T'Ra - 12. rész

James T. Kirk értetlen arckifejezése dacosba, majd haragosba csapott át. A biztonsági tisztek az első szavára kimasíroztak a transzporter-állomásról.

 - Hogy tehette? Spock! Odadobta a doktort annak a veszélyes lénynek, sőt, odadobta a doktort és egy fajtársát annak a veszélyes lénynek, és még csak a szeme sem rebbent közben! Megakadályozhatta volna! Ki tudja, hova a fenébe vitte őket? Hiszen nincsen bolygó, pláne nem M típusú transzport-távolságra! Spock! Mondjon végre valamit! - nem mintha a kapitány egyre feszültebb tekintetét tükröző mondatai engedték volna az első tisztet szóhoz jutni. A vulkáni egyetlen mozdulata az elmúlt tizennégy egész három tized percben a fejének egyik oldaláról a másikra való biccentése volt. Tanulmányozta a helyzetet, felmérte az esetleges közbeszólás okozta folytatást, s csak miután logikusan megvizsgálta a szituációt, döntött úgy, hogy Jim megérdemli az igazságot. 

 - A Raven IX.-re. 

 - Micsoda? - kapta fel a fejét Kirk. 

 - A Raven IX.-re sugároztak le - az egyszerű kijelentés viszont számos újabb kérdést vetett fel Kirk fejében. 

 - Az lehetetlen! Azt már napok óta magunk mögött hagytuk!

 - De visszatértünk. 

 - És a 13-as Csillagbázis? 

 - Logikus feltételeznünk, hogy sosem tartottunk oda. Shanarra mindvégig ezt akarta: visszatérni oda, ahol kettejük története elkezdődött.

 - A Raven IX.-re. De hogyan kerül a képbe McCoy?

 - Hallotta a doktort, kapitány: szabad akaratából tartott Shanarra-val. - Hűvös, kimért kijelentése tovább szította Kirk dühét. Magában fortyogott még néhány percig, majd fennhangon csak ennyit kérdezett, mintegy legyintve az elhangzottakra:

 - Miért?

 - Mert éppúgy elvakítják az érzelmei, ahogy T’Rát - vágta rá Spock. A kapitány kérdő tekintetét látva kifejtette az elméletét: - Nem ment volna bele a teste megszállásába, ha lett volna bármi más módja annak, hogy megvédje a doktort. Ugyanakkor a doktor sem egyezett volna bele a közös lesugárzásba, ha nem tudná biztosan, hogy megmentheti T’Rát. 

 - Két naiv bolond…- sóhajtott Kirk. 

 - Vagy épp az a két ember, akik képesek megmenteni egymást. 

 - Mr. Spock! - Kirk elmerengett. - Most tényleg előbújt a romantikus énje?

 - Ez nem romantika, Jim - vágta rá azonnal az első tiszt, ám így is szembetalálkozott barátja széles mosolyával. - Csupán színtiszta logika. 

Mialatt Spock logikusan felvázolta a kialakult helyzetet, lent a bolygón Leonard McCoy azon morfondírozott, miképp csalhatna elő érzelmeket Shanarra-ból, ám fantáziáját éppúgy korlátozottnak érezte, mint moccanni képtelen lábait. Tehetetlensége végül kontrollálatlan dühkitörésbe torkollott:

 - Mit ígért Neki? Megfenyegette Őt? - s haragja Shanarra hallgatásával minden perccel csak nőtt. 

 - Semmi olyasmibe nem hajszoltam bele a kislányt, amit ő maga nem akart. 

Leonard egyik szemöldöke önkéntelenül is a magasba szökött. Miféle válasz ez? A körülöttük lévő táj hullámozni kezdett, elmosva az addig látott gyér növényzetet. Fapadló jelent meg helyette. Miután a hajóorvos szemei előtt kitisztult a kép, néhány percig még a furcsa hullámzástól szédelegve huppant le valami kényelmesre. Hogy került ez ide?

