Bevezetés
Ascetir erdején át vezetett az útja. A száraz, őszi avar meg-megzörrent a lábai alatt, mintha csak aprócska tündérek zenéltek volna órákig, fáradhatatlanul. Az évszakhoz képest mégis meglehetősen meleg volt, mintha még javában tombolna a nyár, csak a természet váltott volna színskálát.
Szinte minden lépésénél újabb és újabb történet jutott az eszébe, mind olyan legendák, melyekben kisfiú korában oly rendületlenül hitt, s amikből – többségében legalábbis – mára már, úgy vélte, kinőtt.
Gyermeki képzelgésnek könyvelte el magában azt az esetet is, amikor egy aprócska vakító lényt pillantott meg közvetlen az ablaka előtt. Lehetett négy vagy öt éves.
Mára már felnőtt férfiként merészkedett a mágikus erdőbe, ami varázslények és mágiával bíró titokzatos druidák otthonának számított. Legtöbbször saját gondolatai és az általa járt erdei ösvény kötötték le a figyelmét.
Csak akkor tűnt fel neki a tőle kőhajításnyira lévő tó, mikor váratlanul csobbanás hangja ragadta ki őt merengéséből. A víz felszíne még hosszú percekig fodrozódott. A férfi valami megmagyarázhatatlan belső kényszert érzett, hogy megtorpanjon s minden figyelmét a tóból felbukkanó alaknak szentelje. Egy fiatal leány volt az, úgy huszonévesnek becsülte. Háttal állt neki, ám a férfi ösztönösen egy fához húzódott, hogy némileg elrejtőzzön előle.
A szavak, amiket mormolt, leginkább e föld legtiltottabb mesterségének űzését, a boszorkányságot juttatták a férfi eszébe. Kezdeti megrökönyödése kíváncsiságba fordult át, minek következtében a rejtekhelyén való megbújás mellett döntött. Nem akarta megzavarni a mágiát használót titkos tevékenységében. Másfelől még sosem látott hasonlót.
A fiatal leány mindkét kezével végigsimított a víz felszínén, ahogy lassan lépkedett a tóban egyre beljebb. Mire megállt, hosszú, vörös hajzuhatagának végét elrejtette szem elől a víz, lágy hullámaival simogatva a könyökét.
Két tenyere közé vett egy kicsit a minden bizonnyal bűvös erejű vízből, s ismét beszélni kezdett. Ezúttal azonban csak suttogott, a férfi a partról nem hallhatta, mit. Egy pillanatra megijedt, hogy esetleg felfedezték őt, ám a következő percben már megnyugodott.
Úgy érződött, mintha az emberi hangulatingadozások széles skáláján egyensúlyozna, akár egy vékony kötélen egy szakadék felett.
A leány időközben leengedte a kezeit, s mindaddig maga mellett tartotta, míg a víz felszíne előtte meg nem emelkedett, s testet nem öltött. Megkönnyebbült sóhaját a kíváncsiskodó szinte a sajátjának érezte.
A következő percekben a férfi figyelmét a mögötte alig néhány méterre húzódó tisztáson áthaladók egyre hangosabb csoportja terelte el a tóban történtekről. S mire visszanézett, a titokzatos varázslónőnek már csak a hűlt helyét találták aranybarna szemei...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.