MEGÍRVA A CSILLAGOKBAN, I. RÉSZ

6

Leonard számára a következő két nap maga volt a kínzó gyötrelem. Világéletében gyűlölte a tétlenkedést, s mivel a kórház lassacskán teljes személyzetét az őrületbe kergette kéretlen tanácsaival, néhány órával a tervezettnél korábban saját felelősségére, és a kórházi személyzet megnyugtatására, szabadították fel a kórtermét. Előző nap T’Rával úgy beszélték meg, hogy délután négy órakor találkoznak a főszinten a szökőkútnál.

T’Ra pontosan érkezett a randevúra, Leonard helyett azonban egy ismerős kislány lépett oda hozzá.

 - A doktor bácsi azt mondta, ezt adjam oda neked - nyújtott át egy drapp színű borítékot a meglepett vulkáninak Demora Sulu. Halkan és izgatottan felkuncogott és elszaladt. 

T’Ra a borítékon felfedezte a nevét. Nosztalgikus érzést keltettek benne a cirádás betűk, régi könyvekben látott hasonlót. Felnyitotta a borítékot: a néhány sor mérnöki pontossággal ugyanazzal a stílussal volt papírra vetve, ami elárulta a nőnek: komputerizált írást tart a kezében. 

Kivéve egy szót.

Az aláírás, egy egyszerű “Leonard” a doktor saját kézírása lehetett. 

Először csak átfutotta a szavait, a férfi nevét megbabonázottan bámulva, majd újra nekiveselkedett, ezúttal figyelve a tartalomra is:

“Kedves T’Ra!

Korábban kiengedtek a kórházból, így maradt időm egy meglepetésre. Neked. A C-dokkolózsilipnél várok Rád.

 Leonard”

A vörös vulkáni felnézett a levélből. A C-dokkolózsilip közvetlenül vele szemben volt. 

Elindult felé. Minden egyes lépésnél feljebb érezte az erőteljes szívdobogását, így mire odaért a zsilipajtónál strázsáló biztonsági őrhöz, az arcát már legalább olyan zöldnek érezte, akár a szemeit. A piroszubbonyos magas, erős testalkatú férfi nem kérdezett semmit, csak beengedte az ajtón. 

Ígéretéhez híven, Leonard már ott várt rá a folyosón és olyan felszabadultan mosolygott, akár a holofedélzeten a különleges madarak közelében. T’Ra kezdeti visszafogottságát gyermeki tisztaságú őszinte lelkesedés váltotta fel. Széles mosollyal az arcán rohant a doktor karjaiba. Mindketten röviden felnevettek, mielőtt McCoy két kezébe fogta volna T’Ra arcát. A csókja mély érzéseket keltett a vörös vulkániban. Az ajkai puhán siklottak az arcára, majd a nyakától a cimpáján át fel a füle hegyéig. T’Ra jólesőn megborzongott a tettétől, Leonard pedig az újabb csókba belemosolygott.

 - Van egy meglepetésem - nézett rá sejtelmesen, majd kézen fogta. - Gyere velem!

A vakítóan fehér folyosók kész útvesztőnek tűntek a vulkáni számára, de ezekben a percekben azt sem bánta volna, ha a Föderáció büszkesége elviszi őket az űr eddig még feltérképezetlen részére. Akárhová, csak a mellette mosolyogva lépdelő, a kezét egy pillanatra sem eleresztő férfivel lehessen. Romantikus ábrándozása az arcába kergette a vérét.

 - Mindjárt odaérünk - karolta át láthatóan izgatottan Leonard a derekát, amikor a folyosó végére érve beszálltak a turbóliftbe. - Botanika! - adta meg az úticélt, mire T’Ra szemöldöke magasra szökött csodálkozásában. 

Épp mielőtt megérkeztek volna, a doktor szembe fordult a nővel, mindkét kezével az arcát kezdte cirógatni. Könnyed csókot lehelt a homlokára. 

 - Hunyd le a szemed - kérte lágyan -, add a kezed!

T’Ra hallotta kinyílni a turbóliftet. A szíve a torkában dobogott izgalmában. Leonard instrukcióit követve lépdelt előre és lélegzetvisszafojtva várta, mikor hangzik el a mondat, amit a nyakára lehelt apró csók után a doktor végre kimondott:

 - Most már kinyithatod.

Minden szivárvány megirigyelte volna azt a színkavalkádot, ami a vulkáni szeme elé tárult. A legtöbb virágot felismerte az olvasmányaiból: rózsák és tulipánok rendezett sorokban, kissé távolabb orgonabokrok és jácintok, még távolabb élénksárga szirmú napraforgók. És mindezen varázslat leginkább szemetgyönyörködtető részeként doktor Leonard McCoy, az Enterprise egészségügyi főtisztje, a maga egyszerű eleganciájával viselt kék felsőjében, fekete nadrágjában - és csizmájában visszafogottan mosolygott kezében egy különleges holografikus virággal. 

