Bernard, Bianka és a kis Max hajóra szálltak, hogy meglátogassák az Afrikában élő rokonaikat. A virgonc kisfiú nagyon várta már ezt az utazást, lelkesen faggatta szüleit, milyen lesz, miket fognak majd látni, mennyi idő lesz maga az út, mit szabad és mit nem a számára még ismeretlen egereknél. Fáradhatatlan kérdésözönét szülei kedves, szelíd, őszinte válaszaikkal jutalmazták.
A kikötőben Barnabás, Bernard bácsikája fogadta őket. Dzsippel tették meg az utat az egérlakig. Közben természetesen Maxból csak úgy dőltek a kérdések. Csalódásának is hangot adott, amiért nem láttak még oroszlánokat, holott már órák óta a fekete kontinensen voltak.
Barnabás elmondta, hogy néhány éve gonosz emberek érkeztek az országukba, akik többségében levadászták őket, az életben maradtak pedig szétszéledtek. Max, minél tovább hallgatta a nagy-nagybácsikáját, annál inkább kikristályosodott előtte az újabb küldetése: meg fogja találni a még megmaradt oroszlánokat, és lehetővé teszi számukra, hogy a hátralévő éveiket ne meneküléssel, félelemmel teli szívvel töltsék, hanem együtt, békességben, és szabadon. Barnabás bácsi és a szülei is büszkék lesznek rá!
Elhatározása mondatról mondatra nőtt és nőtt, még a bácsi a témát lezáró utolsó mondata sem rettentette el küldetésétől: "És attól kezdve senki sem látott többé oroszlánokat."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.