Szavak:
garázs, szigetlakó, tálca, buddhizmus, dicsőség
Történet:
Szilárdka, a szurikáta még soha életében nem látott ennyi kacatot egy helyen. A valaha valószínűleg garázsként funkcionáló helyiség mára valódi lerakattá vált. A napfény alig szűrődött be azon a kis lyukon, amin az imént Mosó Marcival együtt átpréselték magukat. Egy Csillagnak úgy tűnik, sokkal kisebb hely is elég a közlekedésre, mint nekik, gondolta. Vagy talán olyan rég nem hagyta már el ezt a rejtekhelyet?
A szurikáta figyelmét éppen egy ütött-kopott tálca kötötte le, amikor Marci hangja kirángatta őt a filozofálgatásából.
- Csillag! Tudom, hogy itt vagy! Bújj elő, kérlek! Beszélgessünk!
Az egyetlen visszhang a szurikáta füleiben volt, ahogy újra és újra lejátszotta magában - akár egy régi lejátszón - a mosómedve egyszerre kedves, mégis határozott hangját.
- Talán még sincs itt - suttogta maga elé Szilárdka.
- Itt kell lennie - makacsolta meg magát Marci.
- Mikor találkoztatok utoljára? - Szilárdka kérdése visszarepítette gondolatban a mosómedvét arra a bizonyos tavaszi napra, amikor utoljára beszélt a Csillag becézésű pocokkal.
Nem tudtak róla sokat az erdőben élők; nagyjából csak annyit, hogy ő egy szigetlakó, valahonnan a nagy folyón túlról érkezett hozzájuk.
Az erdőlakók közül azon szerencsésebbek, akik ismerhették Csillagot, még mielőtt önkéntes száműzetésbe vonult volna erre a szemétdombra, s Mosó Marci egyike volt ezen keveseknek, csodálták optimizmusáért és azokért a szeretetteljes tanításokért, amik napról napra többek szívébe ültették el a remény csíráját. A reményt, hogy hamarosan az erdő egy jobb hely lehet számukra. A várva várt dicsőség azonban elmaradt, s Marcin kívül mára már senki sem számolt a Csillag visszatérésének lehetőségével.
- Az érkezésed előtti teliholdkor. Az erdei egerek - a buddhizmus lelkes hívei - gyűlést tartottak a Pipacs Tisztáson, amit idefelé elhagytunk.
- Emlékszem a helyre - jegyezte meg Szilárdka.
- Csillagnak is küldtek verébpostán értesítést, de ő mégsem jött el. Meg akartam bizonyosodni róla, hogy nem esett bántódása, ezért idejöttem.
- Nem lehetek neked elég hálás, Mosó Márton - hallottak meg egy reszketeg hangot. A szurikáta óvatosan fordult az irányába, nem akarta elijeszteni a tulajdonosát. Megpillantva azonban kikerekedtek a szemei: a félős pocok bundáját egy levakarhatatlan vörös folt csúnyította el.
- Petronella - sóhajtott fel Marci megkönnyebbülten -, úgy örülök, hogy még élsz! - Odarohant hozzá és megölelte. Szilárdka korábban még nem látta ennyire közvetlennek barátját. Még Paprikával sem, pedig rajtuk azonnal érezte, különleges kapocs van köztük.
Vége a tizenegyedik résznek...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.