Körbetekintett. Már nem a szabadban voltak, s újra magánál tudta lábai irányítását. Egy kellemes hangulatot árasztó faházban ült egy egészen egyedi faragással készített háttámlával büszkélkedő széken. 

 - T’Ra édesapja fafaragó volt - kezdte a mesélést Shanarra. - Egy művész, ahogyan az önök bolygóján hívnák. - Leonard figyelmét nem kerülte el, hogy milyen fintorogva ejtette ki a “művész” szót, de nem mondott semmit. - Itt élt és épp a ház körüli kerítésen ügyködött - újabb grimasz -, amikor egy hajó állt körpályára a bolygó körül, és egy kitaszított vulkáni lányt transzportáltak elé. 

 - T’Ra édesanyját.

 - Pontosan, doktor. 

 - T’Ra mesélt a szülei első találkozásáról. Szerelem volt az első látásra. - Leonard arca halvány mosolyra húzódott, ahogy eszébe jutott a közösen eltöltött idő a vulkáni lánnyal.

 - Neki is ez a vágya… Talán mindennél jobban akarja, hogy elfogadják. - A hajóorvos úgy sejtette, inkább önmagának mondja ki fennhangon a szavakat, mint neki, mégis kibukott belőle a kérdés, megszakítva Shanarra elmerengését:

 - És Ön? Ön mit szeretne “mindennél jobban”?

 - Hogy segítsen nekem. - Egyszerű kijelentés volt, s társalgásuk során először érezte Leonard, hogy T’Ra is részt vesz a beszélgetésben: az ő tekintetét vélte felfedezni Shanarra-éban, s ez a felfedezés megnyugtatta.

 - Miben segíthetnék? 

 - Túlélni. - McCoy azt hitte, ha többet tud meg Shanarra-ról, jobban át fogja látni az indítékait, most viszont csak még jobban összezavarodott. Mint egy gordiuszi csomó, amit képtelen kioldani. - Már hosszú-hosszú ideje keresem a megfelelő gazdatestet és a megfelelő kapcsot, amik életben tarthatnak. A kis Tessa, például. Azt gondolná, az ifjonti szenvedélyt egyfajta elkötelezettség táplálja. De nem! 

 - Mi köze ehhez T’Rának? - vágott közbe Leonard. - És miért épp az Enterprise? Nem mi voltunk az első látogatók a Ravenen.

 - De az Enterprise-on volt, aki nekem kellett - és a vulkáni lány tekintete, vagy legalábbis, amit Leonard annak vélt az imént, ismét felszínre tört.

 - T’Ra. 

 - A kislányról szóló jóslatok felettébb lenyűgözőek, ezt elismerem. De egyedül még ő is vajmi kevés lenne nekem. - Shanarra lassan rázta meg a fejét, majd, amikor megszólalt, McCoy hátán végigfutott a libabőr. - Nem, doktor. Maga éppúgy fontos! - rövid szünetet tartva folytatta: - Ugyan már, ennyire nem lehet szűklátókörű. Szerintem már pontosan ismeri a tervemet. - Közelebb lépett a férfihoz. - Mondja ki! - újabb lépés. - Mondja ki fennhangon, mire gondol! - búgta kellemesen Leonard fülébe. 

 - Arra kíváncsi, mire gondolok most? - duruzsolta neki vissza a doktor, amitől a fiatal nő orcája enyhe zöld árnyalatot vett fel. Azt, hogy T’Ra vagy Shanarra reagált e így a közelségre, McCoy nem tudhatta biztosan. - Arra gondolok - húzta az időt -, hogy nem fog sikerülni - azzal elhúzódott tőle, amíg hátával neki nem ütközött egy faragott szekrénynek. Onnan, némileg magabiztosabban küldte Shanarra felé jellegzetes félmosolyát. - Nem számít, mennyire akarja. 

Shanarra döbbenten meredt rá.

 - Miért? 

 - Kár volt időt és energiát feccölnie ebbe a tévképzetbe - a nő két szemöldöke közt felbukkanó apró ránc értetlenségről árulkodott. - Bár, bevallom, roppant hízelgő a kislány rajongása, biztosíthatom, az én… érdeklődésem szakmai. 

