Szilárdka, a szurikáta & Mosó Marci meséje 7. rész

Szavak:

páncélos, fekete, naplemente, torony, orchidea

Történet:

 - Majdnem elkapta őket a kopasz koma! - hadarta Ricsi. Lendületesen, mély átéléssel kezdte mesélni a történteket. Szilárdkának az volt az érzése, amikor a mókuska igazán elmerül a részletekben, senki nem képes a szavába vágni, azonban Marci, a vállára téve a kezét, jelzett neki, mire azon nyomban elhallgatott. 

 - Nahát! - hallatszott egy árnyékolt sarokból cinikusan. - Ezt nekem is meg kell tanítanod, Márton mester! - A mosómedve halk hangot hallatott, mi egyszerre tűnt felnyögésnek és sóhajtásnak a megnevezéstől. 

Szilárdkát kíváncsivá tette a lassan, fanyarul beszélő titokzatos egyén, aki Ricsiből fortyogó dühöt, Kanga szemeiből szomorúságot csalt elő, és ahogy körbetekintett a helyiségben, feltűnt neki: senkit nem hagyott hidegen a számára még idegen megjegyzése. 

A komótos léptek Dezső bácsira emlékeztették a szurikátát. Mindenesetre az ő bölcs tanítója sosem vetemedne ilyen hangsúly használatára… Pár pillanattal később arra is rájött, miért épp az Erdő Szavának Őrzőjét juttatta eszébe az ismeretlen: a ráncos arc mögött a fajtájára jellemző teknő hívta fel magára Szilárdka figyelmét. 

 - Te új vagy itt. - lépett oda a szurikátához. - De ígéretes jövő áll előtted. Ezt egy ilyen öreg páncélos megérzi. - olyannyira szuggerálta a tekintetét, hogy Szilárdka attól tartott, ha nem szakítja meg a szemkontaktust, sokkal többet kiolvas belőle, mint amennyit elmondana bárkinek is ebben a világban. 

 Az éjszakát a föld alatt töltötték. Meglepően hamar elnyomta őket az álom, kivéve talán Kangát, akit rémálmok gyötörtek, újra és újra felriasztva őt. Nem könnyített a helyzetén, hogy egészen pirkadatig csukott és nyitott szemekkel is ugyanazt a feketeséget látta. Füleit hegyezve azonban egy szuszogással kevesebbet hallott, mint ahányan voltak. Egy valaki hiányzott.

 Attól való félelmében, hogy meggondolatlan társát elkapta a krucifix, óvatosan - a többiek felébresztése nélkül -, csupán az esti emlékeire és rendkívüli hallására hagyatkozva, felmerészkedett a felszínre.

Csíkos bundás állatkát pillantott meg a Hold ezüstös fényénél, akinek bámulatosan jól ismerte már minden vonását ahhoz, hogy pusztán így, háttal neki, a fekete éjszakában felismerje.

 - Te sem tudsz aludni, Paprika? - Kanga megmerevedett egy pillanatra. 

 - Honnan tudtad…? - Marci továbbra sem nézett hátra. Röviden felnevetett, s hangjában talán az elmúlt idők során most először hallott egy kis könnyed vidámságot a nyuszi.

 - Ennyi év után már megismerem a lépteidet. Határozott és olyan… “tele-talpas”. - Még, hogy határozott, gondolta Kanga. Mélyet szippantott a hűvös éjszaka levegőből, s titkon egy hullócsillag után kutatott a tekintetével. Bárcsak valóban határozott lenne…

 Kényelmesen elhelyezkedett Marci mellett, majd követve a pillantását, a távolban egy ide-oda cikázó fénylő pontot látott. 

 - Mi az ott? - biccentett felé kíváncsian.

 - Egy világítótorony. Minden este kigyúl a fénye és egészen hajnalig utat mutat a tévelygő tengerészeknek. Tudod, amikor megfogalmazódott bennem a mozgalom alapgondolata, olyan akartam lenni, mint az a torony. Megmutatni az erdőtársaknak, hogy élhetnek másképp is… hogy nem feltétlenül kell beletörődniük abba, ami jutott nekik. - habár Marci csak suttogott, Kanga füleiben dübörögtek a szavai. 

 - Szép gondolat. - motyogta maga elé a nyuszi. 

 - De olykor nem tudom, képes vagyok-e rá… - folytatta saját gondolatmenetét a mosómedve. A hangjában érződő bizonytalanságra Kanga felkapta a fejét. 

 - Szerintem te bármire képes vagy! - nem volt biztos benne, hogy ki is mondta, vagy csak gondolta a szavakat, egészen addig, míg meg nem látta Marci mosolyát. Választhatott, miképp cselekszik ezután: magyarázkodásba kezd, vagy igyekszik “lazán” venni a dolgot, mintha a szíve nem zakatolna a mellkasában. Önmagát is meglepve, a másodikat választotta. - Hiszen - bontotta ki a gondolatszálat -, mindezt Te hoztad össze! Ha Te nem lennél, most nem ismerhetnénk egymást. A nagymamám mindig azt mondta: “a legértékesebb orchidea a gyomok közt rejtőzik”. Te esélyt adtál nekik, nekünk, mindannyiunknak, hogy orchideák lehessünk egy olyan világban, ahol a gyom az igazi érték. - minden valószínűség szerint mondta volna még tovább, ám ekkor megérezte a kézfején Marci tenyerét és a váratlan érintéstől azonnal elnémult. Talán Páncélos bácsinak igaza van. Talán Mosó Marci tényleg rendelkezik egyfajta “elnémító varázserővel”, amivel hatással van erdőtársaira. Néhány pillanat kínos csendet követően, Kanga megköszörülte a torkát. - Visszamegyek aludni. Hosszú napok várnak ránk. Jó éjszakát, Marci!

 - Jó éjszakát… - szólalt meg Marci is, majd, mikor a nyuszi a barlang bejáratához ért és még egyszer visszanézett rá, hozzátette: - És köszönöm Kanga!

Vége a hetedik résznek...