Tükröd vagyok 5.

Hosszú évekkel ezelőtt, egy párhuzamos világban…

A Föld? Ez a hely már nem az többé! Sivár pusztaság, semmi más. Ameddig a szemei elláttak, hajdan büszke épületek romhalmaza. Füst. Kénszag émelyíti, de ügyet sem vet rá. Egy nevet kiált teli torokból. Azét, aki nem halhatott meg. Ő nem gyarapíthatja az eltűntek listáját sem. Nem! Ő nem! Mert akkor mindennek vége…

Erőt vesz magán. Újra kiált. Hangját elnyeli a kínzó üresség. Egy szívdobbanásnyi időre mintha hallana valamit. De az csupán visszhang. 

Mély levegőt vesz, nem törődve a sűrű füsttel. Kétségbeesés lesz úrrá rajta, ám most még sikerül legyűrnie. Tovább kell keresnie Őt. Mert Ő nem halhatott meg!

Könny szökik a szemébe, a füsttel együtt csíp, de nem számít. Meg kell találnia Őt!

Már nem számolja, hányadszor botlik meg a törmelékekben. Felkel és megy tovább. Újra elesik, de tenyerével tompítja a zuhanás okozta fájdalmat. A kődarab, amire zuhan elárulja hol jár.

Bolygók Egyesült Föderációja.

San Francisco.

A romok mindezidáig nem adtak támpontot. Talán ez egy égi jel? Ugye még életben van? 

A remény úgy támadt fel benne, ahogy a szél kapott a hajába. 

Újra a nevét kiáltotta. Senki nem felel. Csak a szél fütyül a füle mellett régi emlékeket csalva elő belőle. 

A könnyek tovább záporoznak a szemeiből, elhomályosítják a látását. Kiáltani akar, de az erejéből csak suttogásra telik. A férfi neve már ott van az ajkain, mégsem bírja kimondani. Úgy érzi, soha többé nem fogja tudni úgy kiejteni, mint régen. Mert a név többé már nem csak azé a férfié, akit szeret, hanem azé is, aki elvette Őt tőle…

Prime Univerzum, Enterprise

 - Hajónapló… - kezdte az eddigi események hivatalos rögzítését a kapitány. Épp a képernyője fölé hajolt, hogy leolvassa a pontos dátumot, amikor az ajtócsengő megszólalt. - Komputer, állj! - halk pittyenés hallatszott a szavaira. - Szabad! - kiáltott ki.

Hoshi Sato érkezett hozzá. Archer egy pillanatra még elhitte, ez a nő az ő kommunikációs tisztje, azonban légies léptei, nyílt tekintete elárulták. Jon nem volt vak; feltűnt neki, hozzá másképp viszonyul a nő, mint a többiekhez.

 - T’Pol és a doktor dolgoznak a megoldáson. 

 - Köszönöm - mondta halkan a kapitány. A nő leült az ágy szélére, ám szinte azonnal fel is pattant róla, s csak reménykedhetett, a férfi nem vette észre a nyilvánvalóan önkéntelen mozdulatsort. 

 - Nem. Én köszönöm. - Jon felfigyelt a szavaira. - Bárcsak én is segíthetnék valahogy.

 - Van rá mód. - Egyszerű kijelentés volt, s bár a jelentése kellemesen bizsergette a mellkasát, mégsem Jonathantól származott az ötlet. 

A szoba árnyalata szürkévé vált, a nő mégsem érezte kopárnak vagy elkeserítőnek. Tudta, ez csak egyet jelenthetett: valahol a közelben egy időügynök szeretne kontaktusba lépni vele. Vagy Jonathannal? A kapitány nem adta jelét, hogy felfigyelt volna a színek játékára. Mint egy ősi, kiégett villanykörte, mielőtt végleg megadja magát, a szürke árnyalat néhányat villódzott, majd a kabin ismét a már megszokott színeibe pompázott. 

A nő megadón sóhajtott fel, és ahogy lustán kifújta a levegőt, megfogalmazódott benne egy ötlet, amit azonnal meg is osztott Jonathannal. 