 - Nem hiszem.

 - Az a maga baja - vont vállat. - T’Ra volt az első nőnemű vulkáni, akarom mondani, félvulkáni, akivel találkoztam. Természetes, hogy kíváncsi voltam rá.

 - Kit akar megtéveszteni, doktor?

 - Senkit - felelte egykedvűen. 

 - Komolyan azt hiszi, hogy nem látok át magán? - lassan ejtette ki a szavakat, majd jobb kezét felemelve a férfi arcához ért. - Azt hiszi, nem jövök rá a hazugságára?  

Leonard McCoy barázdás arca eltorzult a fájdalomtól, amit a kikényszerített elmeegyesítés váltott ki belőle, a könyörgése viszont, úgy vélte, olyan örömet okozna Shanarra-nak, amit semmiképpen nem akart megadni neki. Így kénytelen-kelletlen tűrt, mialatt lehunyt szemei előtt megelevenedtek rég eltemetett és elfeledett emlékképek: a sajátjai, T’Ráé és néhány zavarosabb színfolt, ami vibrálva váltott egyik alakzatból a másikba, mintha egy erősebb fényforrásba nézett volna. A hajóorvos gyanította, ezek a számára összefüggéstelen képek Shanarra-hoz tartoztak. 

 Az egész alig tartott tovább néhány percnél, Leonard számára mégis ez volt élete eddigi legerőteljesebb kontaktusa.

Amint véget ért, a doktor rongybabaként csuklott össze. Távolról hallotta csupán Jim határozott hangját, amint arra utasítja Shanarra-t, lépjen távolabb az orvosi részleg vezetőjétől. A szél ismételten feltámadt, elfújta a bútorokat, a házat. Mindez csupán illúzió volt - ellentétben a fejét hasogató fájdalommal, amihez hasonlót még sosem érzett. Megpróbált felülni, vagy legalább felkönyökölni, de akárhogy próbálkozott, nem bírta rávenni a testét, hogy segítségére legyen. 

 - Hogy van T’Ra? Beszélhetek vele? - faggatta Kirk a lényt.

 - Attól tartok, most meglehetősen elfoglalt - rázta meg a fejét Shanarra, majd lassan elindult Jim felé. Felkacagott, amikor a férfi automatikusan rá szegezte a fegyverét. 

 - Komolyan képes lenne kárt tenni ebben a testben, kapitány? - kis szünetet tartott, időt hagyva Kirknek, hogy átgondolja a helyzetet. - Én nem hiszem. Ahhoz Ön túlságosan… hogy is mondják ezt a Földön?... Úriember. 

 - Ne legyen abban annyira biztos. - Bár a férfi hangja magabiztosan csengett, és ujja továbbra is a fézere ravaszára simult, nem lőtt. Csak hátrált. És Shanarra követte, abban a merész hitben, hogy képes lesz sarokba szorítani. Amikor ez megtörténik, végleg leszámol James T. Kirkkel, és visszatérhet eredeti tervéhez. Egy percig sem hitte el a doktor “csupán szakmai” érdeklődését, habár önmagának elismerte, fogalma sincs, miképp volt képes elrejteni az érzelmeit iránta. De egyszerre egy problémával törődik…

 - Maga hazudott! - csattant fel Kirk. 

 - Ez nagyon sértő, kapitány. Hagytam, hogy azt higgyék, csak T’Rára van szükség a tervemhez. Nem hazudtam, csupán nem hívtam fel a figyelmet a tévedésükre. 

 - Doktor? - hallotta meg McCoy Spock suttogását. A vulkáni tisztában volt vele, nem csaphat zajt, ezért amilyen csendben csak bírt, közelebb lépett Leonardhoz, kezében egy fecskendőpisztollyal. 

Mit akar azzal? - kérdezte szavak nélkül az orvos rémült tekintete. 

