T'Ra - 3. rész

   A gépek halk morajlását hallgatva Montgomery Scott immáron harmadszorra riadt fel szűkös irodájában arra, hogy helyettese, John Morrison a nevén szólongatja. 

 - Mr. Scott! Nyugodtan rám bízhatja a gépházat. Pihentem eleget az elmúlt napokban dr. McCoy éber felügyeletében. 

 - Nem úgy van az, fiacskám! - hárította a skót főgépész. Azonban egyetlen ésszerű érvet sem tudott felhozni a pihenés ellen, Morrison azonban már túl jól ismerte őt ahhoz, hogy minden maradási kísérletére legalább négy ellenkezővel reagáljon. Scotty végül röviden felnevetve adta meg magát helyettese tanácsának. 

 - Rendben van, fiam. Ezúttal győzött - azzal fejcsóválva visszavonult a kabinjába. Pár perc műszaki cikk olvasását követően azonban úgy elnyomta az álom az elmúlt napok folyamatos ébrenlétének és igénybevételének köszönhetően, hogy talán egy ágyúdörgés sem lett volna képes őt felébreszteni. 

John Morrison magára maradt az irodában. Vetett néhány kósza pillantást arra a mások számára kaotikusnak tűnő rendezettségre, ami a helyiségben uralkodott, s ami egyaránt volt az ő műve és a főnökéjé. Habár mindezidáig nem szőtte szavakká, bízott benne, Scotty pontosan tisztában van vele, mennyire tiszteli őt, s hogy milyen sokat köszönhet neki. Hálával a szívében indult el az ajtó felé, ami közvetlen a gépház anyag-antianyag tartályához vezetett. A főgépészi szoba kialakításának és helyének is Scotty volt az ötletgazdája. Ha tehetné, a kabinját is a gépházba kérné, de ki hibáztatná ezért? A szakmájuk iránti alázat és imádat kimondatlanul is összekötötte őket. A főgépész helyettese ma is épp olyan lelkesedéssel és csodálattal tekintett az anyag-antianyag tartályra, mint első Enterprise-ra lépésekor, pedig annak már lassacskán három éve.

Közelgő lépteire a jellegzetes piros ajtók kitárultak. Morrison viszont nem jutott el a tartályig. 

 - Kalimera, Yannis! - Morrison nem hitt a szemeinek. 

 - Tessa? - maga sem tudta eldönteni, kérdésnek vagy kijelentésnek szánta, esetleg köszönésnek. 

Az üdvözlést a lány egész másképp képzelte el, s mielőtt a Morrison fejében kavargó kérdések megfogalmazásra kerültek volna, ajkaival zárta le a gépész száját. Karjait hideg, téli estéken használatos meleg sálként fonta a férfi nyaka köré.

 - Hogy lehetsz itt, Tessa? - Morrison még hosszú percekkel később sem ocsúdott fel az álmából. Mert Tessa csupán egy álomkép, ebben egészen biztos volt. 

 - Apával sugároztam át néhány órája. - Annyira hitelesnek, annyira természetesnek hatottak a szavai. Még az a kis gödröcske is éppúgy elvarázsolta az arcán, ami miatt az a szerencsétlen baleset napokra a gyengélkedőhöz kötötte. Morrison elhatározta: belemegy a játékban, úgy fog tenni, mintha Tessa tényleg ott lenne vele.

  Dr. Leonard McCoyt álmából riasztotta fel orvosi vészcsipogója. Mire rohanva a gyengélkedőre ért, már hangos szóváltástól zengett az orvosi részleg. 

 - Várjuk meg, mi erről dr. McCoy véleménye! - Leonard tüdejéből megkönnyebbült sóhaj szakadt fel Christine Chapel hangjára.

 - Az a fiatal nő meg fog halni, ha sürgősen nem teszünk valamit - és Émile Dilot, az ügyeletes orvos mondta volna még tovább, ha a részlegvezető megjelenése nem akasztotta volna cselekvésre buzdító mondatait a torkára. 

 - És mégis, mit tanácsolna, Dilot? 

 - Fel kell nyitni a mellkasát - válaszolta egyszerűen a fiatal orvos. 

