MEGÍRVA A CSILLAGOKBAN II. RÉSZ

5

Leonard a hídra érve félelemtől zakatoló szívvel szállt ki a turbóliftből. Már egy ideje nem érzett rázkódásokat, ami reménye szerint annak a jele volt, hogy támadójukkal képesek lesznek diplomáciai útra cserélni a csatározást. 

Mindenki a helyén ült, Spockot kivéve. Ő a kapitány jobbján állt a szék mellett. A kilátóernyőről egy régi, cseppet sem kedves ismerős üdvözölte őt széles mosollyal a sebhelyes arcán:

 - A drága, jó doktor is megérkezett! Minő öröm Önt újra látni. Repes a szívem, hogy ilyen gyorsan felépült. Tudja, ezt nem sokan mondhatják el magukról. 

 - A kezelőorvosomé az érdem - hárította a dicsőséget McCoy. 

 - És ahogy hallottam, a kis V’tosh ka’tur-é.

McCoy igyekezett érzelemmentes maradni, nem elárulni semmit sem arról, hogy T’Ra is a hajón van. Így ahelyett, hogy hagyta volna Ayanarnak, hogy belemásszon a fejébe, a kapitányi székhez lépett: 

 - Mi folyik itt, Jim? Miért állunk szóba ezzel a hegyesfülű szörnyeteggel? 

 - Tíz földi perc, kapitány. Ennyi idejük maradt. Azt ajánlom, használja ki!

Ayanar eltűnt a kilátóernyőről, helyette egy hajó várta türelmesen az idő múlását. Nem tűnt sokkal nagyobbnak, az Enterprise már óriásibbakkal is leszámolt, ezért McCoy nem értette, mi végre fogad el rájuk nézve előnytelen alkut Jim. Az csak pont volt az i-re, avagy jelen esetben inkább a kérdőjel alsó részére, hogy miért is alkudozik egy olyan tömeggyilkossal, mint Ayanar. 

 - Bones! Menj Spockkal, ő majd felvilágosít!

A kapitánynak ennyi ideje jutott rá. McCoy még hallotta, amint azt mondja Uhura hadnagynak, hogy a rádiócsend továbbra is maradjon érvényben, majd a turbólift ajtaja becsukódott kettejük után. 

 - Doktor! Hol van most Miss Kelly?

 - A gyengélkedőn. Miért?

 - Ahogy az a bűnöző romulán célzott rá, meglehetősen csekély idő áll a rendelkezésünkre, ezért rövid leszek: a hajó, amit Ayanar eltulajdonított és megtámadott minket a Nyolcas Állomásról származik. Nyilvánvalóan nem tudja, hogy Miss Kelly is az Enterprise-on van. Ezt előnyünkre fordíthatjuk. 

 - Hogyan? - a turbólift ajtaja csak félig nyílt ki, így a tisztek csak egymás után bírtak kilépni a folyosóra.

 - Egyszerű: Patrick Kelly az állomás gépészeti részlegén dolgozott. Kifejlesztett egy képletet, aminek segítségével egy föderációs hajó pajzsát kétszer ellenállóbbá tehették. Habár a módszer ideiglenes, számunkra mégis életmentő lehet. 

 - Spock! Talán nem tűnt fel még magának, de T’Ra memóriája mostanában nem szuperál úgy, ahogyan kellene. 

 - Doktor! Akárki is babrált Miss Kelly emlékei között, az Enterprise a kulcs a módosításhoz. Egész pontosan az Önök kapcsolata. Ennélfogva okkal gondolhatjuk, hogy a Kelly-képletre még emlékszik. 

Odaértek a gyengélkedő megrongálódott ajtaja elé. Leonard ezzel a logikus érvvel nem tudott, nem is akart szembeszállni. Megadóan felsóhajtott.

 - Miss Kelly! - kiáltották egyszerre.

Spock a gyengélkedőn maradt, Leonard pedig határozottan kézenfogta T’Rát és amíg a gépház megfelelő szintjére nem értek, elmondta neki a kapitány tervét. 

 - Kérem, mondja, hogy emlékszik az apja képletére! - nézett rá olyan könyörgőn McCoy, ahogyan csak bírt. - Ez az egyetlen esélyünk a túlélésre.

 - Még jó, hogy nem akar frusztrálni - jelentette ki T’Ra enyhe gúnnyal a hangjában. - Természetesen, emlékszem. 

A turbólift ajtajának túloldalán egy kétségbeesett főgépésszel néztek farkasszemet. 