Spock válaszul mindkét szemöldökét megemelte, szemei nagyobbra nyíltak, és a doktor szerette volna azt hinni, a következőt sugallja felé: “Bízzon bennem!”

Leonard McCoy bízott. 

Habár Shanarra nem sok időt töltött az Enterprise-on, a fecskendőpisztoly pisszegésének hangját azonnal felismerte. Rosszat sejtve fordult vissza Leonard felé. Dühösen és kétségbeesetten nézett farkasszemet az első tiszttel.

 - Maga meg mit művelt, Mr. Spock? - kiáltott és futva indult el feléjük, hátat fordítva a kapitánynak. 

 - Az egyetlen logikus lépést - hangzott az egyszerű felelet. - A fecskendő a Vulkáni Tudományos Akadémia által kifejlesztett legerősebb termékenység gátló. - Rezzenéstelen arca, amennyiben ez lehetséges volt, tovább fokozta Shanarra dühét. - Így ezzel az egy lépéssel mattot kapott. - Alig észrevehetően Kirk és Spock összenézett egy pillanatra. 

 - Nem! - üvöltötte Shanarra és a tiszteket leginkább egy dacos, hisztis gyerekre emlékeztette. - Ezt nem teheti, Mr. Spock! - fenyegető hangjától a földieket a hideg is kirázta, a vulkáni azonban továbbra is higgadtan reagált:

 - Már megtettem. Javaslom, távozzon T’Ra testéből, amíg még megteheti. Ha jól számolom, már csak percei vannak hátra. - Utolsó mondatán Leonard és Jim is megdöbbentek. Logikus lett volna a határidőre is gondolniuk, azonban, ahogy azt a kutatótiszt már megtapasztalhatta az évek során, az emberek legtöbbször rendkívül logikátlan lények. 

 - Ezt meg honnan…? - tett egy újabb lépést Shanarra az első tiszt felé. 

 - Távozzon! - Spock hangja talán még sosem volt ennyire határozott, ennyire magabiztos, ennyire… vulkáni. - Úgy legalább az anyaföldjében nyugodhat és esélyt kaphat az újjászületésre. 

 Kirk tekintete apró szikrákat kezdett szórni Spock irányába. Komolyan újjászülethet? És akkor a következő erre tévedő hajó legénységét fogja megszállni és (amennyiben jól értette az iménti pár percben kiderült információkat) termékenyíteni, csak hogy néhány száz évvel tovább éljen?

Shanarra kénytelen-kelletlen belátta, Spock logikájával nem szállhat szembe. Beletörődőn bólintott, mire T’Ra teste vakítóan fehéren felfénylett néhány pillanatra. Amikor a fényáradat alábbhagyott, Leonard McCoy reflexszerűen elkapta a lányt esésében. A karjaiban tartotta, hátát a mellkasával támasztva meg. Kis idő múltán Spock felé nyújtotta egyik kezét, majd, miután a vulkáni a magával hozott táskát átadta neki, orvosi trikorderét végigfuttatta néhány centiméternyire a lánytól, fel és le.

 - Erős kislány. Túl fogja élni. De minél hamarabb vissza kell vinnünk a hajóra. - Az orvosi részleg vezetője volt az egyetlen a Csillagflottánál, akinek utasítása egészségügyi kérdésekben a kapitányét is megelőzhette. Így Jim akkor sem tehetett volna mást, ha nem értett volna egyet barátjával. Kinyitotta kommunikátorát. 

 - Kirk az Enterprise-nak! - A főgépész jellegzetes skót akcentusát hallva elmosolyodott. - Sugározz fel minket, Scotty! 

 - Nem ártana egy figyelmeztető bója, hogy az erre elhaladó hajók ne essenek áldozatul a következő Shanarra-nak. 

 - Egyetértek, Mr. Spock - bólintott Jim. - Szerinted mi lesz velük, most, hogy a Doki…

 - Kapitány! A feltételezése, hogy megszakítanám a McCoy vérvonalat, rendkívül sértő. - A szőke férfi megkönnyebbült, széles mosolyát a hídon lévő tisztek is mind láthatták, mivel ebben a pillanatban nyílt ki a turbólift ajtaja előttük. Kirk helyet foglalt a székében, Spock pedig melléállt. 

