Sanyi, a citromszínű bányászpapagáj

   Az évente megrendezésre kerülő Pipi Gyűlés azon az október végi napon is vonzotta a kíváncsiságtól és a remény lázában égő szárnyasokat. A Tollas Tanács ugyanis ekkor választotta ki azokat a szerencséseket, akik részt vehettek a délután megrendezésre kerülő Pipi Kupán. 

Totya, a negyedik galamb ezen a néven, az emelvényen foglalt helyet. Miután a város templomának tornyából elhallgattak a déli harangok, a szárnyába vette régi tölgyfa kalapácsát, és óvatosan megkocogtatta az asztalán. Már-már kínos gonddal ügyelt rá, véletlenül se a tollára üssön, mint a legutóbbi gyűlésen. 

 - Mint azzal mindannyian tisztában vagytok, a mai napon kezdetét vette a bányász idény. 

Az első sor szélén egy citromsárga színű papagáj várta izgatottan a névsorolvasást. Közvetlenül mellette egy éjfekete szarka kiáltott fel a pulpitusra:

 - Minek ez a felhajtás minden évben? Mindenki tudja, hogy a kanárikat választják… megint! - az utolsó szónál a papagáj elkapta a pillantását és igyekezett a lehető legrosszallóbb tekintetet vetni rá. 

 - Ne vészmadárkodj! A Pipi Kupára bármelyikünket kiválaszthatják, tollszín és nagyság megkötése nélkül. 

 - Te még elhiszed ezt az ámítást? - hüledezett a szarka. - Azt hinné a madár, hogy már kikerültél a tojásból.

A papagáj egy pillanatra felborzolta citromsárga tollait, de aztán ugyanilyen gyorsan le is higgadt, továbbra is minden figyelmét a pódiumon részletes beszámolóját tartó galambnak szentelve. 

Vészmadárkodás ide vagy oda, Totya, a negyedik e néven, abban az évben nem tudta zavartalanul befejezni a beszédét. Egy nagy intenzitású földrengés rázta meg ugyanis a földet, olyan erősségű, amilyennel a szárnyasok korábban soha nem találkoztak. A galamb egyből átváltott ceremónia-mesterből a katasztrófa-elhárítók szónokává, ide-oda hadonászva a szárnyaival igyekezett navigálni a tollas alakulatokat. 

A citromsárga színű papagáj a búbos banka csoportjának többi tagjával a város nyugati részét térképezte fel. A bánya felett egy sűrű porfelhőre lett figyelmes. Merész ötlet fogalmazódott meg benne.

 - Meg ne próbálja! - a búbos banka hangja egyszerre volt figyelmeztető és fenyegető. A papagáj azonban bizonyítani akarta, van olyan jó, mint bármelyik kanári. Ezzel a magabiztos gondolattal szakadt el a többiektől és zuhanórepülésben tartott a porfelhő kellős közepébe. Egyre távolabbról hallotta a csoportvezetőjét, s ahogy közeledett a felszínhez, úgy koncentrált egyre inkább vakmerő elhatározására: segíteni fog a föld alatt rekedt bányászoknak kijutni, s ennek érdekében nem átallja bepiszkolni citromsárga tollazatát sem.

A por csípte a szemeit és marta a tüdejét, mégsem tántorította el a céljától. Az adrenalin olyannyira elborította a tisztánlátását, hogy már csak akkor döbbent rá, a járatok útvesztőjébe került, amikor az egyik kanyart elhagyva újabb porfelhőbe keveredett. Krákogni kezdett s hamarosan rádöbbent, ezzel nincs egyedül. 

Megtalálta őket!

A sűrű, szinte átláthatatlan felhőből két alak körvonalai rajzolódtak ki, akik lassan botorkálva támogatták sebesült társukat. Mindhárman ugyanolyan piszkosak voltak, amilyennek a citromsárga színű papagáj érezte magát. 

A bányászok megtorpantak a madár láttán. 

 - Hogy a viharba került ide ez a túlméretezett kanári? - kiáltott fel egyikük.

 - Papagáj - javította ki a másik, mielőtt a tollas jószág átvette volna a szót.

 - A félig beomlott alagútból. De javaslom, az összeismerkedés szárnypróbálkozásait hagyjuk későbbre. Most sietnünk kell! - s amint ezeket a szavakat kimondta, mintegy varázsütésre átlátta a bonyolult kacskaringós alagútrendszert. Magabiztosan balra mutatott: - Arra! - választ sem várva felröppent és nagy szárnycsapásokkal néhány pillanatot követően el is tűnt egy kanyarban.