 - Kérem, doktor, mondja, hogy a kapitánynak van egy terve!

 - Ami azt illeti, van.

 - És ő mit keres itt? - suttogta bizalmasan T’Ra felé biccentve, aki a gépházban sokkal inkább kiismerte magát, mint a gyengélkedőn vagy a Botanika részlegen. 

 - Én vagyok a terv - kiáltott hátra szinte már vidáman. 

A hídon a rendelkezésükre álló idő kilencedik percében egy pillanatra elment az áram. 

 - Kapitány! - kiáltott fel izgatottan a navigátor.

 - Én is látom, Mr. Chekov - mosolyodott el Kirk. 

Ez volt a jel a gépházból: a Kelly-képlet aktiválva, a terv beválhat!

 - Még maradjon a rádiócsend, hadnagy.

 - Igenis, kapitány. 

 - Jim, szabad megtudnom, mire várunk még? - állt a jobbjára Spock, aki néhány perce érkezett vissza a gyengélkedőről. 

A turbólift kinyílt és néma csend övezte a hídra lépő vörös vulkánit, nyomában McCoy-jal és Mr. Scott-tal.

 - Rá - mosolygott első tisztjére Kirk, majd felpattant a székéből. - Miss Kelly! A következő percekben a hajó az Ön rendelkezésére áll.

“Keresd meg az Enterprise-t! A Föderáció a segítségedre lesz abban, hogy Ayanart és a romulánjait oda juttasd, ahová valók”

Deanna búcsúszavai most újult erővel tódultak a tudatába. 

 - Köszönöm, kapitány - szemeiben hála, arcán leolvashatatlan érzelmek játszottak. Leülnie a székbe fennköltséget kölcsönzött a pillanatnak, de sokkal több erővel ruházta fel a tudat, a híd teljes személyzete jelenleg az ő keze alá dolgozik. 

 - Bejövő hívás - jelentette Nyota Uhura.

 - Képernyőre, kérem - reagált T’Ra.

Ayanar arcán a meglepettség akkor sem lehetett volna nagyobb, ha megjátszotta volna. T’Ra ült a kapitányi székben, mögötte James T. Kirk, jobbján Spock, a balján doktor Leonard McCoy. Scotty a fegyvermester panelnél foglalt helyet, így őt a romulán nő nem láthatta. 

 - Te, V’tosh ka’tur? Szánalmas, hogy nem tudsz meglenni a drága…

 - Elvettél tőlem MINDENKIT, aki valaha fontos volt nekem. 

 - Még nem mindenkit! 

Szavaira Leonard torka kiszáradt. 

 - Nem érdekelnek a hazugságaid. Egy tömeggyilkos vagy, Ayanar! A Vulkáni Titkos Rendőrség megbízásából, valamint az Enterprise föderációs csillaghajó kapitánya által rám ruházott hatalmamnál fogva a bűneidért elítéllek. 

 - Oh, na ne mondd! - kacagott fel, amitől a düh és a bosszúvágy csak tovább nőtt a vulkáni szívében. 

 - Pajzsokat fel! - bár nem tette hozzá, Sulu így is tisztában volt vele, a parancs neki szólt.

 - Pajzsok kétszáz százalékon - jelentette. 

 - Köszönöm.

 - Emberek és az ő túlzásaik - legyintett Ayanar. 

 - Ez nem túlzás! - bukott ki Leonardból. - Ellenőrizd, ha akarod!

 - Mr. Scott, jelentést kérek!

T’Ra hangja volt olyan kapitányi, mint a Flottában bármelyik vezető beosztású tisztté, ugyanakkor megmaradt a lágy, kellemes hangzása is, és ez a kettősség mosolyt csalt az őt hallgató tisztek arcára. 

 - A fegyvereink a maximumon, kap’tány - Scotty szavai a vörös vulkáninak is tetszettek, annak ellenére, hogy sohasem vágyott erre a titulusra. 

 - Ayanar! Illegálisan szerzett fegyverek birtoklásának, sokszorosításának, valamint a Nyolcas Föderációs Űrállomás elpusztításának, az ott élő békés polgárok megölésének vádjában bűnösnek találtattál. A büntetésed pedig halál.

 - Pedig  ha tudnád…

 - Most, Mr. Scott!

A romulán a mondatot így már nem tudta befejezni. Az űrállomásról lopott hajót kettévágta az Enterprise tűzereje.