 - A tiéd - nyújtotta át a nőnek, aki láthatóan nem talált szavakat.

 - Lenyűgöző - bukott ki végül belőle, mosolygásra késztetve Leonardot. - Egyszerűen csodaszép!

 - Valóban. Az vagy - suttogta elmerengve a férfi, miközben nem volt egészen biztos abban, a szavait ténylegesen ki is mondta, vagy csupán gondolta, amíg T’Ra arca nem vált a szemeihez hasonló árnyalatúvá.

 - Köszönöm - simogatta meg szabad kezével az arcát a vulkáni -, drága doktorom.

A már korábban is kellemesnek ható becézés most is jóleső érzéssel töltötte el McCoy lelkét. 

 - Nézd - érintette meg óvatosan a rózsa szirmát Leonard, mire a virág tulipánná alakult át. Majd újra megérintette, és egy fehér szirmú margarétává változott. T’Ra csak ámult. - Az összes földi virág alakját fel tudja venni. 

 - Varázslatos!

T’Ra szemeinek csillogását, boldog mosolyát látva a férfi reménye beigazolódott: az ajándék telitalálat volt.

 - Remélem, magaddal hoztad az étvágyadat is.

 - Az a kínálattól függ - hangzott a felelet, mire Leonard megragadta a kezét és elindult a jácintok felé. - Piknik? - mosolygott izgatottan T’Ra. 

 - Van kedved hozzá? - tette fel a kérdést kissé bizonytalanul a férfi, miközben a vulkáni helyet foglalt a sötétkék szőttesen. Zöld szemeivel valósággal megbabonázta McCoy-t, amikor felnézett rá. 

 - Örömömre szolgálna - nyújtotta ki a főtiszt felé a kezét. Ujjaik és tekintetük is egybefonódott. 

Miután Leonard is elkényelmesedett a pléden, fény derült a piknikkosár tartalmára: kis ételtárolókban különféle bogyós gyümölcsök valamint közönséges földi eper egy nagyobb dobozban. A kosár fedelére rögzített halvány ezüst színű orvosi műszert látva T’Rából kitört a nevetés. 

 - Bocsánat - mentegetőzött a főtiszt, megragadva a trikordert. - Szakmai ártalom - motyogta inkább magának, mint a nőnek. Mielőtt kivehette volna a kosárból a többfunkciós eszközt, T’Ra a kezét a kezére tette. Leonard épp arról beszélt, mennyire veszélyes tud lenni a botanika annak, aki nem szakavatott szakértője, majd egy pillanatra belegondolt az egyik biztonsági tiszt legutóbbi felületi sérülésébe, amit ezen a helyen szerzett egy húsevő növénytől. - Talán nem volt a legjobb ötlet ide hoznom Téged. A hajó legbiztonságosabb része a gyengélkedő, de nem akartalak elriasztani. Mindazonáltal…

T’Ra hallgatta őt néhány percig, mielőtt ajkaival fojtotta volna belé a feszült szavakat. 

 - Mindazonáltal - vette át ezt követően a gondolatmenetet a vulkáni, a doktor pajeszán át az arccsontján simítva végig - akárhol is legyünk, a romantika nem helyhez kötött, hanem a társasághoz.

Ha velem vagy, én nem félek semmitől - tette hozzá gondolatban. Miközben újra minden érzéke figyelmét követelő csókcsatába kezdtek, T’Ra keze lejjebb csúszott a doktor mellkasán. 

 - Túl sok - nyögte erőtlenül két csók között, mire Leonard lassan de biztosan távolodni kezdett tőle. A nő már arra sem emlékezett, mikor került a hátára és nyílt szét a virágmintás blúza két felső gombja.

 - Bocsáss meg - zihálta ismétlődőn McCoy, akár egy régi beakadt lemezjátszó.

 - Miért? - T’Ra csak távolról hallotta saját erőtlen hangját. 

 - Annyira gyönyörű vagy - sóhajtotta a férfi, majd két kezébe temette az arcát -, hogy elvesztettem a fejem. Nem akartam semmit sem siettetni vagy eröltetni. 

Felkelt a plédről. Tisztes távolságra volt most szüksége. 

 - Leonard! - kétségbeesésében T’Ra már szinte kiabált. A doktornak ekkor esett le, hogy egy ideje már szólongatja. 

 - Tessék - úgy nézett rá, mint aki egy hosszú álomból ébredt. 

 - Úgy értettem - kelt fel T’Ra is. Blúza maradék gombját kezdte kigombolni és nemsokára közvetlenül Leonard előtt áll, egy másodpercre sem véve le róla a tekintetét -, a ruha rajtad túl sok. 

