Tükröd vagyok 1.

  Hoshi Sato rematerializálódott a transzporter emelvényén és megrökönyödve bámult Tucker parancsnok arcába, minek jobb felét beforrt hegek tettek ijesztővé a szemétől egészen az állkapcsa vonaláig. Alig néhány perce látta őt utoljára a Rigel VI.-on, s bár homokvihar készülődött odalenn, azt mégsem gondolná, hogy így megváltoztatja őket a transzporter használata. 

Vagy mégis? 

Hoshi végignézett magán és nem ismert rá az öltözékére: a kényelmes, s ami még fontosabb, szolid kék kezes-lábasa a melle alatt egészen a csípőjéig eltűnt, minek következtében kivillant lapos, erős hasfala. 

Egészen biztosan még a transzporterben van. Vagy álmodik. Más ésszerű magyarázat nincs a parancsnok kinézetére, az illetlen öltözékére, valamint arra a feszült érzésre, hogy ezek a falak hiába olyanok, mint az Enterprise, valójában nem az első ötös görbületi sebességre képes hajón van. 

Magas férfi jelent meg Trip mellett, a M.A.C.O. osztag egyenruhájában, aki egészen biztosan nem Travis Mayweather volt, hiába is nézett ki pontosan úgy, ahogyan ő. Arcán nyoma sem volt a kormányos lelkes mosolyának, testtartása is sokkal inkább emlékeztette Hoshit a világháborús mozik szereplőire, mintsem a zászlósra. 

Ez egészen biztosan csak egy álom. Bizarrnak bizarr, az tény, de akkor is csak egy álom…

Travis, vagy inkább az álombeli hasonmása ellentmondást nem tűrőn megkérte, kövesse őt. Nem merte megkérdezni, hová mennek, s mivel a fiatal férfi sem árult el semmit az úticéljukról, néma csendben hagyták maguk mögött a transzporter állomást.

Meglehetősen élethű álomba csöppent, szörnyülködött, valahányszor összefutottak egy-egy ismerőssel, vagy inkább egy-egy ismerősének hasonmásával. Nyomasztó érzés lett úrrá rajta, kisebb-nagyobb változtatásokat felfedezve az Enterprise kinézetén, az egyenruhákon, a legénység viselkedésén. Nem Travis volt az egyetlen, aki nem mosolygott. Elisabeth Cutlerrel, vagyis az ő hasonmásával is összefutottak, a zászlós azonban mintha fel sem ismerte volna Hoshit. Kinek látják őt az itteniek? Mi történt a legénységgel? A kérdések lépésről lépésre csak gyűltek a fejében, mégsem akadt senki, aki megválaszolhatta volna őket. 

Egy újabb kanyart hagytak maguk mögött, amikor a folyosó hirtelen szürke árnyalatúvá vált. Travis eltűnt, ám dacára a hirtelen változásnak, Hoshi mégis úgy érezte, fellélegezhet, először azóta, hogy megjelent a transzporter emelvényen. 

Egy férfi tartott felé, egyszerű fekete öltözékben, akiben Archer kapitány egyik segédtisztjét ismerte fel. Bár nem tudta volna megmondani, honnan, pontosan tisztában volt vele, Daniels éppúgy nem ennek a világnak a része, mint ő. 

 - Üdv a Tükör-univerzumban, zászlós! - próbált mosolyogni a férfi. - Kérem, fogadja bocsánatkérésem, de az idő sürget és itt csak így tudunk kommunikálni. 

 - Miért vagyok itt? 

 - Mert a segítségére van szükségünk. Helyre kell állítania az idővonalat ebben az világban, hogy ne kuszálódjon össze a többivel. 

 - Nem úgy hangzik, mintha egyszerű lenne - jegyezte meg Hoshi.

 - Ha nem teszi meg, amit kell, a Tükör-univerzum és benne mindenki, megszűnik létezni. És e nélkül az univerzum nélkül, a mi világunk is veszélybe kerül. 

 - Mint egy dominó. - Daniels bólintott.

 - Mihelyst megtette, amit kell, az idővonalak helyreállnak, és mindenki visszakerül oda, ahová tartozik. 

 - Azt akarja mondani, hogy amíg én itt vagyok, ebben a Tükör-univerzumban, addig…?

 - A másik Hoshi Sato az ön idővonalában van. Pontosan. Valószínűleg éppúgy meg lehetett lepődve, amikor megtörtént a csere.

 - Mit lehet tudni az itteni énemről? - a beolvadása érdekében Daniels minden, birtokában lévő információt átadott Hoshinak Hoshi Sato kommunikációs tisztről, aki egyúttal az Enterprise kapitányának, Maxwell Forrestnek a szeretője is volt. 

S amikor Hoshi azt gondolta, ennél távolabb már nem is kerülhet önnön személyiségétől…

 - Jonathan Archer volt Forrest kapitány első tisztje. Ambiciózus, okos és rendkívül veszélyes. Lázadást szított és egy órája elfoglalta a hajót. A feladat, ami miatt ide került: meg kell akadályoznia, hogy még nagyobb hatalmat szerezzen.

 - Az eredeti idővonalban hogyan érte volna ezt el az itteni Hoshi?

 - A bizalmába férkőzött… - ez nem lehet annyira nehéz, gondolta a nő. Archer kapitány, az ő Archer kapitánya bízik benne. -... és meg akarta ölni. 

 - Tessék? - csattant fel Hoshi. - Kizárt! - rázta meg a fejét. - Erre képtelen vagyok!

 - Ha nem teszi meg, Jonathanból császár lesz és addig nem nyugszik majd, míg át nem töri az univerzumokat elválasztó fátylat. Akkor pedig leigáz minden világot. 

 - Mintha egy teljesen más emberről beszélne - jegyezte meg elmerengve Hoshi. Az eddig látottakból kiindulva a külsőleg és névileg azonos kapitány magabiztos, forrófejű férfi, aki mindent okkal tesz, így Hoshi számára elképzelhetetlennek tűnt, mit ajánlhatna fel neki, ami hosszú távon is kielégíti az igényeit. 

 - Mert az is! Ezt ne feledje! Ebben az univerzumban Jonathan Archernek meg kell halnia, hogy sok milliárd élet megmenekülhessen. Ért engem, zászlós? - 

Daniels minden reményét, minden bizalmát belé helyezte, ami tovább növelte a feszültséget a levegőben. 

Alig egy perccel azután, hogy az időügynök egy pengét adott át a nőnek, amit ő a ruhája alá rejtett, a szürke folyosó kiszínesedett, s mintha az eltelt fél óra nem is történt volna meg, Travis bebocsátást kért a kapitány kabinjába, Hoshival a nyomában.

Vége az első résznek...