T'Ra - 13. rész

  A falakon felkúszó és a pulton összpontosuló világítás szolid fényével, a komputerből szűrődő halk zenéjével az Enterprise megszokott karácsonyi partijaihoz képest a Csillagbárba beosztott segédtisztek idén különösen kitettek magukért. Fényfestéssel még egy feldíszített, csillogó karácsonyfát is varázsoltak az egyik sarokba, ami tovább növelte a legénység ünnepi hangulatát. 

  Pavel Chekov is elégedetten pillantott körbe a helyiségben, és mosolyogva ismerte fel a vidám arcokban a kollégáit. Nem! A családját! Mivel egykeként nőtt fel, megrözgötten szomjúzta a nagy társasági összejöveteleket. A jóból sosem árt meg a sok, a sok jó ember kis helyen is elfér, mind mind bölcs orosz mondások voltak, amit ő, egyedüli oroszként a hajón, előszeretettel hangoztatott. 

Akkor is egy hasonló bölcsességet osztott meg a köré verbuválódott kis csapattal, amikor a sok mosolygós, nevetős arc között, az ablaknál egy magányosan ácsorgó fiatal nőt pillantott meg. Uhura elkapta és követte a tekintetét, ami egyenesen T’Ra hátába fúródott. 

Már épp indult volna a vulkáni felé, ám Chekov az útját állta:

 - Hagyd, majd én! - ajánlkozott, azzal természetes kisfiús mosolyával elindult az ablakhoz. Minden egyes lépésnél újabb megoldás jutott eszébe, amivel felvidíthatná őt, de gondolatban egyik sem bizonyult hosszú távon megfelelőnek. Így mire odaért hozzá, meglehetősen sutának érezte magát.

 - Boldog karácsonyt - szólt végül udvariasan. T’Ra  egy “Önnek is”-sel köszönt vissza, ám itt a beszélgetés megrekedt. Pavel mély levegőt vett, úgy döntött, legjobb megoldás az őszinteség. Egy kis oroszos csavarral.

 - A segítségére lenne szükségem - bökte ki végül. - A vulkáni logikájára.

 - Mr. Chekov, nem tudom, mit hallott rólam, de én nem vagyok az a tipikus vulkáni. Így ha logikai problémáról van szó, javaslom, forduljon inkább Spockhoz.

 - Nem tehetem - azzal kissé közelebb hajolt és bizalmasan megsúgta: - Félek tőle ebben a témában tanácsot kérni. Tudja, egy lányról van szó. 

 - Úgy sejtem, ebben a témában a kapitánynak van a legtöbb tapasztalata - ám mivel Pavel nem tágított mellőle, végül felsóhajtott: - Rendben, hallgatom. 

 - Szóval van egy lány, akivel párszor már találkoztunk, és úgy vettem észre, hogy talán lehetne valami köztünk. De az utóbbi néhány napban kerül engem és nem értem, miért. Nem tudom, vajon mivel bánthattam meg, így azt sem, hogyan tehetném jóvá. Mit tanácsol?

 - Beszéljen vele! Tudassa vele az érzéseit! - vágta rá T’Ra. Két oka volt erre: ez volt a szívből jövő őszinte tanácsa, másrészt, így legalább ismét magára maradhat. Nem értette, pontosan mit várt ettől a partitól: feszengett a ruhájában, egy, Uhurától kölcsönkapott, vörös, csillámokkal díszített, szolid dekoltázsú, mégis testhez simuló darabban. Azt tervezte, visszavonul a kabinjába, és ki sem jön onnan, egészen a 12-es csillagbázisra érkezésig. 

 - Értem. Ez egy jó tanács - bólintott elismerően Chekov. Természetesen eszébe jutott fennhangon kimondani a régi orosz mondást a néma gyerekről és az anyjáról, de még időben visszafogta magát. - Így már csak egy kérdésem lenne Önhöz - fordította maga felé T’Rát, s megvárta, míg a szemébe néz. Uhura a távolból látta a zászlóst, s dacára a kisfiús vonásainak, most először látta igazán felnőtt, felelősségteljes férfiként őt. - Mikor fogadja meg a saját tanácsát? 

Pavel Chekovnak igaza volt. És amint ez a mondat erőteljesen T’Ra tudatába hasított, azonnal megértette, mi volt ez a kitaláció a zászlós szerelmi életének problémájáról. Elnézést kérve hagyta maga mögött a Csillagbárt, nem törődve a fiatal navigátor és a kommunikációs tiszt összenézésével, vagy Spock kutató pillantásával. 

A gyengélkedőre tartott; bízott benne, hogy ott találja Leonardot. Kisvártatva meghallotta a hangját is, de megtorpant a nyitott ajtónál a kapitány szavaira.

 - Ha jól értelmeztem, azért választott titeket, mert megérzett… valamit.

