T'Ra - 5. rész

  Az orvosi részleg vezetője tanácstalanul állt Narrath admirális holtteste felett. Az életben tartó rendszerek néhány perce még ritmusosan pittyegtek, képzeletben továbbra is hallotta őket. 

Csalódott: a műszereiben, önnön tudásában egyaránt. Dühét igyekezett visszafojtani, amennyire csak bírta. A kapitány hamarosan megérkezik a gyengélkedőre, legalább arra a kis időre türtőztetnie kell felgyülemlett indulatait. 

Az admirális arcába bámult. Szép kis zárása ez a napnak. Vagy kezdete? Fogalma sem volt róla, mennyi lehet az idő. S az időzavar csak egyike volt azoknak a dolgoknak, amik miatt utálta az űrutazást. Rossz emlékek és negatív gondolatok kezdték átvenni az irányítást elméje felett. 

A torkában lévő gombóc csak nem akart eltűnni. Nagyot nyelt, és jobb szemöldökét rosszallóan a magasba emelte, mikor Jim mögött Spockot is megpillantotta. Most végképp nincs energiája a csipkelődésekre. Mindemellett valami furcsa rossz érzés járta át visszagondolva az előző napi tudategyesítésre, és a tény, hogy képtelen volt rájönni, miért, csak tovább korbácsolta amúgy sem higgadt idegállapotát. 

 - Hallgatlak, Doki - sóhajtott a kapitány, akár egy gyermekét rosszaságon kapó szülő. Leonard hirtelen arról is megfeledkezett, hol van és mi történt körülötte az elmúlt órákban. A szíve a torkába ugrott hirtelen támadt félelmében. Nagyot nyelt és elkapta a tekintetét Kirkről és Spockról, remélve, az arckifejezése nem árulkodott a gondolatairól. 

Mély levegőt vett és lustán fújta ki. Lassan de biztosan kezdett visszatérni a valóságba: Narrath admirális holttestére meredt, majd a kapitányon állapodott meg a tekintete. 

 - Morrisont az admirális holtteste mellett találták meg, azzal a kezében - biccentett egy egyszerű késre. Tucatjával találkoztak már mind a hárman ezzel a fajtával: a nyelének végén ott díszelgett a Bolygók Egyesült Föderációjának földgömb emblémája. 

 - Ezt nem értem: mi oka volt Morrisonnak arra, hogy megölje az admirálist? - tette fel kérdését Kirk, ám ésszerű válaszok helyett csak tanácstalan arcok vették körül a gyengélkedő szokatlan csendjében. 

 - Nincs rá logikus magyarázat, kapitány - szólalt meg végül Spock. - Morrison a fogdában várja a döntését.

 - A döntés nem az enyém, Mr. Spock - emlékeztette Kirk. - Az admirális a Loretta V.-ön élt, az ottani bíróság fog ítéletet hirdetni a gyilkosa felett. 

Az interkom felvijjogott: a kormányos tiszt hívta a kapitányt és jelentette, elérték a Loretta-rendszert. 

 - Köszönöm, Mr. Sulu - azzal visszafordult Leonardhoz: - Mikorra lesz kész a jelentésed? 

 - Nagyjából fél óra.

 - Mikor érjük el az ötödik bolygót? - nézett kérdőn most az első tisztjére.

 - Jelenlegi sebességünkkel pontosan 44 perc 53 másodperc múlva, kapitány. - A másodpercnyi pontosságtól Kirknek ismét átsuhant egy halvány mosoly az arcán. 

 - Háromnegyed óra múlva te és a jelentésed legyetek a transzporter állomáson! - adta ki az utasítást a kapitány, majd sarkon fordult és visszaviharzott a hídra, Spockkal a nyomában; magára hagyva Leonardot a boncolási jegyzőkönyv pepecselős elkészítésével.

  Gyors és precíz munkájának eredményeképpen pontosan 29 perc 58 másodperccel később a sarkain hintázva torpant meg T'Ra kabinja előtt. Tudta, nem maradt sok ideje és a transzporter állomás - a gépház többi részével egyetemben - az Enterprise egyik legalsó szintjén található; de valami megmagyarázhatatlan vágy hajtotta: látnia kellett a lányt!

 Egy örökkévalóságnak tűnt számára, mire az ajtó suhogva kinyílt. Nagy léptekkel szelte át a köztük lévő távolságot, mihelyst megpillantotta T'Rát. 

 - Leonard! Mi a baj? - a doktor szíve a torkába ugrott attól az érzéstől, amit a lány hangja keltett benne. Zűrzavaros tekintetét látva T'Ra ösztönösen érintette meg a vállát és simított végig a karján, amit ezúttal a csuklójáig takart kék színű egyenruhája. Az érintéstől a férfi a másodperc törtrészéig (Spock bizonyára meg tudta volna pontosan mondani, meddig) megborzongott, majd az ezüstös színű fény, ami az utóbbi percekben uralta a pillantását, elmúlt, átadva helyét a már megszokott, biztonságot adó kékségnek. 

 - Hadd segítsek! - ajánlotta fel T'Ra, majd a továbbra is bizonytalan léptű orvost egy székhez vezette. - Hozok egy kis teát. - Térült és fordult s hamarosan egy teli csészével tért vissza. - Raveni különlegesség - mondta sejtelmesen, ahogy Leonard belekortyolt az italba.

 Fel volt rá készülve, hogy úgy reagál majd rá, ahogy az összes vulkáni kulináris élményre, amit eddig szerencsétlensége volt megkóstolni, így meglepődöttsége őszinte mosolyt csalt barázdás arcára. Még szemei is felragyogtak, kezdett visszatérni az ereje. 

 - Köszönöm, T'Ra! Nem tudom, mi ütött belém. - Felállt és, ahogy tette már az est során egyszer, ujjai automatikusan fonódtak össze a lányéival. Lassan, de biztosan közelítettek egymáshoz, míg a doktor megérezte azt a különleges virágillatot. Jácint, gondolta magában miközben vágyakozón hajolt egyre közelebb T'Rához. Ajkuk találkozása előtti pillanatban az interkom hangosan vijjogva követelte magának a figyelmet:

 - Kirk McCoynak! - ám ezúttal Leonard nem sietett azonnal reagálni a kapitány hangjára. 

 - Ne most, Jim! - nyögte halkan, homlokát a lányéhoz érintve. - Csak ne most!