Az alsó - és felsőruházat találkozásánál leheletfinoman simított végig körben a derekán, ezáltal odabújva hozzá. Leonard belecsókolt a nyakába, miközben lesimogatta róla a blúzt. 

T’Ra körül felforrósodott a levegő, amint a férfi ajkai ismételten hozzá értek. Leonard két kezébe fogta az arcát és újra megcsókolta, ezúttal hosszan, szenvedélyesen. Ahogy simogatása haladt lejjebb a nő testén, úgy követték az ajkai. Mindezidő alatt T’Ra megszabadította őt a kék majd alatta az egyszerű fekete felsőjétől, hasonlóképpen halmozva el odaadó kényeztetéssel, mint amilyenben ő is részesült. Egyszerűen nem bírtak beltelni az érintések és a csókok varázslatos hatásával. 

A nő még sosem élt át ilyen intenzív érzéki élményt korábbi vulkáni kapcsolataiban. Az emberi szexualitás pontosan olyan volt, mint maga Leonard: impulzív, szenvedélyes, ugyanakkor figyelmes és törődő. Mindemellett rendkívüli érzékenységgel volt képes hasznosítani mindazt a tudását, amit az évek során olvasott és tanult a vulkáni szervezetről. Szeretkezésük csúcspontján T’Rából egy mélyről jövő sóhaj szakadt fel, egy szót formálva az ajkaira, amit egyenesen a benne mozgó Leonard fülébe súgott:

 - T’hy’la!

Este hat órára a piknik kosár édes tartalma nagyrészt már elfogyott. T’Ra a doktor mellkasához bújva pihegett az újabb szeretkezést követően. Miután az utolsó falatokat is igazságosan elosztva élvezettel elfogyasztották egymásról, Leonard töprengőn a könyökére támaszkodva a nő felé fordult. 

 - Lassan ideje indulni.

 - Hová? - pislogott rá döbbenten T’Ra. A legrosszabbtól tartva zöld szemei félelemmel teltek meg. A doktor válasza viszont sokkal könnyedebb volt, ami abban a percben irreálisan felnagyította a búcsútól előre rettegését.

 - Az ünnepi ceremóniára, a fogadóterembe. 

T’Ra meglepődött, amit semmi sem bizonyított jobban, mint felhúzott szemöldöke. 

 - Szívesebben töltöm a szabadidőmet kettesben veled, mint az állomás krémjével. - Leonard elpirult és széles mosollyal vette tudomásul az egyszerű, őszinte szavakba bújtatott bókot. - Pola biztosan kap majd valamilyen plecsnit Mr. Julestól, ami miatt majd szépen áthelyezik egy másik állomásra, mi meg majd kapunk valaki mást főnöknek. 

 - Vagy nem - merengett el a férfi, majd látható büszkeséggel az arcán nyújtotta felé a meghívóját. Való igaz, T’Rát olyannyira lekötötték a doktor felépülésével kapcsolatos hírek az elmúlt napokban, hogy a saját meghívóját Julestól még meg sem nézte. Döbbenten vette tudomásul, az állomás parancsnoka a ceremónia keretében nem a VTR főnökét fogja kitüntetni.

 - Én ezt nem értem - bizonytalanodott el. - Ezeket a kitüntetéseket mindig a felsőbb szinten lévők kapják! Én csak a munkámat végeztem, ráadásul azt sem a legjobban. Lebuktam és ráadásul veszélybe sodortam egy nálunk dokkoló csillaghajó orvosi főtisztjének az életét - simogatta meg az kézfejét. - Nem kitüntetést érdemlek, hanem megrovást. 

Felkelt a plédről és az egyik jácint szirmait kezdte tanulmányozni. Leonard egyik oldaláról a másikra döntötte a fejét, miközben hallgatta őt, az utolsó mondatát azonban nem hagyhatta szó nélkül.

 - Ezt nem mondhatod komolyan! - elé lépett és maga felé fordította, hogy a szemeibe nézhessen. Sajnálatára azonban ezúttal is pontosan azt találta ott, amivel korábban már szembesült: őszinteséget. T’Ra valóban elhitte azt, amit mond. - Azokat a veszélyes kurafikat nem a VTR hatástalanította. Te voltál!

 - A segítséged nélkül nem ment volna - hárította a dicsőséget a nő, mire a doktor igyekezett máshonnan megközelíteni a kérdéskört. 

 - Ha valaki segítséget kér, az nem a gyengeség jele, hanem az erőé. És bárkivel hajlandó vagyok szembeszállni, aki elvitatja tőled azt, amit elértél. most pedig gyere és mutasd meg nekik, hogy nélküled a VTR még mindig macska-egér harcot vívna a fegyvercsempészekkel!

vége az hatodik résznek