Frog of the Dance - Váratlanul...

Szavak:

korsó, csetlő-botló, katicabogár, fürdés, manó 

Történet: 

  Az éj leple alatt egy csetlő-botló alak szaporázta meg lépteit a Brekken Bridge-en túlra, maga mögött hagyva az egykori vakondlakot, a szivárványt, az övéit...

Cammogi Békuci felriadt, mikor édesanyja bekopogott szobája ajtaján. Elcsigázottan nyitotta ki szemecskéit, amik égnek a sok sírástól. Az újabb kopogásra már nagyjából ki bírt kászálódni az ágyikójából és álmatag léptekkel az ajtóhoz indult, hogy elfordítsa benne a kulcsot. Egy óvatlan mozdulatából adódóan elbotlott a takarójában, és nagyot koppanva hasalt el a padlón. 

- Minden rendben, Manócskám? Nem jössz le reggelizni? - Békuci anyuka hangjából az aggodalom tisztán kivehető volt. 

- Nem vagyok manó. - nyitotta ki végül a szobaajtót Cammogi, hangjában alig hallható dac keveredett a kialvatlansággal és a tegnapi nap zárásából adódó szomorúsággal. - És ma nem fogok menni sehová. - és soha többé, döntötte el magában keserűen.

Édesanyja Cammogi kedvenc, hangjegy-mintás korsóját szorongatta a kezében, benne gőzölgő forró csokoládéval. 

- Ahogy gondolod. De akkor mit mondjak annak a csinos kis békalánynak? - pislogott tanácstalanul.

- Milyen csinos kis békalány, anya? - Cammogi arra gondolt, talán valamelyik kis tanítványára utal így, ám mikor megtudta, Békuci anyuka még sohasem látta errefelé az említett békalányt, Cammogi szívében a remény kezdett felszínre törni, akármennyire is próbálta elnyomni. 

- Rád hivatkozott. Azt mondta, mégis érdekelné az állás. - 

Cammogi egész lényében megváltozott ettől a hírtől; akkorát ugrott, hogy megpaskolhatta szobácskája plafonját. Arcán boldog mosollyal indult volna a földszintre, mikor édesanyja váratlanul az útját állta. Kérdő tekintetére kíméletlenül őszinte reakció érkezett tőle: - Előbb a fürdés! - ekkor döbbent rá Cammogi, hogy előző este, miután a délelőttjét szteppel töltötte, a délutánját pedig álomba sírással, a tisztálkodás valóban kimaradt a napi rutinjából. Így még sem illik mutatkoznia Szíve Hölgye előtt. 

Egy fertályórával később Tulipán és Cammogi már útban voltak a Kurutty Bátyó Lépései Szteppiskolába. Eleinte semleges témákról beszélgettek, azt is csak röviden. Hogy Tulipán csak zavarban volt-e, vagy esetleg tényleg nem beszél sokat, Cammogi egyelőre még nem tudta eldönteni. 

- Nézd! - mutatott egy aprócska katicabogárra Tulipán. - Mindig is érdekelt, milyen íze lehet. - legnagyobb meglepetésére Cammogi megakadályozta a bogárka levadászásában. 

- Éhes vagy? - tette fel egyszerű kérdését egyenesen Tulipán szemeibe bámulva. 

A békalány kissé szégyenkezve vallotta be, előbb magának, majd Cammoginak: inkább a kíváncsisága és a vadászösztöne hajtotta a katicabogár elkapására és elfogyasztására, mintsem a korgó-kongó éhség. 

- Most biztosan furcsának tartasz... 

- Nem. - vágta rá Tulipán. - Talán... egy picit. - fogott hüvelyk-és mutatóujja közé egy kis levegőt, amiben az a bizonyos katicabogár épphogy elfért volna. Cammogi röviden felnevetett, ami kellő bátorsággal töltötte el Tulipánt, hogy visszaterelje a témát a katicabogárra. 

- Miért nem kaphattam el?

- Nem éreztem etikusnak. Ha nem az éhség leküzdhetetlen vágya hajt, akkor kioltani egy életet egyszerű gyilkosság. Akkor nem azért hal meg az áldozatod, hogy te életben maradhass, hanem azért, hogy a felsőbbrendűségedet bizonyítsd az ölés által. - Tulipán áhítattal a szívében hallgatta őt, s úgy vette észre, Cammogi szívesen "tetszeleg" a tanító szerepében. 

Miután újabb - Tulipán számolása szerint immár a huszadik - mocsárlakóval találkoztak, a Szteppiskola állandó tanára mosolyogva fordult a békalányhoz. 

- Erre Gedeon barátom tanított, mikor befogadtak maguk közé. 

- Gedeon? - kérdezett vissza Tulipán. - Különleges név egy békának... - merengett el félhangosan.

- Gedeon nem béka. - mosolyodott el halványan Cammogi, majd az égig érő almafákon túlra mutatott. - Ott él a több gólyával. - A gólya szóra Tulipán ösztönösen összerezzent, ám Cammogi szemébe nézve hamarosan ráébredt: nincs mitől félnie. 

Tulipán az utazásai során hallott már cifra dolgokat, ám gólyák által barátjukká fogadott levelibékáról még soha. Kezdeti félelme olyan hamar csapott át mérhetetlen kíváncsiságba, hogy önmaga is meglepődött a saját hangjától:

- Meséld el a találkozásotokat! -