T'Ra - 9. rész

A létfunkciók megfigyelőjének kijelzője egyenletesen csipogott a feje felett. Amikor magához tért, Christine Chapel nővér mosolyát látta meg először. 

 - Mi történt? - próbált felkelni, vagy legalább megmozdulni, de egyik végtagja sem engedelmeskedett. - Miért vagyok leszíjazva?

 - Hát nem emlékszik? - a számára idegen hangtól görcsbe rándult a gyomra. A fiatal férfi a kora ellenére érthetetlenül fellengzősen lépkedett egyre közelebb T’Rához. Alig néhány pillanatra szakította csak meg a szemkontaktust, amíg a nővérnek meghagyta, jelentse a kapitánynak, “a kis betegünk” magához tért. 

 - Rendben, doktor Dilot. 

Miután a nővér, vonakodva bár, de eleget téve az utasításának az interkomhoz indult, Émile Dilot még közelebb lépett a vulkánihoz. 

 - Mire kellene emlékeznem? - kérdezte gyanakodva T’Ra. Ahogy lassan tisztulni kezdett előtte a kép, Shanarra különös megjelenése az eligazítóban, s az, ahogyan legyőzte őt; úgy nőtt benne a kétség, ami testet öltve könnycseppként csordult végig az arcán.

 - Látom, már kezd derengeni. Tudja, azt mondják, az ördögnek számtalan arca van. Szerintem ez tévedés. Csak egy létezik. - A megvetés a szemeiben szinte felszántotta a lány lelkét. - És én most éppen azt nézem. - T’Ra nem bírt tovább szembesülni Dilot gyűlöletével. Elfordította a fejét, de Émile nem hagyta annyiban: csak mondta és mondta, minden egyes szóval egyre mélyebb sebeket okozva a lány lelkében, mind mélyebb fájdalmat a szívében. 

 - Hogy van doktor McCoy? - kérdezte könnyeivel küszködve.

 - Bertollini épp most műti. Mondhatom, szépen elintézte szerencsétlent! Ha azt hiszi, hogy megúszhatja, akkor nagyon erősen téved! 

 - Ugye túléli? 

 - Ha így is lesz, az sem fogja megmenteni magát! - Dilot a fecskendő-pisztolyokhoz lépett és belepattintott valamit az egyikbe. Egyszerű, halványszürke folyadéknak tűnt, s T’Ra egészen bizonyos volt benne: Émile Dilot nem azért küldte el Chapel nővért, hogy a kapitány minél hamarabb tudomást szerezzen a felébredéséről… Nem. Émile Dilot, megszegve orvosi esküjét a bosszú által vezérelve valami visszavonhatatlant tervezett. 

 - Megnyugtató, hogy a kollégái ilyen szolidárisak vele - jegyezte meg halkan, szokatlan békességgel a hangjában.

 - Ez nem szolidaritás - mosolyodott el beszélgetésük során először Dilot. - És végsősoron, magának már úgyis mindegy, szóval akár el is mondhatom: a jótett helyébe jót várj-elv miatt teszem. - A lány egyik szemöldöke csodálkozón megemelkedett. - Nemrég lehetőségem nyílt bizonyítani, de nagyon csúnyán belebuktam. Doktor McCoy mégis diszkréten kezelte az ügyet, s rábírta Mr. Spockot is, hogy ugyanígy tegyen; így nem jutott a kapitány tudomására. Kaptam egy második esélyt tőle, amivel a karrieremet mentette meg. - T’Ra hallgatta, s érezte az arcát halványzöld árnyalatba átfordulni, mielőtt újabb könnycsepp kezdte csiklandozni a bőrét. Ezek szerint Dilot az a doktor, akinek fogalma sincs a vulkáni anatómiáról… Bár lényegében ez most már mind nem számít. A félelem legapróbb jele nélkül várta a fecskendő-pisztoly megszokott pisszenését és az utána következő semmit. Hosszú és eredményes életet, Lenny! - futott át a gondolat a fejében, mintha a hajóorvos hallhatná őt. 

