MEGÍRVA A CSILLAGOKBAN II. RÉSZ

8

 - Később találkozunk, drága doktorom - köszönt el T’Ra már a liftben, egy gyors csókot követően. 

A Nyolcas Űrállomásról szerzett holoprogram abban is újdonságnak számított Föderáció-szerte, hogy az adott beállításokhoz mérten a díszletekhez hasonlóan az öltözékek is a program részét képezték. Ennélfogva, abban a pillanatban, amint kiléptek a helyiségből, az álcázók trükkjeihez hasonlatosan, egy pillanatra ezüstösen cikázott a ruhájuk, majd a következő másodpercben már ugyanazt viselték, mint amiben beléptek a fedélzetre. Ez T’Ra esetében egy halványlila overált, McCoy-nál pedig a kék egyenruháját jelentette. 

Miután Leonard mögött becsukódott a liftajtó, T’Ra sóhajtva háttal nekidőlt a falnak, úgy adta meg az úticélt:

 - A vendégszállásokhoz, kérlek. 

Amint odaért és elindult a folyosón, szörnyen megfájdult a feje. A fülei zúgtak, annak ellenére, hogy jelenleg síri csend uralkodott a hajó ezen részén. Ugyanolyan erőtlennek érezte magát, mint az irányított meditációja alatt. Valami fontosról megfeledkezett. Azt akarták, hogy megfeledkezzen élete egyik legmeghatározóbb eseményéről. Hiába tudta, az Enterprise-on van, körülötte a táj már nem a hosszú folyosó volt, hanem a félelmetes félhomállyal küzdő karcsú gyertyák által körülvett rituálé, a Fullara helyszíne.

 “Kislány”

A következő percekben ez az egy szó visszhangzott az elméjében és az emlékeiben, minden mást maga mögé utasítva. 

 - Hova akarták vinni? - Kirk kapitány kérdése visszhangzott a fogda fagyosnak érződő levegőjében, dacára a kellemesre beállított hőmérsékletnek.

 - Haza, az Új Vulkánra - hangzott a szinte már ártatlan válasz a magas vulkáni férfitől. Az elmúlt órák nyomot hagytak az arcán, de hála Spock “Vulkán 7” holoprogramjának, sikeresen átküzdötte magát a pon farr nehézségein, az első tiszt éber felügyelete mellett. 

 - T’Rának soha nem az Új Vulkán jelentette az otthont! - fakadt ki a hallottakon McCoy. - Az csupán egy bolygó, ami kitagadta az anyját, amiért a saját útját járta! A Nyolcas Űrállomás volt az ő igazi otthona, az egyetlen hely, amit ismert! És ezt maguk is tudhatták volna, ha egyszer az életben meghallgatták volna Őt!

Dühösen hagyta el a fogdát. 

 - Meg kellene tanulnia fékeznie magát - jelentette ki Pola a doktor után nézve. Most először szólalt meg azóta, hogy bezárták őket. 

 - A doktornak valóban sokszor elnagyolt a hozzáállása a dolgokhoz - jegyezte meg Spock -, azonban jelen esetben teljes mértékben érthető a reakciója.

 - Ha maga mondja, Mr. Spock - hagyta rá Pola és ha színpadiasan legyintett volna egyet felé, akkor sem tűnt volna kevésbé érdeklődőnek. A kapitány már épp reagálni akart az elhangzottakra, amikor a VTR főnökének az arcán halvány csodálkozást vélt felfedezni. A háta mögé pillantott. 

 - Miss Kelly! - kerekedtek ki a szemei meglepetésében. - Nem hiszem, hogy jó ötlet most itt lennie.

Spock, ha egyet is értett elöljárójával, nem szólt semmit, csak érdeklődve pislogott, hol Jimre, hol T’Rára.

 - Kapitány, szeretnék négyszemközt beszélni a felettesemmel. 

Az arca legalább annyira kifejezéstelen volt, mint a helyiségben lévő többi vulkánié, ami az ő esetében meglehetősen nyugtalanította Kirköt. 

 - Nem voltam biztos benne, hogy eljössz. Lenyűgöztél, gyermek!

 - Tudom, hogy te voltál, Pola. Te szervezted meg az egész Fullarát. Te aztán - nevetett fel röviden, de annál keserűbben - tényleg nem riadsz vissza a legmocskosabb játszmáktól sem annak érdekében, hogy elválassz Leonardtól!

 - Ostoba - Pola hangja az arcába kergette a vérét dühében -, komolyan azt hiszed, ez az egész csak egy ember miatt történik? A Fullara egy megtisztító szertartás, gyermek.

 - Másodszor szólítasz így - jegyezte meg T’Ra elmerengve. - Hát legyen! Beszéljünk a gyermekről! Hol van most?

Pola nem válaszolt azonnal. Bizonyára élvezte, hogy kínozhatja T’Rát, még ha nem is tükröződött egyetlen érzelem sem az arcán. 

 - Hol van a lányom? - kérdezte a vörös vulkáni újra, ezúttal hangosabban, kétségbeesettebben. Azt viszont nem hagyta, hogy elkeseredettsége testet öltsön a szemeiben.

Pola csak akkor válaszolt, amikor T’Ra háta mögött doktor McCoy is felbukkant. Szó sem volt arról, hogy tartott volna akármelyiküktől, egész egyszerűen csak látni akarta mindkettejük arcát, amint kimondja:

 - Túl gyenge volt az életre. Törékenységét az apjától örökölte. 

S ha egy kissé hevesebb vérmérsékletű fajhoz tartozott volna, kárörvendő kacaja a hídig felhallatszódott volna, látva T’Ra fájdalmát, hallva a keserves felkiáltását:

 - NEM!

Leonard ezúttal is felfogta az esését. Habár nem hallott sokat a beszélgetésből, neki éppen elég volt ahhoz, hogy tudja, mit kell tennie: először átkarolta, majd a karjaiba kapta T’Rát, és igyekezett minél hamarabb, minél távolabb vinni őt a celláktól.

Mivel a saját kabinja közelebb volt, oda vitte. Egy pillanatra sem engedte el. Türelmesen igyekezett megnyugtatni a keservesen zokogó nőt. 

 - Nem halhatott meg! - ezt ismételgette egyfolytában. Miközben csitítani próbálta, Leonardnak eszébe jutottak Pola pontos szavai: “Törékenységét az apjától örökölte.”

Hallani T’Ra csillapíthatatlan szívfájdalmát, felidézve ezeket a szavakat, egyszeriben összeállt előtte a kép. Lopva kitörölt egy eltévedt könnycseppet a saját szeméből, majd két kezébe fogta a nő arcát. 

 - Nézz rám, T’hy’la! - először hívta így fennhangon, mire a könnyein át a vörös vulkáni ráemelte zöld szemeit. - Pola kényszerítette rád a Fullarát? - T’Ra bólintott, de a hangjában még nem bízott annyira, hogy meg is bírjon szólalni. - Tehát korábban már hazudott neked. Mi a garancia arra, hogy most igazat mondott?

Leonard, amint felfogta saját szavai jelentését, egyszerre szeretett volna visszarohanni a cellákhoz és kiverni Polából a teljes igazságot, illetve maradni T’Ra mellett, ameddig csak a nő szeretné. 

Végül a második mellett döntött. 

Földi idő szerint hajnalban, amikor T’Ra elszundított, McCoy első útja Spock kabinjához vezetett. Merész ötlete támadt nemrég, de ha az első tiszt beleegyezik, beválhat!

 - De jó, hogy már ébren találom! - viharzott be a szállására, ahol azonnal megcsapta a fülledt meleg hőmérséklet és a magasabb pára. - Mindig elfelejtem, hogy magánál vulkániak az időjárási viszonyok - csattant fel, majd meg kellett kapaszkodnia egy alacsonyabb, nyitott polcba, hogy el ne szédüljön.

 - Mi történt, Bones? - figyelt fel Kirk hangjára. 

 - Van egy lányunk. Van egy lányunk, Jim! - először még bizonytalanul hangzottak a szavai, majd szinte már kiabált!

 - Nekünk? - mutatott először a doktorra majd magára a kapitány mosolyogva. 

 - Ne bomolj már! - legyintett szemforgatva a hajóorvos. - Úgy értem, T’Rának és nekem!

 - Bertollini elmondta? - nézett rá Kirk csodálkozva és némi csalódottsággal a hangjában. 

 - Berto…? Mégis, ki tud még róla?

 - Nyugi, Bones! Csak mi és Bertollini.

 - Te csak ne csitítgass, kölyök! - vette elő azt a hanghordozását McCoy, amit csak ő engedett meg magának a kapitánnyal szemben. Kirk nem neheztelt érte, inkább átjárta egy erős nosztalgikus hullám az elméjét. - T’Rát ki ne felejtsd! És azt a nagyfülű törpét, aki jelenleg a fogdánkban csücsül!

 - Pola tudta? 

Úgy tűnik, McCoy mégis tudott újdonsággal szolgálni.

 - De még mennyire! Az egész Fullarás kínzás az ő fejéből pattant ki! - Leonard idegesen járt-kelt a tágas kabinban. - Voltaképpen ezért jöttem. Pola szerint, a kislány “túl gyenge volt az életre” - rajzolt idézőjelet a levegőbe. De az a nő azóta hazudik, hogy az Enterprise-ra lépett. Azóta legalábbis biztosan - pontosított. 

 - Nem hiszi, hogy igazat mondott a gyermekről - szólalt meg lassan Spock. 

Leonard bólintott. 

 - Az egészet azért találta ki, hogy lássa T’Rát szenvedni. Ebben egészen biztos vagyok. 

 - Miss Kelly megmentett mindannyiunkat - jelentette ki az első tiszt. - Ezért, ha van valami a tarsolyában, amivel viszonozhatnám, hallgatom, doktor. 

T’Ra álmodott. Vagy talán ez is olyan emlék lehetett, amit a Fullara hatásaként elfelejtett? Mindenesetre azzal a bizonytalansággal a szívében riadt fel, miszerint most már soha többé nem lesz képes megkülönböztetni egy álmot egy emléktől. 

Az édesanyja vajon hogyan csinálta?

Igazságtalan, hogy ezt az emlékőrzői képességet egy generációban egyszerre csak egy személy birtokolhatja. 

Körülnézett a kabinban. A berendezése ismeretlen volt, mégsem idegen. A polcon az ágy felett néhány orvosi szakkönyv mellett egy élénkpiros borítású is helyet kapott, amit a nő egy halvány mosollyal az arcán ismert fel. A vulkáni filozófia alapjait tartalmazó Surak tanításai olyan kötet, ami neki is megvolt otthon, az állomáson. Nosztalgikus érzés fogta el, miután végigsimított a könyv gerincén. Óvatosan leemelte a polcról és belelapozott.
Mennyiszer játszotta azt kislánykorában, hogy véletlenszerűen kinyitotta és rábökött az ujjával egy-egy szóra, amiről úgy vélte, majd az egész napját meghatározza. 

Most behunyta a szemeit és újra megtette.

“HIT”

A könyv elejébe egy ajánlást talált könyvjelzőszerűen elhelyezett bambuszlapon:

“Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A nehézségek közt mindig legyen ott a lehetőség.” (Albert Einstein)

Higgy Benne!

Boldog születésnapot, Főnök!

a teljes egészségügyi team nevében,

Carol Marcus

Az ágy melletti térelválasztó polcon észrevett egy borítékot a nevével. Ugyanazzal az írással, amivel fél éve a doktor az Enterprise-ra hívta. Leonard kézírása!

T’hy’la!

El kell intéznem valamit, de sietek vissza ölelő karjaidba. 

A felettesed miatt ne aggódj! Meg fogom találni a megoldást, hogy elmondja az IGAZAT a Gyermekünkről!

Sokszor csókollak,

Leonard

 - Komputer! Meg tudnád mondani nekem, hol van most doktor McCoy?

 - Természetesen. Doktor McCoy jelenleg a fogdában tartózkodik. 

 - Megmutatnád, hogyan jutok el oda?

 - Kövesse a sárga fényjelzést! - azzal szemléltetés gyanánt a falon citromsárga halvány fénycsík jelent meg, a kabin bejáratáig. Amint T’Ra odaért, a fotocellás ajtó kitárult, de a sárga fénycsík odakint is folytatódott. A turbóliftben az úticélhoz lányos zavarában először azt találta mondani: “Repíts az én drága Leonardomhoz!”, majd amikor a komputer realizálta benne a kérése bonyolultságát, egyszerűbben fogalmazott:

 - Kérlek, vigyél a fogdába!

A turbóliftből kiszállva ismét a fénycsíkot követte. Léptei szaporodtak, akárcsak a pulzusa, amikor meghallotta Pola szavait. Kárörvendőek voltak, pökhendiek, emberibbek, mint azt korábban bármikor gondolta volna róla. 

 - Nem fog menni. Még én sem tudom, pontosan hová vitték.

 - Akkor majd mi megtaláljuk! - Leonard hangja elszántabban csengett, mint valaha.

 - Az űr végtelen, doktor. Annak esélye, hogy egyetlen apró gyermeket megtaláljanak, elenyészően csekély.

 - Ha hiszünk benne - jelent meg T’Ra, magára vonva a jelenlévők figyelmét -, akkor a lehetetlen csak egy szó. 

Odaállt McCoy mellé és megfogta a kezét. 

 - Milyen édes és naiv hozzáállás! Én más jövőt szántam volna neked, vörös vulkáni. A VTR-be még mindig visszajöhetsz. Akadnak még Ayanarhoz hasonló eltévedt lelkek, akiknek együtt elhozhatnánk a megvilágosodást.

 - Tűzparanccsal? - csattant fel McCoy.

 - Valamit valamiért, doktor. T’Ra Nirak oldalán erős vezetővé válhat. Többre hivatott, mint amit maga adhat neki. A vulkáni vérvonalat erősíteni mindannyiunk kötelessége. 

T’Rát feszélyezte, hogy a főnöke úgy beszél róla, mintha ott sem lenne.

 - Ezért hazudott a gyermekről?

Spock, úgy tűnt, ezzel az egyszerű kérdéssel sarokba szorította Polát. 

 - Hát igazam volt! Életben van! - kiáltott fel Leonard, izgatottan megszorítva T’Ra kezét. 

 - Egy vulkáni nem hazudik, Mr. Spock. Ezt magának épp annyira tudnia kell, mint nekem. 

 - Hol van? - T’Ra remegő hangon szólalt meg. - Hol van a lányunk most?

Pola láthatóan élvezettel nézte az arcán a kettősséget: egyfelől reménykedett, hogy McCoy megérzése valóban helytállónak bizonyult, másfelől rettegett a gondolattól: talán ez az egész csak egy újabb hazugság.

Spock alig láthatóan biccentett Leonard felé, mire a doktor megnyomott egy gombot a fali panelen. Pola celláját sűrű fehér füst árasztotta el. T’Ra már épp kérdezni akarta, mit művelnek a főtisztek, amikor Pola összecsuklott.

 - Mire készül?

 - Kiszedjük belőle, amit nem volt hajlandó elárulni - válaszolt egyszerűen Leonard, miközben Spock koncentrálva belépett a gáztól már megtisztult cellába. Így neki már nem ártott, Pola viszont még percekig a hatása alatt maradt. 

Spock letérdelt az asszonyhoz és gyakorlott mozdulatokkal kezdte meg a tudategyesítést. Leonard és T’Ra feszülten figyelték az arcát. A következő percekben Spock légzését is hallani lehetett, a pár annyira csendben várta a híreket.

 - És ez biztos? - kérdezte Kirk az első tiszt beszámolóját követően.

 - A legbiztosabb, kapitány. - Pola valóban nem ismeri a gyermek jelenlegi hollétét. 

 - De az állomásról elvitték még a támadás előtt.

 - Így van - bólintott McCoy, belekortyolva a whiskys pohara tartalmába. - Szóval kezdhetjük az egészet elölről.

 - Nem. Ha a lányunk életben van, már pedig igazad volt, T’hy’la, valóban életben van, akkor én meg fogom találni. Kapitány - fordult Jim felé T’Ra -, tudom, nagy merészség tőlem, de kérem, adjon egy kompot! A világ végére is elmegyek, hogy megtaláljam Őt!

 - Komolyan azt hiszed…?

 - Bones, nyugodj meg! - szólt közbe Kirk, megkockáztatva, hogy a testvére újra kölyöknek fogja nevezni. Titkon tetszett neki ez a becézés. 

 - Te maradj ki ebből, Jim! - mutatott rá egy másodpercnyi ideig, majd visszafordult T’Rához: - Komolyan azt hiszed, engedem, hogy egyedül csináld végig az egészet? Mintha nekem semmi közöm nem lenne hozzá?

T’Ra nem emelte fel a hangját, nem dühöngött, nem csapkolódott. Egyszerűen csak lépett egyet Leonard felé, megsimogatta az arcát, majd két tenyere közé zárta és megcsókolta.

 - Édes, egyetlen Leonardom! Rád itt van szükség. A Csillagflotta tisztje vagy, akinek kötelességei vannak. Nekem ezzel szemben nincs ilyen kötelékem.

 - Pedig lehetne - szakította félbe őket váratlanul Jim. - Miss Kelly, sajnálatos módon nem nélkülözhetjünk egy kompunkat sem. De Önt sem.

 - Mire céloz, kapitány? - kérdezte Spock, pedig már pontosan tudta a választ. 

 - Én tudom - vágta rá Leonard, majd elszántan mosolyogva átkarolta T’Rát. - Keressük meg a lányunkat! Együtt!

VÉGE A MÁSODIK RÉSZNEK