A főgépész segítségével alig fél óra múlva a recsegésen és statikus zörejeken át, a hasonmás, aki éppúgy rendelkezett Hoshi Sato tudásával, mint a külsejével, képes volt egy merőben szokatlan frekvencián leadni egy üzenetet. A kommunikációs pult szenzorainak módosítása azonban nem tette lehetővé a interkom használatát a hajón, így hamarosan minden tiszt kommunkátorral felszerelkezve végezte a dolgát. 

 - Csekély ár ez ahhoz, hogy visszakapjuk Hoshit - jegyezte meg a kapitány. 

 - Pihennie kellene - váltott témát az alterego, közelebb lépve kedvesen végigsimítva a férfi vállain. - Azzal senkin sem segít, ha elhanyagolja magát. - Meglehetősen ésszerű érv volt, Jon mégis visszautasította. 

 - Egy szemhunyásnyit sem tudnék most aludni, annak tudatában, hogy Hoshi odakint van… valahol. Biztos szörnyen fél. Tudja - nézett a nőre és arcán halvány mosoly játszott furcsa versengést a fáradtsággal -, Ő olyan félénk. Mindig megijed mindentől. Az ember szeretné… ösztönösen megvédeni. - Ujjai görcsösen markolták a levegőt maga előtt. 

A hasonmás is elmosolyodott: szelíden, kedvesen, ahogy Hoshi tenné. 

 - Akár hiszi, akár nem: nem is olyan rég én is ilyen voltam. - A készenléti kabint hirtelen mindketten kényelmetlenül szűknek érezték; a levegőben szinte látható módon áramlottak az emlékek mindenfelé, körbefonták, majd eleresztették őket, hol simogattak, hol fájdalmat okoztak a megjelenésükkel. 

Tükör Univerzum

 - Mi van rajtad? - Hoshi Sato önkéntelen nevetőgörcsben tört ki, miután a Defiant piros ajtajai automatikusan kinyíltak előtte és megpillantotta Jonathant. Úgy tűnt, otthonosan érzi magát a kabinban. Épp a komputer előtt ült és a párhuzamos dimenzió jövőjéről olvasgatott. 

 - A.. kapitány gardróbjában találtam - tárta szét karjait, akár egy repülésre képes óriási madár a szárnyait. Nem tetszik? - sugallta a mozdulata és a tekintete egyaránt. 

 - Ezeknek az embereknek elég furcsa elképzeléseik voltak az egyenruhákról - jegyezte meg Hoshi, továbbra is mosolyogva. Elismerte, dacára a megbomlott párhuzamos dimenzióknak, az idők keveredésének, Jonathan Archernek jól áll a zöld szín. Kiemeli a szemeit. 

 - Sehol nem találok róla említést - figyelt fel a férfi hangjára. Ismételten azon kapta magát, elkalandoztak a gondolatai.

 - Említést? - kérdezett vissza. - Miről?

 - A Birodalomról - hangzott az ésszerű felelet, majd a kapitány ismét belefeledkezett a komputer szolgáltatta információk áradatába. - Amennyire meg tudom állapítani, nem létezik a másik univerzumban.

 - Nincs Birodalom? - tettette a meglepettet a zászlós. 

 - A nevek nagy része ugyanaz, de...a történelmüket átírták. A Föld ahelyett, hogy birodalmat épített volna - szemeivel kereste a megfelelő fogalmakat - ...egy fajok közti szövetség részévé vált. -

Hoshi odalépett hozzá és az ölébe ült, úgy siklatta végig a tekintetét a monitoron megjelenő szövegen.

 - A Bolygók Egyesült Föderációja? - mosolyodott el a tényleges felismeréstől: tulajdonképpen most a saját univerzumáról beszélnek. 

 - Inkább a bolondok föderációjára hasonlít - kortyolt egy nagyot a poharába öntött italból Archer.

 - Mi van velünk? Mi is létezünk ebben az univerzumban? - Olyan információkat tudhat meg, amiket korábban még senki. A felfedezés izgalma azonban hamar feszültté tette. Ám akkor már késő volt visszakoznia. Elvette Jonathantól a poharát és belekortyolt. 