 - Ugyan már Jim! - hárított Leonard, s T’Ra szinte látta maga előtt, ahogy legyint egyet. A hangjára a vér az arcába tódult, szavai hatására viszont egyszerre akart elmenekülni onnan és tovább hallgatózni. Végül ez utóbbi mellett döntött. - Ha azért csinálod, hogy kiszedjél belőlem bármit is Spock fecskendőpisztolyos mutatványáról, akkor jobb, ha feladod. Csak arra emlékszem, mennyire kényelmetlen volt a kislány közelsége. 

T’Ra úgy érezte, épp eleget hallott. A szemeit égették a könnycseppek, miközben megszaporázta lépteit a kabinja irányába. Most már egészen biztos, hogy nem fog kijönni onnan, egészen a 12-es csillagbázisig. Mihelyst odaérnek, elhagyja az Enterprise-t. 

Észre sem vette Spockot, csak amikor már közvetlen a szállása előtt beleszaladt. Kis híján fellökte. 

 - Mi történt? - kérdezte tőle a tiszt, majd felsóhajtott. Mint aki tudja az igazat. - A doktor? - T’Ra kénytelen-kelletlen bólintott. - Gyere! - ragadta meg a vállát és maga előtt tolva betessékelte a lányt a kabinjába. - Nézd, nem árulhatom el, mi történt pontosan, mielőtt Shanarra megszállt téged. Ígéretet tettem és soha nem szegem meg az adott szavamat - a segélykérő, könnytől ázott szemekbe nézve azonban talált egy kiskaput az esküjében. Valamit, ami egyszer már hasznára volt, hosszútávon mindkettőjüknek.

 - Tudategyesítés? 

Spock bólintott.

 - Ha látni akarod, mi történt valójában, ha a doktor valódi érzelmeire vagy kíváncsi, ez a leglogikusabb megoldás. - Mint mentor a gyakornokot, úgy avatta be az eljárás részleteibe. 

 - Rendben - döntötte el a lány. Bár nem ez volt az első tudategyesítésük, T’Ra számára új volt az élmény. Spock rutinos mozdulatokkal találta meg a kapcsolódó pontokat az arcbőrén. Hamarosan a kétség és vágyódás érzéseit mindketten érezhették; egybeolvadt a kötelességtudattal és a vulkáni tanokkal.  

T’Ra úgy látta maga előtt az eseményeket, mintha csak álmodna. Leonard és Spock beszélgettek a hajóorvos irodájában Shanarra megállításáról…

 - Biztos van valami módja… Meg kell mentenünk, Spock! Nem veszíthetem el…

 - Amíg az érzelmei irányítják, doktor, addig a terv nem fog sikerülni. Shanarra azonnal rájön!

 - Mégis, mit tanácsol, Mr. Spock? Orvos vagyok, nem egy zöldvérű vulkáni! Nem tudom kizárni az érzelmeimet!

 - És bezárni?

 - Hogy mondja?

 - Bezárni… Ideiglenesen. 

 - Lehetséges ez egyáltalán? - mintha azon ment volna a verseny, kinek a szemöldöke szökhet magasabbra, merengett el T’Ra, ám a tudategyesítés következtében Spock is hallotta a gondolatait. 

 - A Vulkáni Tudományos Akadémián néhány éve létezett egy szer, ami segített a kohlinar előtt álló vulkániaknak az érzelmeik végleges uralásában. Talán belecsempészhetném a kávéjába…

 - De nem örökre szól, ugye? Meg tudja buherálni a szert, vagy képes ellenszérumot gyártani hozzá?

 - Megbuherálni, doktor? - pislogott rá Spock. 

 - Tudja, miről beszélek, ne tegyen úgy, mintha nem értené! - ám Spock makacs hallgatása vallomásra késztette Leonardot: - T’Ra és én.. Úgy érzem, az utóbbi napokban közel kerültünk egymáshoz. 

 - És az rossz?

 - Csak, ha az életébe kerül.

 - Akkor tegyünk róla, hogy mindketten élve megússzák.  

Ezek után T’Ra még látta azt a pár pillanatot, amikor Leonard megitta a kávét, amibe Spock belecsempészte a VTA-n kifejlesztett, s általa kissé módosított szert, majd az első tiszt megszakította a tudategyesítést. 

 - Az ellenanyag beadását láthattad, mielőtt Shanarra visszaadta a tested felett az irányítást - zárta le a vulkáni férfi. 

 - Ezek szerint… Ha mindez igaz, akkor… - Spock tudatában volt annak, T’Ra nem a szavahihetőségét kérdőjelezi meg, amit a lelkesedéssel, reménnyel és hálával teli puszi is bizonyított, ami az első tiszt arcán cuppant, közvetlen azelőtt, hogy a lány villámgyorsan magára hagyta volna a vulkáninak legkevésbé sem nevezhető kabinban. Spock a helyiség magányában pedig olyasmit engedett meg magának, amit társaságban soha: széles mosolyra húzta a száját.

A gyengélkedőn M’Benga doktor fogadta, tőle tudta meg, hogy Leonard néhány perce a kapitánnyal együtt a Csillagbárba indult. 