 - Egek! Ez az állat beszél! - hüledezett az alacsonyabb bányász.

 - Azt hiszem, ez elég nyilvánvaló - grimaszolt a magasabb. 

 - Kövessük? - kérdezte az első.

 - Van jobb ötleted?

A papagáj ismét felbukkant előttük.

 - Mire vártok még? Gyertek utánam!

Az elkövetkezendő percek néma csendben teltek. Végül a harmadik bányász szólalt meg, halkan, erőtlenül és lassan, visszanyerve az eszméletét:

 - Hová megyünk?

 - A felszínre.

 - Találtatok egy kanárit?

 - Jobbat - ironizált az alacsonyabb -, egy papagájt! 

Borúlátását azonban fényesség töltötte be abban a pillanatban, amikor hunyorogva megérezték az októberi szellőt az arcukon. 

 - Nézzétek! Ott vannak! - kiáltott fel egy erős hangú férfi.

A három bányászt hamarosan tapsviharban üdvözölte az összesereglett embertömeg. Még a helyi televízió is képviseltette magát, s míg a sebesült társukat a mentősök ellátták, a magasabb hadarva mesélt a történtekről. Az alacsonyabb bányász, aki jobban szeretett a háttérbe húzódni, igyekezett kissé eltávolodni mindenkitől. Végül a papagáj mellett kötött ki.

 - Megmentetted az életünket - jegyezte meg halkan. Most már szégyellte magát, amiért korábban nem hitt benne. - Köszönöm! - s bár a madár nem sejthette, a férfi fejében egy viszonzó ötlet kezdett kibontakozni. 

Úgy kapta ki a magasabb bányász elé tartott mikrofont a riporter kezéből, mintha világ életében ezt csinálta volna. 

 - Hölgyeim és uraim! Kicsik és nagyok! És...mindenki! - nézett körül. - Az, hogy a társaim és én most itt lehetünk, azt egyvalakinek köszönhetjük, aki halált megvető bátorságával, önzetlen segítségével mindannyiunknak példát mutatott emberségből. Gyere közelebb, barátom! - nyújtotta ki a kezét a papagáj felé. 

A tömegben döbbent csend támadt, a madár pedig minden egyes lépésekor érezte saját szívverését az izgalomtól. Nagyot nyelt, de a gombóc, amit a torkában érzett, csak nem akart eltűnni. Felröppent és meg sem állt a bányász válláig. 

 - Köszönöm a szép szavakat, de csak azt tettem, amit minden szárnyas megtett volna. Örülök, hogy segíthettem!

 - Mióta áll az Ármin bánya alkalmazásában? - kérdezte a riporter, akit látszólag cseppet sem hozott zavarba meginterjúvolni egy madarat. 

A papagáj és a bányász egy pillanatra összenéztek, végül a férfi válaszolt egyszerűen:

 - Mostantól. 

A citromsárga színű tollazat enyhén narancs árnyalatúvá vált az őszinte meglepettségtől.

A szkeptikus fekete szarka a Csalogány Csingeri Csehójában lógatta a csőrét, és már a harmadik gólyalépést kérte ki a csapostól, amikor felkapta a fejét a széncinege tudosítására. A csinos kis tollas élőben számolt be a három bányász csodás megmeneküléséről és egy citromsárga színű papagáj ebben játszott szerepéről. A szarka felismerte őt a Pipi Gyűlésről. 

 - Hát, megcsinálta! - vigyorodott el elégedetten. 

 - Komolyan gondoltad? - szegezte a kérdést a bányásznak a papagáj, amikor már csak néhányan lézengtek a közelben. - Amit a riporternek mondtál…

 - Abszolút! Amennyiben elfogadod, elkélne nálunk egy ilyen bátor szárnyas segítsége. Mit szólsz? Volna kedved bányász-papagájnak állni?

 - Igen! Igen! Igen! - csapkodott izgatottan a szárnyaival.

 - Akkor, szárnyat rá, haver! - nevetett fel a férfi, majd jobbját nyújtva a madár felé, elérkezettnek látta az időt a bemutatkozásra: - Egyébként, a nevem Tivadar. Fehér Tivadar. És a tiéd?

 - Sanyi - fogta meg óvatosan, láthatóan is a tollait féltve az erős kézszorítás hatásától a papagáj. 

 - Örülök, hogy megismertelek, Sanyi, és üdv az Ármin bányában!