 - Komputer! Életrajzi akta megnyitása, Hoshi Sato Csillagflotta tiszt. - A számítógép hamar megtalálta Hoshi aktáját. Archer diadalittasan bökött a képernyő felé és nézett rá mosolyogva. - Hoshi Sato! - majd kíváncsian fennhangon olvasni kezdte: - Kommunikációs tiszt a Csillagflotta első 5-ös fokozatú hajóján. 30-as éveinek végén megalkotta a linguacode fordítómátrixot.

 - Legalább emlékeznek rá valamiért - jegyezte meg tettetett cinizmussal a hangjában a zászlós. Önkéntelenül eszébe jutott: vajon erre a tényre akkor is emlékezni fog, amikor visszatér a saját univerzumába?

 - Meg tudom mondani, kihez ment férjhez - szakította ki Archer hangja a gondolataiból. Nem volt benne biztos, hogy tudni akarja. Már épp lehűtötte volna a lelkesedését, amikor a férfi tovább igyekezett fokozni a vélt kíváncsiságát: - ..még az is benne van, hogy haltál meg.

 - Hagyd abba! - szólt rá Hoshi a lehető leghatározottabban. - Nem akarom tudni - tette hozzá a csodálkozó tekintet láttán.

 - De ez nem te vagy. - Jonathan Archer továbbra is úgy mosolygott rá, mintha ez az egész csak egy játék lenne. Neki, a Tükör-univerzumból kitekintve egy másik világba, ráadásul, egy jövőbeli idősíkra, valóban szórakozást jelentett. És tudást, ami pedig hatalmat adott neki. Még több hatalmat...

 - Nem érdekel! - zárta rövidre a kialakulóban lévő vitát Hoshi, majd eszébe jutott valami. A saját jövőjébe bepillantást nyerni talán nem volna etikus, azonban… - Komputer! - fordult a monitor felé, ismételten a férfi ölébe ülve. - Mutasd Jonathan Archer Csillagflotta tiszt aktáját! - s amíg a gép dolgozott, különös izgatottságot érzett eluralkodni magán, ami rövid nevetésbe fulladt. Fennhangon olvasni kezdte a sorokat: - A híres térhajtómű-specialista, Henry Archer fiaként, Jonathant nevezték ki a Csillagflotta első 5-ös fokozatú hajójának kapitányává. Nevét a Föderáció legismertebb alakjai közt tartják számon. Pályafutása során elképesztő mennyiségű kitüntetést érdemelt ki. A történészek a ‘22. század Legnagyobb Felfedezőjeként' emlegetik. Két bolygót is elneveztek róla… - és olvasta volna még tovább, ha Archer egy durcás mozdulattal ki nem kapcsolta volna a képernyőt.

 - Nincs semmi nagyság abban a férfiban! - cáfolta az elhangzottakat. - Eladta a Föld jövőjét egy rakás alacsonyabb rendű fajnak. A nagy emberek nem béketeremtők! A nagy emberek hódítók! - Hoshi Sato zászlós elborzadt ezektől a szavaktól. Egy-egy pillanatra képes volt megfeledkezni arról, ez nem az ő általa ismert univerzum, azonban, mintha csak direkt csinálta volna, Jonathan kegyetlenül visszarángatta a földre. Vagyis, jelenleg a Defiant csillaghajóra. Amikor így felbőszítette valami - és valójában nem kellett annak a valaminek nagy dolognak lennie -, az olyan mértékkel józanította ki őt, hogy a legszívesebben kiszaladt volna a világból. Ugyanakkor paradox módon pontosan ezek a kijózanítások kellettek ahhoz, hogy ne tévessze szem elől a célt. 

Erőt vett magán, és legyűrve a félelmét a hirtelen haragú, agresszív Archer kapitánnyal szemben, közeledett hozzá. 

 - Felejtsd el! A te jövőd még csak most kezdődik. El tudod képzelni a császár ábrázatát, amikor meglátja ezt a hajót? Kikiáltanak a 'Birodalom Hősének'. A Csillagflottának saját parancsnoki poszttal kell felruháznia téged.

 - Már most.. a magam ura vagyok.

 De már nem sokáig - suttogta maga elé Hoshi, miután a szürke árnyalat újfent beborított mindent és ebben a letisztult környezetben megpillantotta Danielst. 

 - Elfogtam egy üzenetet - jelentette ki a férfi. 

Hoshi tekintete hirtelen megtelt reménnyel és honvággyal.