 - Jól érzi magát? - kérdezte szakmájából adódó aggodalommal a hangjában az orvos, mire T’Ra elmosolyodott.

 - Sosem voltam még ilyen jól, doktor - felelte őszintén, majd a Csillagbár felé vette az irányt. 

A nyitott ajtóban megtorpant, tekintetével Leonardot kereste. Most lényegesen nagyobbnak érezte a tömeget, mint amikor a navigátorral való társalgását követően maga mögött hagyta a helyiséget. A kék díszegyenruhát azonban még ebben a zsúfoltságban is megtalálták szemei. A bárpultot támasztotta a kapitány társaságában, s épp belekortyolt a mentakoktéljába, amikor Jim felfigyelve a feléjük tartó lányra, hirtelen elhallgatott. 

T’Ra szíve hegyes füleiben zakatolt. Fogalma sem volt, mit fog mondani Leonardnak, ezért a legegyszerűbb megoldás mellett döntött.

 - Boldog karácsonyt! - A doktor megfordult az ismerős hangra és a lány örömmel fedezte fel arcán ugyanazt a kedves mosolyt, amit a randevújuk estéjén. 

A férfi kihúzta magát és megfogta a kezeit; ujjaik automatikusan fonódtak össze egymással.

 - Neked is! - A komputer egy újabb karácsonyi dallamra váltott. - Táncolunk? - invitálta olyan váratlanul, hogy T’Rából kitört a nevetés. - Persze, csak ha nem szégyellsz mutatkozni egy magamfajta vén csonttal - húzódott félmosolyra a szája az egyedül Kirk által használt becenevének említésére.

 - Nem szívesen emlékeztetlek rá, Lenny - kezdte finoman húzni a táncparkett felé T’Ra -, de földi években számolva sokkal idősebb vagyok nálad. 

 - Jól tartod magad, kislány. Mi a titkod? 

 - Félig vulkáni vagyok - suttogta cinkosul közelebb hajolva hozzá. Leonard tettetett meglepődöttséggel nézett rá.

 - Oh… Így már érthetőek ezek a csinos hegyes fülek - tűrte mögéjük a fekete tincseket. - Örülök, hogy itt vagy - bukott ki belőle, homlokát a lányéhoz érintve.

 - Én is - mosolygott T’Ra. - Tartozom egy óriási bocsánatkéréssel. Én soha nem akartam... 

 - Mindenki a vendégem egy italra! - kiáltotta el magát hirtelen a főgépész. Szavait minden irányból lelkesedéssel és tapsviharral fogadták.

- Úgy tesz, mintha fizetni kellene a bár kifosztásáért - vigyorodott el a kapitány, de azért ő is leadta a rendelését.

Leonard reagálni szeretett volna a vulkáni szavaira; semmiképp nem akarta félvállról venni. A bárpult előtt kialakult tömegtől egy kissé eltávolodtak, hogy tisztán hallják egymást. Az ablaknál találtak egy csendes kis zugot, ami kellően távol volt a tömeg nyüzsgésétől. 

Egy percbe is beletelt, mire T’Ra újra megszólalt:

 - Soha nem akartam ártani neked.

 - Nem is tetted. Shanarra volt. Már vége. Ne emészd magad miatta! - Leonard ujjai a lány kezéről az arcára vándoroltak; megnyugtató hatást gyakorolva T’Rára. Néhány szívdobbanásnyi időre a szemeit is lehunyta, úgy szívta magába a pillanat varázsát. 

 - Nézd! - figyelt fel Lenny hangjára. Kinyitotta a szemeit és követte a tekintetét egészen a plafonig, ahol a fényfestés egy különleges alakú növény formáját vette fel. - Fagyöngy! Egy régi legenda szerint elválaszthatatlanok lesznek, akik alatta csókot váltanak egymással - magyarázta.  

 - És most itt vagyunk… együtt... - nézett jelentőségteljesen a doktorra. - Nem is tudom, Lenny. Egy ősi babonára alapoznád az első…? - a hajóorvos váratlan némította el, egyszerűen, mégis sokatmondón, megválaszolva T’Ra kimondatlan kérdését: a valóságban még inkább gerincet bizsergetőbb az egészségügyi főtiszttel való csókolózás, mint a Shanarra által teremtett illúzióban. 

Ez most valóság volt. Igaz érzelmek édes és mámorító egyvelege. 

 - Nem - a lány csak távolról hallotta a hangját és időbe telt, mire elhalkult a füleiben dübörgő szívverése. - Ez csak ösztökélt, hogy megtegyem, amit már régen szerettem volna.

 - Lenny - karolta át finoman, mellőzve minden hirtelen mozdulatot. - Tetszik ez a babona - vallotta be őszintén.

 - Nekem is - mosolygott vissza rá, mielőtt ajkaik újabb csókban forrtak össze. 

És az Enterprise békésen siklott tovább az űr óceánján a 12-es csillagbázis felé…

V  É  G  E