BBC Atlantis 'fanfiction'

1

   A három jó barát új munkát talált magának. Most, hogy Theano ideje nagy részét a palotában töltötte – Ariadné hercegnő új szobalányaként -, Pythagoras sem szeretett volna lemaradni tőle. Hercules és Jason néha már úgy érezték, kimondatlan versenyszellem uralkodik el a gyermekkori pajtásokon, ám amíg pénz állt a házhoz, egyiküknek sem volt oka a panaszra.

 Legalábbis az esetek többségében…

De hogy éjnek évadján egy kincsekkel teli ládát kelljen végighurcolniuk a fél városon? Erre egyikük sem állt készen. Jason és Pythagoras mindenesetre legyűrték a rossz érzésüket, amíg Hercules vígan lépdelt előttük. A „háromszöges srác” egy óvatlan pillanatban kiejtette kezéből a láda rá eső részét, így az nagyot csattanva ért földet az esti csendben.

   - Mit művelsz? – suttogta felháborodottan Hercules.

   - Hát, nálad többet! – vágott vissza Pythagoras.

   - Talán, ha segítenél… - kontrázott rá Jason, mire barátjuk csendre intette őket.

   - Valaki követ minket. – Hercules úgy vélte, jó szimata van az ilyesmihez.

   - Csak egy kecske – legyintett Jason, hallva a „tettes” mekegését.

Kisvártatva azonban a másik kettő is felfigyelt egy árnyékra, ami immáron percek óta körülöttük ólálkodott.

  Az illetőt Jason fegyverezte le, a maga gyors és ügyes módszerével. Már épp lesújtani készült az idegenre, mikor egy utcai lámpás megvilágította az arcát, s Pythagoras felismerte benne rég nem látott öccsét, Arcast.

* FŐCÍMZENE *

Az est hátralévő részében, míg Pythagoras és Jason lelkiismeretesen készülődtek a másnapi indulásra, Hercules szerencsejáték-szenvedélyének hódolt. Külön öröm volt számára, hogy Arcasban emberére talált.

   - Három! – lelkendezett az ifjú.

   - Szerencse – vágta rá Hercules.

   - Tudás! – hárította Arcas.

   - Segítenél? – Pythagoras egyre feszültebb lett. Testvére váratlan felbukkanása, egyre inkább közelgő útjuk a sivatagon át, Heliosba… túl sok volt neki egyszerre. Theano is késik…

   - Négy! - kiáltott fel örömében Hercules, majd lejtett egy rögtönzött táncot. - Négy, négy, észnél légy, engem imád az asszonynép – énekelte.

   - Ejha, mi ez a nagy vidámság? – toppant be Theano, akinek Jason nyitott ajtót. A nagy hangzavarban a többiek nem is hallották meg, hogy már kopogtat egy ideje. Pythagoras épp csíkos takaróját igazgatta, mikor felfigyelt a hangjára és elé szaladt.

   - Emlékszel még az öcsémre? – kérdezte inkább kényelmetlenül, mint lelkesedve.

   - Arcas? Te jó ég, semmit sem változtál! – cukkolta Theano.

   - Sajnálattal hallom – adta a sértődöttet a fiú. – De örülök, hogy újra egymásra találtatok. Újra együtt a régi banda, mi? És szent a béke is meg minden? – Theano és Pythagoras egymásra pillantott.

   - Hercules! Hajnalban már úton leszünk – váltott témát inkább a „háromszöges srác”.

   - Hova? – Arcasnak láthatóan nem tűnt fel a testvére hanghordozása, vagy csak nem törődött vele. Theano csendben figyelte a jelenetet.

   - Munka – felelte kurtán Pythagoras. - Muszáj mennünk! Sajnálom! Szükségünk van a pénzre.

   - Veletek is mehetek – vetette oda félvállról Arcas. Theano Pötyi arcát kutatta: az egyébként is fakó bőre most egy árnyalattal még fehérebb lett öccse szavaira.

   - Nem – szögezte le határozottan.

   - Miért nem?

   - Túl veszélyes – azonban más is volt a levegőben. Hogy pontosan mi, azt még Theano sem tudta biztosan megmondani, viszont túlságosan régóta és túlságosan jól ismerte már legjobb barátját ahhoz, hogy mostanra megbizonyosodjon felőle: van, amiről még ő sem tud. S erre a gondolatra megmagyarázhatatlan szomorúság költözött a lelkébe egy percre, majd eszébe jutott a saját titka. Így most már kvittek vagyunk, Pötyi – gondolta magában.

   - Olyannak nézem, aki jobban ért a kardhoz, mint te. – Hercules ezzel egyértelműen a többiek tudtára adta a véleményét a témáról.

   - Hová mentek?

   - Heliosba. – Hercules megelőzte barátját a válasszal, s az est további részében úgy tűnt, a kis csapat élére állt.

   - Akkor én vagyok a ti emberetek! – olyan magabiztosan ajánlkozott, hogy egy pillanatra talán Theano-t is meggyőzte volna, ha a lány nem látta volna mindeközben Pythagoras arckifejezéseit.

   - Kiváló! Akkor ezt eldöntöttük. Velünk jön! – ahogy sejteni lehetett: Hercules döntött, punktum.

Az est további részében már Jason is csatlakozott a kockajátékhoz, miközben egy szomorú, kétségbeesett kék szempár fürkészte a három vidám játékost.

   - Nem lesz semmi baja – szorította meg Pythagoras néha meg-megremegő kezét Theano. – Mind vigyázunk egymásra és minden rendben lesz. 

A „háromszöges srác” sejtette, az öccse nyelve hamarosan megered a bortól, amit Herculessel a kockajáték közben elfogyasztott, így feltűnés nélkül igyekezett távol tartani Theano-t Arcastól. Nem kell hallania a lánynak azokról az időkről, mikor lépten – nyomon őt kereste, akármerre járt a világban.

   - Az én feladatom vigyázni rá – motyogta inkább csak magának, mint a lánynak Pythagoras. Theano elhelyezkedett az ágyon, végighúzta néhányszor mutatóujját a takaró egy-egy csíkján, s csak ritkán nézett fel barátjára.

   - Sajnálom – sóhajtott fel Pythagoras, majd becsukva a szoba ajtaját, ő is leült az ágyra, szemben a lánnyal. - Mióta csak hazaértünk, Arcas és Hercules csak isznak és kártyáznak. Nem rossz ember ő, csak..

   - Felesleges szabadkoznod, Pötyi. – Pythagoras arcán átsuhant egy apró mosoly. Theano észrevette a ládát a szoba ajtaja mellett. – Szóval ez a rakomány, ami csak arra vár, hogy keresztülhurcoljuk a sivatagon? – zavartan felnevettek.

   - Még meggondolhatod magad.

   - És hagyjam ki a dögös Helios-i pasikat? Azt már nem! – nevetett fel Theano. – Nem kell rám vigyáznod, Pötyi. Idősebb vagyok nálad, vagy már elfelejtetted? – húzta ki magát huncutul.

   - Kevesebb, mint három hónappal! – hüledezett Pythagoras. – Ahogy ezt mindig az eszembe juttattad.

Vége az első fejezetnek... 

2. fejezet: http://sunny-donnelly.blog.hu/2015/05/05/bbc-atlantis-furiakduhe2