 - Ennyivel tartozom neki - beszélt tovább Dilot, oda sem figyelve a lányra, még kevésbé a benne dúló érzelmi viharra. - Furcsa fintora ez a sorsnak… - merengett el. - Maga miatt buktam bele életem első komoly feladatába, és most a maga, nos, közreműködésével védem meg a hajót a teljes pusztulástól, amiért a kapitány biztosan kitüntet… - hirtelen hagyta abba öntömjénezésbe átforduló vallomását. T’Ra hosszú percek óta először fordult Dilot felé, így még épp látta, miképp csuklik össze a vulkáni idegcsípés technikájának hatására. Miután Spock óvatosan az ajtónak támasztotta az orvost, felfedezte a töltött fecskendő-pisztolyt.

 - Meglehetősen logikátlan feltételezésekbe bocsátkozott - motyogta inkább csak magának, majd T’Rához lépett és megszabadította a szíjaktól. - Chapel nővér kért meg, hogy nézzek rád. Úgy tűnik, jogos volt az aggodalma. 

 - Miért oldozol el? Ne értsd félre, de szerintem nem logikus segíteni valakinek, aki ennyire veszélyes a legénységre…

 - Nem értek egyet. Segíteni egy fajtársnak, akiről olyasmit is tudsz, amit más nem, igenis logikus. 

 - A tudategyesítés? - Spock röviden bólintott. - Chapel nővér elmondta. 

 - Azt is elmesélte, hogy doktor McCoy ötlete volt? - T’Ra az első tisztbe kapaszkodott, megelőzvén lábai összecsuklását. Nem tudta, mióta volt leszíjazva, de per pillanat ez érdekelte a legkevésbé.

 - Hogy van? - lágy, reszkető hangjából, kitágult pupilláiból, arcába futó vérétől Spock akkor is pontosan tudta volna, kinek az állapotára kíváncsi, ha nem ez a hír rázta volna meg a legénységet a kapitánytól a legfrissebben szolgálatba lépő segédtisztekig. 

 - Elviszlek hozzá - jelentette ki egyszerűen Spock, s bár híres volt az érzelem-mentességéről, ezekben az egyszerű szavakban T’Ra mégis pontosan azt az érzést fedezte fel, amire most leginkább szüksége volt: a tiszta, egymást támogató barátságot. 

Nem árulhatja el őt is! Spock bizonyára megbízik benne, és úgy gondolja, a saját ereje elegendő lesz egy újabb hallucináció alkalmával, de nem lehet benne ennyire biztos! Egyszerűen nem teheti meg, hogy odasétál Leonardhoz, mintha mi sem történt volna! Nem, nem…

 - Nem! - torpant meg néhány lépés után, megállásra késztetve ezzel a kutatótisztet is. - Én nem mehetek - motyogta inkább magának, mint Spocknak és az épp belépő kapitánynak. - Nem tehetem ki Őt újabb veszélynek. Vagy bárki mást a hajón - tette hozzá gyorsan, mielőtt még Kirk számára is világossá válik az, amit - jelenleg így érezte - mindenki tud az egész galaxisban. 

Bátortalanul hátrált egy lépést, majd még egyet és még egyet, egészen addig, amíg némileg biztonságos távolságban érezte magát tőlük. Ezt követően Spockról Kirkre nézett.

 - Zárasson a kabinomba, kapitány! Nem akarok ártani senkinek.... Senkinek - erőtlenül csuklott össze a feltörő zokogástól. 

Kirk elindult felé, de - legnagyobb meglepetésére - Spock útját állta.

 - Az idő most a legkevésbé sem megfelelő, kapitány - a tekintetéből azonban Jim többet vélt kiolvasni. 

 - Többet tud, mint amit elmondott, jól gondolom?

 - Pontosan, kapitány. És ennél fogva a kabinfogság talán az egyetlen logikus alternatíva. 

Christine Chapel jelent meg és jelentette a tiszteknek: a műtét befejeződött.

 - Hogy van Le… doktor McCoy? - T’Ra erőtlen hangját hallva a nővérnek összeszorult a szíve. Igyekezett gyorsan válaszolni.

 - Bertollini doktor szerint a műtét jól sikerült - miközben beszélt, végig a lány arcát vizslatta és örömmel látta a megkönnyebbülését. 

 - Végre egy jó hír - sóhajtott fel halkan Kirk, majd félrehívta Spockot, s míg Chapel nővér óvatosan közeledett T’Rához, a két férfi a jövőről töprengett. Christine-nek viszont olyan tehetsége volt a figyelem-eltereléshez, hogy T’Ra csak akkor figyelt fel a kapitány határozott hangjára, mielőtt ő és Spock visszatértek a hídra, a nővérre bízva őt.