Frog of the Dance - A "villám-lábas" árnyoldala

Szeretni szereti. Sőt, mi több, imádja! Madárcsicsergéstől bagolyhuhogásig és bagolyhuhogástól madárcsicsergésig ismételgetné a sok "hop-hop-hop-1-2-3"-t; a "treble"-lel átszőtt mozdulatok pedig olyannyira tetszettek az ifjabb békáknak, hogy boldog fény csillant a szemükben, valahányszor az ügyes békatalpak hangosan és precizitást cseppet sem nélkülöző gyorsasággal értek a padlóhoz. Odáig voltak a szabályos és a szabálytalan(nak tűnő) ritmusokért, a csodasíp hangjáért, azért a felszabadult életérzésért, ami eltöltötte őket a közelében. Hiába is tagadnánk: Cammogi a mocsár sztárjává vált!

A népszerűség árával azonban még ő sem számolt. Ugyanis, mivel Cammogi volt az egyetlen tanár a Kurutty Bátyó Lépései Szteppiskolában, a kimerültség hamarabb elérte, mint ő, vagy bárki más számított rá. Rádöbbent: a Szteppiskola csak úgy működhet továbbra is gördülékenyen, ha a tanári terheket és felelősséget megossza egy arra érdemes békatársával. És itt kezdődött Cammogi nagy dilemmája. A békák közül ugyanis egyiküket sem érezte alkalmasnak a feladatra. Természetesen voltak köztük tehetségesek, Bendegúz például rendkívül talpraesett diáknak bizonyult, az összeszedettség mégis hiányzott belőle. Egy igazán jó tanár jelleméhez - legalábbis Cammogi így vélte- a türelem és az alázat éppúgy hozzátartoztak, mint a tehetség, vagy a határozott fellépés. Apropó határozottság! Az öreg Cammogi Békuci rá sem ismert a fiára, mióta a mocsár békái megismerték a csodasíp táncra perdítő erejét. Hol volt már az az önbizalomhiányos, félénk, reszketeg kis levelibéka, aki egykoron félelemtől dadogva próbálta magára vonni a többiek figyelmét a Brekegőben? A "villám-lábas" (ahogy az a néhány szkeptikus hívta a szteppet) olyannyira megváltoztatta Cammogit, hogy apja azon kapta magát, egyszerre büszke rá és sajnálja, amiért nem követi a példáját a családi vállalkozásban. 

Cammogi tehát imádta a munkáját, de kénytelen-kelletlen rá kellett döbbennie: megosztani a terheket az egyetlen módja annak, hogy a Kurutty Bátyó Lépései továbbra is üde színfoltként, a mocsár szivárványaként működhessen. 

Ez a gondolat töltötte ki minden egyes hazaútját, ami azért is jött neki jól, mert így legalább nem aludt el útközben. Egyre nehezebben emelgette a lábacskáit, egyre kimerültebb lett. Szemecskéi alatt csúnya karikák éktelenkedtek, s volt, hogy a zokniját is kifordítva sikerült felvennie, ami csak hazaérte után tudatosult benne.

  Röviden: a változás szele orkánerejűvé dagadt az utóbbi napokban, s ő nem tudta, hol találhat egy hajót, amivel átvitorlázna a zűrzavaros vizeken...