Békamese III.

Szavak:

szúrós csodabogyó; majd kicsattan az egészségtől; fejjel a falnak; megmakacsolja magát; bakancs

Történet:

Beletelt néhány percbe, mire felocsúdott a döbbenetből. Körülnézett. Valami magas helyet keresett, ahonnan, reményei szerint, talán még az otthona is látható.

Az a szép mocsár... és az ő még gyönyörűbb Vanessája!

Hagyta, hogy pár sóhajtásnyi időre elterelődjön a figyelme, majd, mint derült égből a villámcsapás, fogalmazódott meg benne egy gondolat: visszaviszi a kulcskarikát a mocsárba, és ezzel újra népe hősévé válik. Vanessa édesapja pedig nem tehet majd mást, minthogy hozzáadja egyetlen leányát a levelibékák nemzeti hőséhez.

Lépéseket hallott, így elrejtőzött. „Egy hős mindig tudja, mikor kell visszavonulni.”

Egy pár bakancs. Csak ennyit látott a férfiből, akiről feltételezte, az a Frederick, akihez az imént az ismeretlen hölgy beszélt.

Oscar megmakacsolta magát. Elhatározását, hogy visszaszerzi a levelibékák nemzeti kincsét, segítette az a növény, amiről még Doug mesélt neki odahaza. „Ne aggódj, cimbora! A kulcskarika és én hamarosan visszatérünk a mocsárba.”

 A ház asszonyának teájában a szúrós csodabogyó hamarosan megtette a hatását, s így a kis béka elcsenhette az őrizetlenül hagyott kincset.

  Pár órával később néhány békatalpnyira attól a helytől, ahol a bulit tartották, Vanessa, a főnök lánya rátalált Doug-ra. A kezdeti zavar elmúltával Oscarra terelődött a téma. A szóban forgó személy is hallhatta Doug kijelentését: „Tudod, ő mindig is az a fejjel megy a falnak – típus volt. De rendkívül nagy szíve van, és rendíthetetlenül bátor. A legjobb barátom, és nagyon hiányzik.”

Oscar nagy belépőt tervezett, amolyan... hősieset. Ám Doug szavai ráébresztették arra, a szívéhez legközelebb állók előtt nincs szükség megjátszásra.

V é g e