Kacsakaland

  Hol volt, hol nem volt, túl a hegyen, túl a réten, egy kerek erdő közelében, élt két aranyos sárga kiskacsa: Ryan és Kelly.
 Évről évre sopánkodva figyelték egy közeli búvóhelyükről, miként versenyeznek egymással a győzelemért kék társaik a Blackwater vizén.
   - Bárcsak mi is velük tarthatnánk! – sóhajtozott Kelly, a hosszútáv-úszók edzését figyelve.
   - De a szabály szerint csak a nemesi kék kacsák vehetnek részt a versenyben – motyogta inkább a maga meggyőzésére, mint a kishúgának Ryan.

   - Hát ti meg miről hápogtok itt? – szegény kiskacsáknak földbe gyökerezett a lábuk. Azonnal felismerték a jövevényt: Johnny volt az, a legvagányabb kék kacsa a világon. Azt beszélték róla, hogy hajdan ő volt a legügyesebb, leggyorsabb kiskacsa a Blackwater vizén. A Duck Star magazinból értesültek a visszavonulásáról. Azóta Johnny a Duck Fast Derby zsűrijének elnökévé vált, ám továbbra is fennhéjázó hangon mesélt a régi, szép időkről.

Ryan és Kelly egymás szavába vágva próbálták kihápogni magukat a szituációból.

   - A Duck Fast Derby nem nektek való. – Azonban látva a kiskacsák levertségét, megszánta őket: - Lakik itt, az erdő mélyén egy csodatevő tündér, a neve Moyra. Ha valóban az a legnagyobb vágyatok, hogy ti is kék kacsává váljatok – húzta ki magát, szavak nélkül téve hozzá: „majdnem olyan jóvá, mint én” -, Moyra teljesíti a kéréseteket. 

 Több se kellett Ryannek és Kellynek! Azonnal útra keltek, megkeresni Moyra tündért és megkérni őt, változtassa őket kék kacsákká, hogy részt vehessenek a Duck Fast Derbyn. Nem a helyezés volt az, ami számított nekik, csupán az élményt szerették volna átélni. Legalább egyszer az életükben.

 Már majdnem elérték az erdő mélyét, amikor hallották, hogy valaki segítségért kiált. Ahogyan csak apró lábuk bírta, szaladtak a hang irányába. Olyan gyorsan futottak, hogy kis híján ők maguk is áldozatául estek a mocsárnak, ami épp elnyelni készült egy kis manócskát. Nem láttak még hozzá hasonlót, de nem volt most idő bámészkodni, vagy azon merengeni, ki is lehet ő.

Az, hogy esetleg magát Moyrát mentették meg, csak akkor jutott eszükbe, amikor már elmúlt a veszély, és mind a hárman levegőért kapkodva pihegtek a pázsiton.

   - Köszönöm, hogy megmentettétek az életemet! – hálálkodott. – Cserében teljesítem egy – egy kívánságotokat. 

Ryan és Kelly kapva kaptak az alkalmon.

   - Kék kacsák szeretnénk lenni, hogy részt vehessünk a holnapi Duck Fast Derbyn! – vágták rá egyszerre. S abban a pillanatban, ahogy kimondták, tollazatuk eddigi aranysárga színe rögvest kékké változott. Ryan és Kelly csak ámult és bámult. A kis manócska helyén egy gyönyörű ám sápadt tündérke nézett vissza rájuk egy pillanatra, mielőtt fáradt lábacskái összecsuklottak volna.

   - Mi történt veled, jóságos tündér? – a félelmet és aggódást a kis Kelly hangjában visszaverte az őszi erdő. Bátyja a tündér szemeibe nézve, azonnal átlátta a helyzetet:

   - Hamarosan végleg elhagyja az ereje.

Moyra csak bólintani tudott.

   - Tennünk kell valamit! – nézett testvérére Kelly, tőle várva a megoldást.

   - Csak egyet tehettek: – mondta halkan és egyre erőtlenebbül Moyra -: váltsátok valóra az álmotokat! – azzal a kis tündér lehunyta szemeit, apró teste tündérporrá válva foszlott szét Ryan szárnyacskái között.

   - Ég veled, barátom!  

Az immáron kék kiskacsák ismét Johnny-val néztek kacsaszemet.

