig a csípője köré fonva. 

T’Ra egy súlytalan kismadárnak érezte így magát: egyre magasabbra szállt, míg végül minden erő eltűnt a szárnyaiból és a mélybe zuhant. Mégsem félt, mert tudta, amikor kinyitja a szemeit, Leonard ott lesz vele. 

A bejárati ajtónak dőlve továbbra is lehunyt szemekkel levegő után kapkodott. A váratlan hűvös a hátában kijózanító erővel bírt a szervezetére. 

 - Én zöldvérű, kicsi ír koboldom - hallotta McCoy kuncogását a pihegése közben, ami mosolygásra késztette. Érezte, ahogy a doktor finoman megemeli az állát a mutatóujjával, a leheletét, ami simogatja az arcát. - Nézz rám! - T’Ra megtette és szinte azonnal meg is bánta. Leonard szemeiben a szomorúság emlékeztette őt az idő rohamos múlására. Az Enterprise holnap reggel nyolc órakor elhagyja az űrállomást. T’Ra, akár egy szivacs a vizet, úgy vette át a doktor hangulatát. A felhőtlen boldogság, az édes kielégülés miatti mosoly egyik pillanatról a másikra tűnt el az arcáról, s immár az okozta a legnagyobb összpontosítást a részéről, hogy az elkerülhetetlen elválás miatt érzett fájdalom ne öltsön testet zöld szemeiben. - Kérlek, ne! Ne így! - ölelte magához elkeseredetten McCoy. - A mosolyodat akarom magammal vinni, hogy abból merítsek erőt a hétköznapokon. Ő Caro Emerald? 

Olyan váratlanul váltott témát, hogy az a kövér könnycsepp, ami makacsul ott várakozott T’Ra szempilláin, meglepettségében megkezdte útját a vulkáni arcán lefelé. Viszont, mivel Leonard épp a nosztalgikus lemezgyűjteményt tanulmányozta, nem vette észre a gyors mozdulatot, amivel T’Ra letörölte a bánatának szimbólumát. Vagy talán csak úgy tett, mintha nem venné észre, tűnődött el magában a nő. 

Leonard meg sem várta a választ, már fel is tett egy találomra választott lemezt és a kezét T’Ra felé nyújtotta.

 - Táncolsz velem?

A dal, ami a kérdést követően felcsendült a lejátszón, az volt, amire a holofedélzeten először csókolóztak. 

Leonard ezúttal lassú mozdulattal húzta közel magához, amivel mindkettejük vágyát tovább fokozta. Összekapaszkodva andalogtak látszólag véletlenszerű lépésekkel, de határozottan egyre közeledve T’Ra ágya felé. Odaérve a férfi ismételten ölbe kapta, s úgy ült le vele, hogy egy pillanatra sem engedett a szorításából. 

Nem mintha T’Ra bárhová el akart volna szökni előle. Vele viszont… Bárcsak létezne az univerzumban egy olyan hely, ahol megállíthatnák az idő múlását, hogy örökké együtt lehessenek!

Ha az örökkévalóság nem is, ez az éjszaka még a kettejüké volt, és ők nem vesztegettek el egyetlen percet sem belőle. 

Leonard a hátára fektette T’Rát, fölé hajolt és míg jobb kezével a nő mindkét csuklóját a feje fölött a hófehér lepedőhöz szorította, egy lágy csókot lehelt a homlokára, majd az ajkaira. Ezidő alatt bal tenyerét fimonan siklatta az egyik majd a másik mellére, tudatosan ügyelve arra, hogy sehol ne időzzön túl sokat. Néhány percet követően jobb kezének szorítása enyhült, azt viszont továbbra sem hagyta, hogy a vulkáni megérintse őt. Immáron két kézzel simított végig a meleg, puha hasán, és örömmel konstatálta a vulkáni gyorsuló pulzusát a lefelé haladó ujjaira adott önkéntelen reakciójaként. Apró csókot lehelt a nő köldöke alatti érzékeny területre, aminek következtében T’Ra kapkodva kezdte venni a levegőt. Leonard megtalálva a tervéhez legkényelmesebb pozíciót, ujjait a lepedőn ismételten összekulcsolta T’Ráéival, s amíg határozottan két oldalt a csípője mellett tartotta, leheletfinom csókokkal fokozta a vulkáni vágyát. Néhány percet követően a nyelvével kezdte ingerelni az érzékeny bőrét, egyenesen a csúcsig repítve őt. Csak ezt követően engedett saját vágyának. A testhőjük érzékelhető különbsége ismét részegítő mámorral hatott Leonardra. 

vége a hetedik résznek