A hídra döbbent csend telepedett. A legénység tagjai közül úgy tűnt, egyedül a kapitány és az első tiszt számított erre a végkifejletre. A főgépész igyekezett pókerarcot vágni, úgy pislogott egyik tiszttársáról a másikra. Hikaru Sulu és Pavel Chekov lopva összenéztek, de egyikük sem szólalt meg. 

Kirk végül odalépett Uhurához:

 - Most már megszüntetheti a rádiócsendet, hadnagy.

 - Igenis, uram - a nő hangja is épp olyan döbbent volt, mint a pillantás, amit a kormányos és a navigátor váltottak egymással. 

 - Kapitány, ezennel visszaadom a posztját - kelt fel a székből T’Ra. Az ő szavait nem a döbbenet, hanem a gyász sújtotta erőtlenséggel. 

 - Köszönöm. Menjen, pihenjen le! - tette a kezét a vállára. - Bones!

 - Mondanod sem kell - suttogta Leonard. Látta már ezt az arckifejezést. Volt, amikor a tükörből nézett vissza rá: valahányszor elveszítetette egy betegét, ugyanez a mély letargia, a gyász lett úrrá rajta.

 - Ez nem a gyengélkedő - nézett szét a helyiségben T’Ra. Lassan beszélt, mint aki még nem egészen fogta fel, hol van. 

 - Nem bizony. Ez a kabinja, Miss Kelly. 

 - Miért hozott ide, doktor? Mit akar tőlem? - habár látszott rajta az erőlködés, képtelen volt hangosan beszélni. A hangja elcsuklott, a lábai kicsúsztak alóla. Miután felfogta az esését, a karjaiba vette és óvatosan az ágyra fektette az ekkor már elkeseredetten zokogó vulkánit. 

 - Hogy lehet valakiben ennyi gyűlölet? - szipogta. 

Leonard nem válaszolt, csak leült az ágya elé a földre és hol csitította, hol egyszerűen csak türelmesen hallgatta, de a kezét egy pillanatra sem eresztette el. A zokogás hullámokban tört rá T’Rára. Egyik alkalommal, amikor kitisztult a beszéde, Leonard kedvesen felajánlott egy kis nyugtatót. 

 - Nincs rá szükségem. Csak magára, doktor. Kérem, maradjon még itt velem! Olyan jól esik a társasága. Persze, csak ha doktor Marcus nem hiányolja. Nem szeretnék zűrt okozni.

 - Nem okoz. Carol egyedül is remekül helytáll, és már Bertollini is visszatért a gépházból, szóval… Addig maradok, ameddig csak akarja - simogatta meg kedvesen az arcát. 

Válasz helyett csak ritmusos szuszogás jutott el a fülébe. T’Ra a sok sírástól kimerülve elaludt. 

Nem sokkal T’Ra után Leonard is elszundított. Az elmúlt fél évben többször álmodott a vörös vulkánival közösen átéltekről, ez a mostani alkalom azonban más volt. A hely egyáltalán nem tűnt ismerősnek a számára. Sötét és ijesztő szobában találta magát, amit a gyertyák még kísértetiesebbé tettek. Amikor Spock először említette a Fullarát, éppen ilyennek képzelte a helyszínét. T’Ra kiáltásai a lelke mélyéig hatoltak. Tisztában volt vele, csupán álmodik, mégsem hagyhatta szó nélkül a szemei előtt zajló eseményeket. 

 - Hagyják abba! Engedjék el! - kiáltott a két csuklyás alakra teli torokból. A hasonló rémálmokkkal ellentétben nem érezte erőtlennek a hangját, azok ketten viszont még csak össze sem rezzentek, rá sem pillantottak. Nem úgy, mint T’Ra, akinek arcán megkönnyebbült mosoly jelent meg.

 - Drága doktorom! - hiába hatoltak a magasabbik kámzsás McCoy számára ismeretlen szavai egyre mélyebben a tudatába, a szemei a megkönnyebbüléstől lettek könnyesek. - Ne mondj le rólunk! - amennyire az erős szíjak engedték, kinyújtotta a kezét a hajóorvos felé. Leonardot az utolsó pillanatban, amikor már szinte érezte a vulkáni bőrét, egy erőtér késztette hátrálásra. Olyan közel volt hozzá, mégis annyira távol!

 - Soha! - kiáltotta. - Szeretlek!

A nő újabb kiáltása vele maradt még percekkel az ébredése után is. 

