Szilárdka, a szurikáta & Mosó Marci meséje 4. rész

Szavak:

kristály, vírus, húr, remény, kapufa

Történet:

  A Kapufa Klub erdő-szerte legismertebb edzője, Nyúl Zétény még épp időben ért haza ahhoz, hogy hallhassa lánya szedett-vetett gondolatait Mosó Marci földalatti mozgalmáról. A szégyellős kis Kanga az anyja szerint egy idealista álmodozó volt, akiben még élt a remény egy szebb és méltóbb erdei életre. Kanga mindezidáig teljes titokban tartotta szimpátiáját, azonban az édesanyjával történt eszmecserét követően ma valami megváltozott benne, végletekig feszítve a gyermeki engedelmesség húrját; keserű dühvé alakítva át benne a félénkségét. Azonban ez alig tartott tovább pár pillanatnál. Édesapja hangjára egykettőre elszállt belőle minden bátorság és dac, háttérbe szorítva egyre inkább erősödő igazságérzetét. Zavarában arca és fülei is teljesen elvörösödtek. Sírhatnékja támadt mindig az apja dörmögő orgánumától, s bölcsen úgy vélte, szobája magányában megnyugvásra lelhet előle. Mielőtt magára zárta volna az ajtót, még hallotta: "A marcizmus mételye úgy terjed, mint a vírus... Már idehaza is burjánzik! Micsoda szégyen!"

Marcizmus! Ha Mosó Marci megtudná, hogy Nero háza táján így nevezik a mozgalmat, minden valószínűség szerint elborzadna... hiszen még a feltételezés is sértő, hiszen korántsem egyedül az ő nevéhez fűződik ez a szerveződés! Alig egy tucatnyian voltak, akik nyíltan vallották magukat a mozgalom szimpatizánsainak, a többségében titkos tagokkal azonban rendkívüli precizitással kifejlesztett módszerrel tartották folyamatosan a kapcsolatot: verébpostával. 

Kanga kapcsolattartóját Viviennek hívták. Alig zárkózott be a szobájába, a kis madár már meg is jelent az ablakpárkányán, a legújabb hírek ígéretével a nyakába akasztott üzenetdobozzal. 

- Ez szörnyűség! Ez borzasztó! - trillázta Vivien a maga kristálytiszta hangján. 

- Mi történt? - lépett az ablakhoz Kanga, beljebb tessékelve a madárkát. 

Miután átfutotta a híreket, az ő fejében is ugyanazok a szavak fogalmazódtak meg, amikkel Vivien a szobájába repült.

Elővette titkos kincses ládikóját, amibe a mozgalom hosszú évek során összegyűjtött aranytallérjait rejtette, villámgyors válaszlevelet firkantott egy papírra, és miután belehajtogatta a borítékba, útjára bocsátotta a kapcsolattartóját, hogy mielőbb megvigye a választ a mozgalom központjába. A lapon egyetlen szó szerepelt: "Intézem." Egyszerű, de annál határozottabb válasz volt ez egy félénk kis nyuszitól. 

Önmagát is meglepte, milyen gyorsan érkezett meg a csavart törzsű tölgyfához, ahonnan szúrós bokrok és föld alatti titkos alagutak egész labirintusa adott otthont Nero leghírhedtebb börtönrendszerének. 

Kanga feladata egyszerűnek ígérkezett: kihozni Mosó Marcit innen a lehető leghamarabb. Szerencsére mindehhez csak némi bátorságot kellett gyűjtenie, és magához vennie a mozgalom pénzes kasszájának rá eső részét. Szerencsére ez nem egy partizán akció. Egyszerűen besétál, és kifizeti az óvadékot. És Mosó Marci újra szabad lesz!

Kanga nem tudta, pontosan mit tett Marci, amiért ide került. Nero uralma alatt ezek a miértek elenyésző fontosságú kérdések voltak, a mosómedve pedig nem átallotta bajba sodorni saját magát annak érdekében, hogy felhívja az erdőlakók - vagy ahogy egymás közt mondták: erdőtársak - figyelmét a rendszer igazságtalanságaira. Ezúttal azonban sikerült fülön csípnie őt a krucifix falkavezérének, aki diadalittasan kürtölte világgá a győzelmét...

A puha praclik halkan lépkedtek a hűvös kőpadlózatán. Kicsit nyújtózkodnia kellett, hogy felérje a pultot, és így láthatóvá váljék az unott portás számára. 

- Mi járatban? - a hangjától Kangára rájött az ásíthatnék, de sikeresen legyűrte magában a késztetést.

- Mosó Márton óvadékának ügyében vagyok itt. Hajlandó vagyok kifizetni... - a csillogó aranytallérok reményében a portás már nyújtotta is feléje óriási mancsát, azonban Kanga - maga sem tudva, honnan szerzett hozzá elég bátorságot - folytatta a mondatot: -... mihelyst megbizonyosodtam róla, hogy nem esett bántódása. - 

Határozott szavainak köszönhetően a portás lomhán megemelkedett a székéből, és odakiáltott egy négyfejű kölyökkutyának: "Hé, Csipesz! Vezesd a kisasszonyt a partizán rezidenciára!" - s Kanga a háta mögött még hallotta jót derülni saját szavaitól; dörmögő orgánumát visszhangozták a falak. 

Csipesz, a kölyökkutya engedelmesen mutatta az utat Kangának, aki teljes csendben követte őt. Talán titkon abban reménykedett, ha egy szót sem szólnak, hamarabb meghallhatja Marci hangját, vagy rájöhet, milyen séma szerint épült fel a labirintusrendszer; de egyik elképzelése sem járt sikerrel. 

Néhány perccel, ám annál több végeláthatatlan kanyarral később halk pusmogásra figyelt fel, ami lassan de biztosan kezdett egyre érthetőbb szavakká összeállni. Kangának nehezére esett leküzdenie a türelmetlenségét, mikor felismerte Marci hangját.

- Szia, Paprika! - köszönt rá a mosómedve. Meglepettnek tűnt, amiért a kis nyuszi ide merészkedett, ráadásul egyedül. Kanga zavarában fülig pirult a mosolyától, újra és újra átkozva magát régi becenevéért. És mégis... Mosó Marcitól még ez a szánalmasan szégyellős - és Kanga számára legtöbbször - szégyenteljes név is olyan megnyugtatón, olyan szívet-lelket melengetően hangzott; hogy a nyulacskának időbe telt, mire felfedezte a másik bundást a börtönrácsok túlsó oldalán. Sosem látott még hozzá foghatót, habár, ami igaz, az igaz: sosem hagyta el az erdő határát. 

- Ő Szilárdka, a szurikáta. - mutatta be pajtását Marci. Amennyire a rácsok engedték, Kanga és Szilárdka kezet ráztak egymással. 

- Marci... - kezdte bizonytalanul, ismét fülei hegyéig elvörösödve a nyuszi - Csak egyikőtöket tudom kivinni. Nincs elég pénzem. - vallotta be suttogva és szégyenkezve. Ha tudta volna, hogy a mozgalmárt nem egyedül csípte el a falkavezér... Nagy szemeiből kétségbeesés tükröződött a cellába. - Most mi legyen? 

Vége a negyedik résznek...