 - Akkor mégis mi volt az a…?

 - Kezdeményezőkészség - válaszolta meg röviden az első tiszt, több kérdést vetve fel, mint amennyi Kirkben a beszélgetésük elején kavargott. 

 - Részletezze! - a kapitány parancsot adott, a kutatótiszt pedig engedelmeskedett.

 - Mielőtt megszállta T’Rát és elrabolta a doktort, összegyűjtöttem minden adatot, számba vettem minden megfigyelést, ami a Ravenen tartózkodásunk óta érte a legénységet. Ez arra engedett következtetni, hogy a lény, Shanarra kezdett pánikba esni, kezdte elveszíteni a logikus gondolkodását, ami a Tessa Narrath képében Morrison főgépész-helyettesnek megjelenő lényben még fellelhető volt. Mivel ideje szűkében volt, kapkodása Mr. Morrison halálához vezetett. Azt hiszem, ezt a Földön úgy mondanák: beleőrült a szerelembe. Nem tehettünk érte semmit, hiszen már a Loretta V.-ön megfertőződött. 

 - A baleset! - jutott eszébe Kirknek. 

 - Pontosan, kapitány - bólintott Spock, majd halkított hangján és folytatta: - Mivel Shanarra már a bolygón meg- és kiismerte T’Ra érzelmi világát, ami az érkeztünkkel tovább gazdagodott, test nélküli szellemként hozzá csapódott, így őt is felsugároztuk a hajóra. 

 - Egyszerre több vasat akart tartani a tűzben, hátha valamelyik kiszemelt személy megmenti a kihalástól? - esett le végül a tantusz a kapitánynak, mire Spock újabb bólintással reagált. 

 - De akkor mit adott be a doktornak, lent a bolygón?

 - Egy ellenszert.

 - Minek az ellenszerét?

 - Sajnálom, kapitány. Nem kaptam rá felhatalmazást, hogy ezt az információt bárkivel megosszam, Önt is beleértve. 

Kirk úgy érezte, ismét sötétben tapogatózik. Néhány percre elmerengett, végiggondolta az eddig elhangzottakat és arra a következtetésre jutott, hogy az őt legjobban ismerő duó szövetsége mentette meg mindannyiukat az elkövetkezendő évekre egy újabb Shanarra-tól. Nyilván kíváncsisága akkora volt a témával kapcsolatban, mint az Enterprise, tisztában volt vele, Spockból még kínzással sem fog tudni többet kicsikarni. Talán a vén csont készségesebb lesz...

 - Akkor már csak egyet nem értek: miért pont ők ketten? - kérdésére a hídon sokan felkapták a fejüket, s ha nem lett volna háttal a kommunikációs tisztnek, láthatta volna, ahogy a főgépésszel összemosolyognak. Nosztalgikus a szituáció...

 - Kapitány - szólalt meg Chekov, bölcselkedő ábrázattal fordulva Jim felé -, hát nem látta, hogyan néztek egymásra az eligazítóban? 

Sulu, Uhura és Scotty minden igyekezetük ellenére felnevettek. James T. Kirk az a fajta kapitány volt, aki szerette megnevettetni az embereit, ám még inkább szeretett velük együtt nevetni. Most is így tett, majd a kormányoshoz fordult:

 - Körpályát elhagyni, Mr. Sulu!

 - Igenis, uram. 

 - Irány a 13-as csillagbázis, kapitány?

 - Inkább a 12-es csillagbázis, Mr. Spock. - Az első tiszt egyik szemöldöke felszaladt:

 - Babona, kapitány?

 - Jobb félni, mint megijedni, barátom. Négyes fokozat, Mr. Sulu! - a kormányos mosolyogva teljesítette a parancsot. - Így lesz időnk egy karácsonyi partira - kacsintott a kutatótisztre.