 - A mellkasát? - kerekedtek ki McCoy kék szemei. Egyszerre volt kíváncsi a folytatásra és borzongott meg a gondolattól: mi történt volna, ha nem Chapel nővér lett volna szolgálatban. - Miért? - s ahogyan azt előre sejtette, azonnal meg is bánta a kérdését. 

 - Nem lát a szemétől, uram? - Leonard McCoy és Christine Chapel lopva összenéztek és a doktor ugyanazt a szörnyülködést olvashatta le a legtapasztaltabb ápolónő tekintetéből, ami a sajátjára is kiült. 

Dilot, ha észre is vette, nem reagált rá. Felettese kérdésére a következő percekben felsorakoztatott minden létező érvet a műtét mellett. Bizonyára a "fiatal nőnek a 200 feletti pulzus túl magas" után is még tudta volna sorolni tudatlansága ékes bizonyítékát, ha Leonard nem állította volna le.

 - Nem felejtett el valamit, Dilot? - emelte meg cinikusan jobb szemöldökét az orvosi részleg vezetője. Ez az önkéntelen mozdulat a nővért határozottan a vulkániakra emlékeztette. - A beteg fülei, például. Nem emlékeztetik Önt valamire? - olyannyira a szájába adta már a megoldást, bármelyik másik orvos, vagy nővér, ami azt illeti, elsüllyedt volna szégyenében, amiért nem tud megkülönböztetni két vulkáni fület a Dilot gyanújával megegyező eldeformálódott testrészektől. 

Leonard fájdalmasan felsóhajtott. Mennyivel egyszerűbb volt a munka Roche nővérrel, mint Dilot-val, akit magában lassacskán önkéntelenül is idiótának hívott. Pedig, amennyiben nem csal az emlékezete, egyazon napon kerültek az Enterprise fedélzetére. 

A hajóorvos a beosztottjai előtt igyekezett mindig türelmesnek, megértőnek látszani. Így, amikor kezdett végképp kijönni a béketűrésből, vett néhány mély lélegzetet. Hátha csak a tudatlanság vezérli és nem a rosszindulat. Az előbbivel Leonard McCoy már megtanult küzdeni. 

 - Mit tud Ön a vulkániakról, dr. Dilot? - a megfontolt szavakba szőtt kérdés megfontolt választ kívánt Émile részéről is. A zavar leolvasható volt az arcáról, s ez volt az a jel, ami Leonard segítségére volt a helyzet tisztázásában. 

 - Atyaég! - szörnyülködött Dilot úgy fél órával és egy alapos beszélgetéssel később. Chapel nővér őzike szemeiben megértést olvasott le, mégis, menthetetlenül szörnyen érezte magát. Ha nem ő lett volna szolgálatban... Egy pillanatra a hideg is kirázta az ostobaságától. 

Leonard megveregette a vállát.

 - Most már ne rágja magát ezen! A lényeg, hogy nem történt nagyobb baj - s ahogy kimondta, úgy érezte, eszébe jutott a megoldás, ami, mint derült égből a villámcsapás suhant át az arcán. Az interkomhoz lépett. - McCoy a hídnak! - Émile és Christine érdeklődéssel hallgatták, ahogy a hajóorvos sürgősen magához hívja Mr. Spockot. 

 - Gratulálok, doktor! - reagált Leonard tervére az első tiszt. - Ez, kivételesen, egy rendkívül logikus döntés.  

 Az elmúlt órában a hajóorvos számtalan érvet felhozott az ötlete mellett, és egyre inkább kezdett belejönni a dologba, amit Spock rezzenéstelen arccal, csak olykor egyet-egyet pislogva hallgatott végig. Leonard utálta, amikor így áll hozzá a helyzethez, mert ilyenkor - ellentétben az esetek többségével - nem látott a hallgatása mögé. Viszont, amennyiben nem egyezett volna bele a tervébe, már végképp nem maradt volna semmilyen elképzelése T'Ra felébresztésére. 