T’Ra álma összetettebb, bonyolultabb és nehezebben megfejthető volt Leonardénál. Akár egy majdnem egyszínű kirakós, aminek pont a legfontosabb darabjai hiányoznak, amiket éjsötétben kell megtalálni és a helyére illeszteni. Az érzés, ahogy a hideg végigfut a gerincén, éppoly kettősséggel ostromolta az elméjét, mintha két filmet nézett volna egyszerre. Egy érzéki romantikusat és egy ijesztő akciófilmet, amik a lehető legtöbb dologban élesen ellentmondanak egymásnak. 

Hasonló kettősség legutóbb akkor járta át a tudatát, amikor a gyengélkedőn Roché nővérnek segédkezett. Az egyik pillanatban még a fiatal gépészt látta maga előtt a bioágyon, aztán a másodperc törtrészéig doktor Leonard McCoy-t, s mire pislogott egyet, újra a gépészt, aki meglehetősen hősiesen tűrte a fájdalmat, némán, csupán csak az arcizma rándult. Az eset nem ismétlődött meg, de percekig így is nehezebben bírt lélegezni. 

 - Jó reggelt, Miss Kelly! - köszöntötte kisimultabb arccal, mint amilyen zaklatottan ébredt. 

 - Jó reggelt, doktor! - ült fel az ágyon a nő. Halvány mosolya láttán Leonard szíve nagyot dobbant a mellkasában. 

 - Hogy érzi magát? - kérdezte McCoy, erővel távol tartva magától orvosi trikorderét, ami az évek során már lassacskán a karja meghosszabbításává vált. 

 - Jobban, köszönöm.

 - Ezt örömmel hallom - ült mellé az ágy szélére. - Ha szüksége lenne valamire, a kabin interkomján gyorshívóra állítottam a kommunikátoromat. Most mennem kell. De később meglátogathatom, ha szeretné.

Szinte még be sem fejezte a mondatot, T’Ra már rá is vágta: 

 - Igen. Szeretném. És doktor - nézett rá nagy szemekkel -, köszönöm, hogy velem maradt!

 - Csak kérnie kell.

Mosollyal az arcán távozott. 

Arra talán hamarosan újra lesz lehetőség, merengett el T’Ra a csillagidő-jelző fali készülékre bámulva. 

 - Hogy van Miss Kelly? - kérdezte Jim a hídra lépő McCoy-tól. 

 - Elment az a kukoricán hizlalt eszed? - sziszegte felé a hajóorvos. Spock érdeklődve hallgatta Leonard kifakadását, de állást nem foglalt egyikük védelmében sem. - Szegény teljesen kikészült, hála a zseniális tervednek! Mégis, hogy képzelted? Mióta végezteted mással a piszkos munkát? Láttalak tegnap! A szemed sem rebbent, amikor T’Ra kiadta a tűzparancsot! Hogy tehetted, Jim?

 - Ez is benne volt a pakliban, Bones.

Kirk látszólagos nyugalma csak tovább szította McCoy dühét. 

 - Ennek nyoma marad az orvosi naplóban, kapitány!

Jimnek az jutott eszébe, mennyire idegenül hangzik ez a szó a testvére szájából. A megismerkedésük óta a keresztnevén szólította, egyedüliként az Enterprise-on. - Ahogy annak is, hogy civilt engedtél a hídra - indult el nagy léptekkel a lift felé.

 - Ez a civil - kiáltott utána Kirk, továbbra is meglepően higgadtan - megmentette a hajót!

Leonard már a liftben állva fordult meg és nézett egyenesen a szemébe: 

 - A saját lelki békéje árán. Együtt tudsz élni ezzel?

 - Kapitány, egy űrkomp tart felénk.

 - Két vulkáni.

 - Hívnak minket.

 - Képernyőre!

A fő kilátóernyőn egy grafitszürke hajú vulkáni nő szalutált Kirknek. A kapitány azonnal felismerte.

 - Mit tehetünk Önökért, Pola?

 - Úgy hiszem, mi segíthetünk Önöknek egy kényes probléma megoldásában. 

 - Mire gondol?

 - Javaslom, ezt a beszélgetést folytassuk inkább a hajóján, kapitány.

Kirk bólintott. 

 - Ez esetben, a hangárban találkozunk.

Pola aprót biccentett, mielőtt bontotta a csatornát. Jim kérdőn Spockra nézett, de az első tiszt arca kifejezéstelen maradt. 

 - Mit gondol, parancsnok? - Válaszként a vulkáni felhúzta egyik szemöldökét. - Szerintem is. Menjünk, derítsük ki, mit akar. Öné a híd, Mr. Sulu!

 - Igenis, kapitány.