   - A mi hibánk, igaz? – kérdezte szinte suttogva Kelly. Ryan már épp nyitotta volna kis kacsacsőrét, hogy kénytelen –kelletlen helyeseljen, amikor mindkettejük legnagyobb meglepetésére vagány Johnny átvette a szót:

   - Nem. Dehogy! Ne érezzétek hibásnak magatokat. Mindez miattam történt. – A testvérpár nem értette a szavait – Egy vallomással tartozom nektek: én… nem tudok úszni. Úgy értem, nem tudtam úszni. Mindaddig, míg Moyra varázslata nem tett a leggyorsabb, legügyesebb kék kacsává egész Tyrone megyében. – Ryan és Kelly a megdöbbenéstől szólni sem bírtak. Vagány Johnny helyett most egy egyszerű kék kacsa állt előttünk, a tiszteletük mégis megmaradt iránta. – Tudom, mit gondoltok most rólam. „Egy szerencsétlen kis kék kacsa, aki még csak úszni sem tud, már nem is kacsa többé.” Apám is megmondta, hogy nem fogom sokra vinni – horgasztotta le a fejét.

   - Ez nem igaz! – tette apró szárnyacskáját Johnny-éra a kis Kelly.

   - És nem is kell, hogy úgy legyen! – tette hozzá határozottan Ryan. – Nincs igaza az apukádnak.

   - Most már én is tudom. De akkoriban annak a szerencsétlen kis plüsskacsának tartottam magam, akinek az apám látott. A siker, amit Moyra varázslatának köszönhettem, mégis eléggé a fejembe szállt. Egy nap Moyra felkeresett, és elmondta, hamarosan elveszíti minden erejét. És ezáltal a varázslat, ami a Duck Fast Derby örök győztesévé majd a zsűri elnökévé emelt, szintén semmivé válik. Ezért inkább úgy döntöttem, visszavonulok. Nem akartam, hogy bárki tudomást szerezzen a Moyrával kötött egyezségünkről.

   - Mi nem vádaskodunk. Megértünk téged. És most már világos, miért köszöntél le olyan hirtelen – mondta szeretetteljesen Ryan.

   - Mit gondolsz, Johnny? Van esélyünk versenyezni a holnapi Duck Fast Derbyn? – kérdezte félénken a kis Kelly kacsa, s mintha kék tollazata lilába fordult volna át kipirult arcocskájától.

   - Nemcsak hogy versenyezni, de nyerni is tudtok.

   - Hogyan? Sosem úsztunk ilyen nagy távot.

   - Segítek. Habár a varázserő odaveszett, az edzés-technikát még jól ismerem – felelte lelkesen Ryan kérdésére Johnny. – Egy dolgot azonban tudnotok kell: hamarosan Moyra minden varázslata megszűnik, így a rátok mondott bűbáj is semmissé válik. Újra visszaváltoztok azokká a kacsákká, akik a találkozásunkkor voltatok.

 Ryan és Kelly összenéztek. Nem váratták meg Johnnyt a válaszukkal.

   - Nem számít. Ha egyszer az életünkben részt vehetünk a Duck Fast Derbyn, akkor már megérte – foglalta össze a gondolataikat Ryan.

   - Csak szegény Moyra… - lógatta a csőrét Kelly, mire bátyja és Johnny két oldalról átkarolták.

   - Valami azt súgja, az áldozata nem lesz hiábavaló – csillant fel vagány Johnny szeme. – És most irány edzeni! – kacsintott rájuk, majd a három jó barát lelkesen vetette bele magát a munkába.

  Másnap, amikor vízre ereszkedtek, már pontosan tudták, hamarosan elmúlik a tündérpor hatása, és visszavedlenek azokká az egyszerű kiskacsákká, akik azelőtt voltak. De az ígéretért, amit Moyrának és saját maguknak tettek, megérte!

 A Blackwater vize lágyan simogatta őket, a szívecskéik hevesen dobogtak, és úsztak, úsztak, ahogy csak bírtak. Szárny-szárny mellett haladtak, miközben az lebegett a szemük előtt, amit Johnny mondott nekik: „Minden álmotok valóra válhat, ha van bátorságotok a nyomukba eredni.” Hőseinknek megvolt a bátorsága hozzá.

 Észre sem vették, mikor múlt el Moyra varázslata, s ügyet sem vetettek a körülöttük meghökkenő nemesi kék kacsákra. Még akkor is örömmámorban úsztak, miután Johnny, aki mindvégig a partról szurkolt nekik, kihirdette a győzteseket:

   - Első helyen holtversenyben Ryan és Kelly, második helyen az előző évek bajnoka, Albert, a Kék Kacsa Úszószövetség elnökének fiókája, harmadik helyen pedig a külföldi cserediák, Flavio végzett.

  Albert magában dünnyögött egy sort, féltékenyen figyelve, miként válik valóra két aranytollú kiskacsa régóta dédelgetett álma. Bosszút esküdött, de ahhoz, hogy megtudjuk, sikerrel járt-e, még sok víznek kellett lefolynia a Blackwater folyón.

                                V é g e

(2013. november 13.)