 - Hát, akkor, mire vár? - gesztikulált hevesen, mire Spock felkelt a székből, és T'Ra ágyához sétált. Lassan, megfontoltan lépkedett, Leonard mégis pontosan tudta, most nem szabad sürgetnie. Volt alkalma megfigyelni már a vulkáni tudategyesítés szertartását korábban is, s bár feszültsége a levegőben szinte tapinthatóvá vált, nem állt szándékában megzavarni a kutatótisztet az előkészületekben. A szíve mégis szabálytalanul vert össze-vissza. Valahányszor egy reménytelen esettel került szembe, újra és újra lepergett előtte utolsó beszélgetése az édesapjával. Őt nem tudta megmenteni, csak tompítani tudott a szenvedésén, s ez a fájdalom most ismét felszínre tört benne. Bárcsak segíthetne valahogy! Akárhogy!

 Spock mindkét kezét T'Ra arcához érintette, gyakorlott mozdulatokkal találva meg a kapcsolódó pontokat a bőrén. Leonard igyekezett felkészülni minden eshetőségre, habár legszívesebben egészen hazáig menekült volna saját tehetetlensége elől. Az egyik vulkániról a másikra nézett, hol az egyiken, hol a másikon állapodott meg a tekintete. Feszülten figyelt és várt. 

Az első tiszt arcán mintha halvány csodálkozás suhant volna át egy pillanatra, amitől a hajóorvos jobb szemöldöke önkéntelenül is magasba szökött; ezt az apró mimikát kivéve azonban eseménytelenül zajlottak a tudategyesítés első percei.

 - Doktor! - suttogta Spock, furcsán elnyújtott hangon. Leonard tudta, akármit is fog mondani, azok nem a saját szavai lesznek, hanem T'Ráé. Feszülten figyelt. - Shanarra... Én... nem tudtam őt megállítani... 

 - Ébredj fel, kislány! - hallotta meg a doktor saját motyogását. Remek, már megint magamban beszélek... - Spock, ébressze fel! - Gyerünk, Spock! 

 - Doktor! - Chapel nővér jelent meg mögötte. Már épp kérdezte volna, mi történik, amikor magától is rájött. Bár hallott és olvasott egyet s mást a tudategyesítésről, először látta az alkalmazását. Újra és újra elámult Mr. Spock mentális képességétől, csodálata és rajongása napról napra nőtt iránta. 

 - Shanarra... - folytatta T'Ra gondolatainak szavakba szövését a kutatótiszt. - Ő... nagyon veszélyes... Bármikor... bárhol... 

 - Térj magadhoz! - ismételgette lassan, tagoltan Spock, ezúttal a saját gondolatait. 

 - Doktor! - akár egy fuldokló ember, amikor végre levegőhöz jut, úgy szakadt fel T'Ra tüdejéből a sóhajtás. Leonard automatikusan mellette termett, a nővér követte. 

Az egészségügyi tisztek fel voltak készülve minden eshetőségre, a tudategyesítés bontása azonban szokatlanul zökkenőmentesen zajlott le, nem igényelt semmiféle beavatkozást a részükről. 

  Leonard McCoy tervét siker koronázta: T'Ra végre magához tért, s kábán mosolygott fel a hajóorvosra. 

 - Üdv újra köztünk, kislány! - szorította meg ösztönösen a karját a doktor. 

T’Ra szívesen fogva tartotta volna még a tekintetét, pár röpke pillanatot követően azonban már egyedül Chapel őzike szemei pásztázták a kijelzőket, életjel-elváltozások után kutatva. Alapossága ellenére nem talált semmi kivetnivalót az állapotában, ez által nem volt oka továbbra is a gyengélkedőn tartania őt. 

 - Dr. McCoy utasítása alapján a karperecet még néhány napig viselnie kell.  

T'Ra bólintott, s ahogy megpróbált felülni, zöld vére az arcába szökött. A feje furcsán kóválygott, mintha le akarna esni a helyéről. 

 - Mi történt? - szisszent fel. Végül úgy határozott, ülve marad egy kis ideig. 

Christine Chapel részletesen beszámolt neki mindarról, amiről tudott: a furcsa ájulásáról, a kóma szerű állapotáról, Émile Dilot tudatlanságból való kezelési kísérleteinek meghiúsulásáról, dr. McCoy tervéről. 

 - Tudategyesítés - bár T'Ra maga sem tudta, kérdésnek, vagy kijelentésnek szánta-e, a nővér bólintott.

Akkor most Spock többet tud róla, mint bárki más az univerzumban…