Mesék, nem csak gyerekeknek & Sorozat-átiratok, nem csak rajongóknak

BBC Atlantis 'fanfiction'

2015/04/28. - írta: SunnyDonnelly

ÚJRA EGYÜTT

5

 

   - Hoppá! – jött zavarba Hercules, és azzal a lendülettel fordult is volna vissza, de Jason szorosan mögötte állt a vekni kenyérrel, így kénytelen volt beoldalogni a bejárati ajtón belülre.

   - Megzavartunk valamit? – kérdezte diszkréten Jason, mikor Theano Pythagoras szobájába vonult el, a „háromszöges srác” pedig valamiféle mondvacsinált indokkal sarkon fordult és kiviharzott a lakásból.

   - Úgy tűnik – sóhajtott fel Hercules, majd szolid utasítás-osztogatásba kezdett: - Beszélj vele te, én meg addig megkeresem a másikat – azzal szóhoz sem hagyta jutni Jasont, máris rohant Pythagoras után.

 Jason mély levegőt vett, mielőtt bekopogott volna a szoba ajtaján. Nem tudta még, mit fog mondani, talán csak hagynia kell, hogy Theano magától elmondja azt, amit el szeretne mondani. S ha mégsem? Nos, akkor is lesz valahogy…

 A lány, ahogy meghallotta a kissé nyikorgó ajtót és a félig megtorpant lépést, pontosan tisztában volt vele, Jason az. Sebesen megtörölte kisírt szemeit, s igyekezett összeszedni magát.

   - Mondd meg neki, kérlek, hogy nagyon sajnálom! – a férfi nem volt egészen biztos benne, neki szólnak a szavai. Mégis volt valami abban, ahogyan utána Theano ránézett. Mintha pontosan tudná, ki ő és honnét jött, és miért. Mióta Atlantis lett az otthona, egyedül az Orákulum szemeiből érezte ezt a tudást.

   - Miért nem mondod meg neki te magad?

   - Megtettem. 

Ez idő alatt Hercules utolérte a zaklatott Pythagorast.

   - Lassíts már, így nem tudok lépést tartani veled!

   - Pontosan az a célom.

   - Hé, mi történt veletek? Reggel még puszipajtások voltatok. – Hercules levegőért kapkodva torpant meg. – Válaszolnál végre?

   - Válaszok. Pontosan. Válaszokat akarok – nézett szembe barátjával a „háromszöges srác”. Hercules még sosem látta őt ennyire feldúltnak, pedig jó pár éve tudhatta magáénak az okos Pythagoras barátságát.

   - Akkor csak hagyd, hadd magyarázza meg – s mielőtt félbeszakíthatta volna a mondandóját, jelentőségteljesen hozzátette: - Vagy azt akarod, hogy ismét eltűnjön az életedből, de ezúttal örökre? Mert akkor a legjobb úton haladsz. – A kemény szavak észhez térítették Pythagorast.

 

   - Ha engem kérdezel, szerintem nem ő az, akinek meg kell bocsátania. Szerintem elsősorban magadnak kell tudni megbocsátanod.

   - Hogyan tehetném? Magára hagytam egy olyan világban, ami figyelmen kívül hagyta a tehetségét. Nem álltam mellette, holott megfogadtuk, hogy sohasem válunk el.

   - Gyerekek voltatok.

   - Egy gyerek, aki megszegte az esküjét. Aki cserbenhagyta az egyetlen barátját. Milyen barát az ilyen?

   - De újra rátaláltál. Ez nem számít?

   - Talán nem lett volna szabad ide jönnöm. De túl gyenge voltam. És önző. Sohasem akartam, hogy elfelejtsen, vagy, hogy én elfelejtsem őt. – Felpattant az ágyról, majd, mint aki kapkodva rendezi a gondolatait, motyogott magában valamit, amit Jason nem értett.

   - Ugye nem akarsz most csak úgy elmenni? – kérdezte félve a választól.

   - Te nem láttad, hogyan nézett az előbb. Nem élném túl, ha még egyszer úgy nézne rám. De persze tudom, mindezt megérdemeltem. Kirekesztettem az életemből, és még most, ennyi év után sem árulhatom el az igazságot. Nem tehetem. – Az utolsó szavakat csak suttogta.

A szoba ajtaja ismét kinyílt, ám ezúttal Pythagoras nézett farkasszemet a lánnyal.

   - És azt hiszed, a menekülés megoldás? – szemei elárulták, a beszélgetésből éppen eleget hallott ahhoz, hogy meghozzon egy fontos döntést. Lágyan nézett Theano-ra, amiből még Jason is megértette kimondatlan szavait: megbocsátott. Többé nem számítanak a kérdések, a múlt a múltban marad, a jelenük azonban közös. - Nem engedlek el. Soha. Többé. Nem. Engedlek. El. Megértetted? – mondandójának csupán ez az utolsó szava volt kellőképpen szigorú, már – már atyáskodó, Theano mégsem riadt meg tőle.

 Jason diszkréten csukta be maga mögött az ajtót. Bölcsen úgy vélték, ő és Hercules is, a gyermekkori barátoknak most sok dolgot kell megbeszélniük. 

Vége az ötödik fejezetnek...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sunny-donnelly.blog.hu/api/trackback/id/tr647406374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása