'Once upon a time - Egyszer volt, hol nem volt' -- 'Outlaw Queen' Regina & Robin

Első rész:

A férfi az oroszlán tetoválással

   A királynő a szobája erkélyén állt, a díszes mellvédnek támaszkodva végignézett az előtte elterülő erdőségen, a távoli hegyeken, amik között szinte látni vélte azt a kis patakot, ahol egykor a király őfelségével megismerkedett. Ő volt az első férfi, aki igazán kedves volt hozzá. És most már ő sincs. Daniel volt az első szerelme, s bízott benne, együtt élhetik le az életüket, dacára a királyságban egyre inkább elszaporodó törvényen kívüliek bandájának.
Jeremy, Daniel király egykori tanácsnoka több mint egy órája kért bebocsátást Regina lakosztályába, hogy személyesen, bizalmasan közölje a szörnyű hírt.

   - A király halott! – A trónterem belezengett a tanácsnok szavaiba, fájdalmasabban visszhangozva Regina tudatában, mint bármi más, ezen a Földön. – Éljen soká a királynő! – kiáltott fel ismét az idősödő férfi.
   Azon az éjszakán Regina a nap folyamán felgyülemlett könnyekkel sírta magát álomba. Hogy lesz képes Daniel nélkül élni?
  Amikor végre elnyomta az álom, szobája nyitott ablakán át egy aprócska tündér szállt fölé. Szárnyaiból csillámló zöld fény hullt a királynőre. Ő még nem tudja, de Csingiling varázslata pontosan azt adja meg neki, amire a leginkább szüksége van: a Reményt.
  Reményt a boldogságra, a szerelemre. A második esélyre!

   Meglepően nyugodtan ébredt. Olyan szép álma volt! Felszabadult volt és… bár magának is szégyellte bevallani: boldog.
  A legfurcsább az egészben, hogy aki mellett mindezt érezte, nem a férje volt. Daniel őfelsége, nyugodjék békében, nagyszerű ember volt, kiváló király és legalább olyannyira jó férj. Regina meg volt róla győződve, utolsó szívdobbanásáig szeretni fogja a férfit, aki mindig olyan jó volt hozzá.
  Álmában mégis sokkal szabadabbnak érezte magát, mint a palotában eddig bármikor. Bár nem született hercegnőnek, édesapja születése percétől látta maga előtt az utat, amit a lányának végig kellett járnia. Akár akarta, akár nem. És mivel a házassága Daniellel volt az első olyan döntése, amivel Regina is egyetértett, az előtte eltelt évek a palota bezártságához képest kínzón lassan teltek.
  Az utolsó gondolata, mielőtt szobalányok hada sietett volna be hozzá, az a lelki szemei előtti kép volt, amivel az álma is zárult: egy oroszlán tetoválás az álombéli férfi alkarján.

A tanács összeült megvitatni a jövő dolgait. Regina számára, habár a megjelenést elvárták tőle, olybá tűnt, a véleményére senki sem volt kíváncsi. Így tehát csendesen ült a trónusán, olykor bólintott, mikor úgy vélte, ezt várják el tőle, de csak akkor volt igazán ott, nemcsak fizikálisan, mikor Jeremy váratlan megjelenése az egyik tanácstagba belefojtotta a szót. A férfi egyenesen Reginához lépett és bizalmasan a fülébe súgta: Daniel király gyilkosa legutóbb az Elvarázsolt Erdőben rabolt ki egy szállítmányt, ami a királynő születésnapi ajándékát, többségében ékszereket tartalmazott.
  Regina egy pillanatra hagyta előtörni a dühöt és a bosszúvágyat, majd gyászára hivatkozva magára hagyta Jeremy-t a királyi tanáccsal, szabad kezet hagyva neki.
   „Nem hagyhatom, hogy büntetlenül megússza!” – határozta el magában. Nem az ékszerek érdekelték, abból volt neki elég, még sok is! Danielért kell bosszút állnia!
   Jeremy előző nap említett egy nevet, ami úgy érezte, örök időkre beleégette magát a tudatába. Egy nevet, amire most is bosszúra szomjasan gondolt, és ez a bosszú ökölbe szorította puha, királynői kezeit; összeszűkítette a gyomrát. Már csak egy dolog éltette. Személyesen akart végezni Daniel gyilkosával.
   Ő maga akarta megölni Robin Hoodot!

  Nem érdekelte, mennyire veszélyes. Útban az Elvarázsolt Erdőbe végig magán érezte Daniel pillantását. Vajon látja őt most, odafentről? És vajon helyeselné, amit tenni készül? Bizonyára. Hiszen Érte teszi! Nem hagyhatja megtorlatlanul a szerelme, férje, királya halálát.

Az első éjjelét az erdőben rettegéssel töltötte, ezért Csingiling újra megjelent, s ezúttal Regina is látta őt. Varázserejének köszönhetően kitalálta valódi szándékait. Nagyon megijedt mindattól, amit a királynő szívében látott.
   - Hagyj fel vele, kérlek! Különben kezdetét veszi igazi szenvedésed! – nem árulta el neki, kicsoda valójában, akinek az életére akar törni.
   - Nem félek a haramiáktól! – jelentette ki dühösen a királynő.
   - Pedig nem ártana, szép hölgy – jegyezte meg egy idegen férfihang. Oldalán a kard visszaverte a telihold fényét, szőke frizurája tökéletes összhangban volt világos, talán kék szemeivel. Regina nem látta pontosan. Ahhoz túl sötét volt. – A környék csak úgy hemzseg tőlük.
   - És persze maga is közéjük tartozik, ha jól sejtem. 
 Ám feltételezése alaptalannak bizonyult. A férfi maga mögé mutatott. Az ösvényen, alig néhány méterre tőlük egy díszes hintó várta, hogy utasa visszaszálljon, és folytassa az útját. Daniel kastélyába. Ami immár Regina tulajdonát képezte.
 A királynő vetett egy pillantást a hintóra, elidőzve az oldalára festett címeren. György királyé volt. Ezek szerint a fiatal férfi nem más, mint James herceg, a trón örököse.
 Mikor rádöbbent a kilétére, észrevétlenül még inkább elrejtette előle az arcát a kapucnija alá. Nem akarta, hogy rájöjjön, ki ez a „szép hölgy”, ahogy nemrég hívta. Nem akarta, hogy bárki tudomást szerezzen a hollétéről, vagy a céljáról.
 James a karját nyújtotta felé, Regina azonban inkább hátrált egy lépést. A herceg bizonyára nem akarja majd magára hagyni itt, az erdőben, ahol banditák tanyáznak; ráadásul az éjszaka közepén. De vele sem mehetett!
Egyrészt akkor nem tudta volna megtartani az inkognitóját, másrészt az gallyra vágná a bosszúját. James újra próbálkozott segítő keze felajánlásával, Regina azonban továbbra sem kért belőle.

Még a férfi megjelenésekor láthatatlanná váló Csingilinget is meglepte, ami ezután történt.
   - Nekem úgy tűnik, a hölgy nem tart igényt a szolgálataidra… felség! 
Regina körül mindenfelől megrezzent az avar, pedig teljes volt a szélcsend az erdőben. Nem tudta, mit kellene tennie: nézzen szembe egy valódi banditával, kockáztatva a lebukást, vagy fedje fel magát James előtt, hagyja, hogy tegye a kötelességét, és visszavigye a kastélyba?
 Végül aztán a félelemtől teljesen megdermedt. Magában imádkozott, hogy ne történjen semmi baj.
   - Nem akarlak bántani, felség, de esküszöm, mindenre, ami szent, ha nem hagysz a hölgynek szabad választást, akkor megteszem! 
Teljesen igazságos ajánlatnak tűnt, s Regina már-már azon kapta magát, hogy mindennél jobban szeretné, ha James egyedül távozna a kastélyba, és magára hagyná ezzel az igazságos banditával. Habár az arcát továbbra sem láthatta, egyre jobban hajtotta a kíváncsisága az idegen felé.
Nem gondolta volna, hogy el fog tölteni akár egyetlen percet is arra gondolva, milyen lehet egy törvényen kívülivel egyenlő felekként társalogni.
Egy kilőtt nyílvessző egyenesen James előtt landolt, a száraz avart zizegve rázva fel maga körül, csak hogy a herceg tudja, a bandita nem tréfált.
   - Küzdj meg velem, haramia! – rántotta ki a kardját James. – Ne csak a szád járjon!
   - Lelőhetnélek.
   - Inkább ragadj kardot és intézzük el, mint férfi a férfival!
   - Egyenlő felekként megmérettetni egy herceggel? – Regina hallotta maga mögött a kard suhintását, ahogy az idegen megpörgette azt, mintegy bemelegítésképpen. Előbújt a rejtekhelyéről, s most már szemtől szemben állt Jamesszel. Reginának elég lett volna csak elfordítania a fejét, és láthatta volna az arcát. Az igazságos haramia arcát.
   - A tét? – kérdezte James. Látszólag meg is feledkezett Regináról.
   - Ha én győzök, elengeded a hölgyet.
   - És ha én győzök?
   - Akkor én engedem el. - Regina megrökönyödve hallgatta őket.
A törvényen kívüli minden valószínűség szerint félreértette az álruhás királynő reakcióját, mert amikor melléért, és tekintetük egy szívdobbanásnyi időre találkozott; így szólt:
   - Ne aggódjon, m'lady! Nem engedem, hogy bántsa! – s habár Regina megszólítása hivatalosan „Felség” volt, ettől az egyszerű „m'lady”-től a szíve a torkában kezdett dobogni.
   - Nem, haramia! Azt ÉN nem engedem meg NEKED! – azzal kardjával nekirontott a banditának.
   - Akár két kis kakas – motyogta maga elé Regina, majd visszafojtott egy sikolyt, mikor váratlanul mellette termett egy testesebb, szakállas férfi.
   - Üdv az Elvarázsolt Erdőben, hölgyem! – reagálta le a királynő gondolatát. Ügyet sem vetve a reakciójára, érdeklődve figyelte a párbaj kimenetelét. Nyugodt volt, amitől hamarosan Regina is megnyugodott. A haramia fog győzni, ő pedig maradhat az erdőben, véghezvinni a bosszúját.

 Nem telt bele egy fél óra sem, Regina már a törvényen kívüliek táborhelyén hallhatta a testes, szakállas férfi, Kicsi John megmenekülésének történetét a sherwoodi erdőből. Többen közbevágtak néhányszor, ám Regina megmentője, akiről a királynő úgy vélte, ő lehet a bandavezér; alig szólalt meg.
Többnyire csak nézte őt, tanulmányozva az arcának vonalait, mintha az emlékeiben kutatna. Holott még sosem találkoztak korábban. Mindazonáltal Regina titokzatos maradt, a múltjával kapcsolatban csak annyit árult el, hogy nemrég vesztette el a férjét és most az Elvarázsolt Erdőben keres menedéket.
   - Honnan van a gyűrű? – tette fel kérdését a bandavezér. Regina ekkor már azt kívánta, bárcsak ne szólalt volna meg.
   - Biztos elemelte egy nemestől – karolta át gyanútlanul Kicsi John. Regina ellenkezni akart, már a puszta feltételezés, hogy az egyetlen tárgy, ami Daniel után rámaradt, lopott lett volna; is sértette.
Azonban még időben belátta, legjobb, ha elhallgatja a jegygyűrű valódi történetét.
   - Úgy van – mosolyodott el egy pillanatra, majd tekintete újra komorrá vált. A férjére gondolt.
„Mindezt Érted teszem, Daniel! Megesküdtem neked, hogy megbosszulom a halálodat, és így is lesz! Robin Hood megfizet azért, amiért elvett tőlem!”

   Alig virradt meg, mikor Patrick, a bandavezér a nevén szólogatva ébresztette Reginát. Illetve azon a néven, amin bemutatkozott nekik előző este: Mandy.
A királynő félálomban még látta azt a bizonyos oroszlán alakú tetoválást, majd a kép lassan elhomályosodott, és már csak Patrick arca takarta el a felkelő Napot előle.
   - Ébredjen! El kell tűnnünk innen!
   - Mi történt? – kérdezte még kábán. Úgy érezte, órákig képes lenne egyszerűen csak nézni a törvényen kívüli férfias arcát, a barna legkülönfélébb árnyalataiban játszó szakállát, aminél rövidre nyírt frizurája csak egy árnyalattal volt sötétebb. Leszámítva persze a fülei fölött az egyre feltűnőbben őszbe boruló tincseket. A tábortűznél töltött órák alatt néhányszor még mosolyogni is látta. Akkor Kicsi John történetén olykor röviden fel is nevetett, azonban az akkor előtérbe kerülő rácok az arcán most a veszély közeledtével, sokkal inkább gondterhesnek mutatták a gondolatait a királynő szemeiben. És Regina ettől az érzéstől cseppet sem lett nyugodt.
   - Úgy tűnik, a herceg nem viselte túl jól a vereséget tegnap – jegyezte meg sejtelmesen a bandavezér.
„James minden valószínűség szerint hősködni akar. Talán elmondta Jeremy-nek, mi történt… az is lehet, hogy a tanácsnok összerakta a fejében a kirakós darabkáit. De még nem mehetek vissza! Csak, miután megbosszultam Daniel halálát!”

   - Hová tűntek a többiek? – kérdezte Regina. Csak ő, a bandavezér és Kicsi John maradtak azon az erdőszéli tisztáson, ahol az éjszakát töltötték.
   - A szélrózsa minden irányába – felelte a vezért megelőzve Kicsi John.
   - Bízzon bennünk, m'lady! – újfent az a szó, amitől Regina szíve kétszer olyan gyorsan kezdett verni, mint egyébként. Patrick a karját nyújtotta, hogy talpra segítse.
  „Bízom” – sugallta tekintetével a férfi felé.
A királynő puha keze teljességgel elveszett a törvényen kívüli tenyerében. Percekig fogták egymás kezét, s tekintetük úgy fonódott eggyé, mintha mindig is ismerték volna egymást.
Végül Patrick elengedte Regina kezét. A következő pillanatban a királynő érezte, hogy az ujjáról hiányzik valami. A gyűrűje!
 A bandita érdes tenyerében ott ragyogott az egyetlen tárgy, ami szeretett Danielétől megmaradt. Már nyitotta is a száját, hogy királynőhöz egyáltalán nem illő módon oktassa ki a tolvajt.
   - Ha a király katonái megtalálják ezt a gyűrűt, tárgyalás nélkül ki fogják oltani az életét. – Mindvégig Regina szemeibe nézett, amivel leginkább annyit ért el, hogy a királynőt újfent megkísértette a színtiszta igazság bevallásának gondolata. Mindaddig, míg a férfi a saját nyakából le nem vette saját bőrnyakláncát, minek végén egy sokkalta szerényebb külsejű gyűrű lógott. Kioldotta a csomót a bőrszíjon, tenyerébe csúsztatta saját gyűrűjét – Regina biztos volt benne, hogy a sajátja. Egy ilyen talpraesett tolvaj sokkal értékesebb dolgokat is lophat magának, bármikor-, majd kopottas mellényébe rejtette a számára olyannyira becses ékszert. A szíjra aztán Regina jegygyűrűje került, amit a törvényen kívüli készségesen akasztott a „m'lady” nyakába.
   - Így sokkal kevésbé feltűnő – jegyezte meg, amikor Regina a ruhája alá rejtette a szépséges és roppant értékes királyi ékszert.
   - Most már tényleg ideje menni. – Kicsi John figyelmeztető hangjára, saját gondolatvilágukból mindketten visszatértek a valóságba.
 Futásnak eredtek. Patrick egyik kezében egy nyílvesszőkkel teli tegezt, a másikban Regina kezét szorította.

 Délidő tájban Regina gondolatban már kezdte megszokni a törvényen kívüliek életét. Az elfogadásához nagymértékben köze volt a bandavezér társaságának. Hiányozni fog neki a férfi, amikor küldetése teljesítését követően visszatér a kastélyba.
  A katonák elől egy olyan rejtekhelyre menekültek, amit akkor sem találtak volna meg, ha tudják, hol keressék. Álcázott bejáratáról csupán annyit sikerült megtudnia, hogy egy bizonyos Marian ötlete alapján készült. Ami azért is volt érdekes Reginának, mert egyetlen nővel sem találkozott, mióta elhagyta a kastélyt. Olyan hirtelen jutott eszébe Patrick egyszerű, de bizonyára számtalan emléket magában rejtő gyűrűje; mintha nem is a saját gondolata lett volna.
  A rejtekhelytől nem messze egy kis patak csordogált, vizének csobogása áttört az erdő többi hangján. Ahogy egyre közeledett a patakhoz, úgy vált a környék egyre ismerősebbé a számára. Teljesen biztos azonban csak akkor lett abban, ez ugyanaz a part, ahol Daniel és ő először találkoztak; amikor azt az aprócska, fába vésett szívet megtalálta. Daniel műve volt. A kezét is e mellett a fa mellett kérte meg.
   - Amíg csak dobog ez a szív itt bent, mindaddig szeretni fog Téged – idézte fel suttogva a király szavait. Betartotta az ígéretét.
  Reginát erre a fájdalmas gondolatra legyűrte a gyász, talán most először igazán. Könnyeiben és szívében ezúttal nyoma sem volt a bosszú leghalványabb gondolatának. Hosszú percekig megfeledkezett minden másról. Csak ő volt és az a fába vésett szív… Daniel király emléke…

  Nem tudta volna pontosan megmondani, mikor lépett elé a törvényen kívüliek vezetője, csak az jutott el a tudatáig, az érintése hatására megnyugszik. A fájdalom a szívében nem múlt el, de egy idő után kezdte visszanyerni lélekjelenlétét és a rá olyannyira jellemző higgadtságát. Hála Patrick-nek!
A belőle áradó végtelennek tűnő nyugalom, az ölelése minden percével egyre jobban átjárta a királynőt. 
 Csitító szavai csak megerősítették Reginát abbéli hitében, amit annak a bizonyos gyűrűnek a származásáról gondolt. A férfi elmondta, az állandó rejtekhely ötletét először a felesége vetette fel. Marian.

   - Lassan öt éve történt, de nem múlik el nap, hogy ne emlékeznék rá. Áldott jó szíve volt! Egy késő őszi délutánon egy öregasszonyt sodort a szél az utunkba. 
 A patakparton heveredtek le, egymás mellé, a férfi úgy mesélte el, hogyan vált élete legboldogabb napja a legszörnyűbbé.
Regina arcára alig látható, halvány mosolyt csalt a boldogság emlékének gondolata.
   - Látta rajtunk, mennyire szeretjük egymást, hát felajánlott egyet a legbecsesebb kincsei közül. – Patrick a mellényének belső zsebébe nyúlt, és elővette a gyűrűt, amivel egy fél évtizede Mariant jegyezte el. Kérés nélkül Regina felé tartotta, de az ujjai satuként fogták közre. A királynő tökéletesen megértette az okát. Ő sem válna meg a sajátjától. Soha!
 A törvényen kívüli egy percre elhallgatott, csak némán nézte az ékszert, majd nyelt egy nagyot, és folytatta a történetét:
   - Amikor feleségül kértem, és ő igent mondott, úgy éreztem, nincs az egész világon boldogabb ember nálam. – Egy szívdobbanásnyi ideig az ő arcán is átsuhant egy aprócska mosoly. – De aztán minden megváltozott… - hangja egy pillanatra elcsuklott. Regina érezte, nehéz erről beszélnie. Már épp nyitotta az ajkait, hogy valamilyen másik témára terelje a beszélgetés fonalát, bármire, ami a férfi számára nem okoz nehézséget, ugyanis képtelen volt tétlenül nézni néma szenvedését; mikor Patrick újra megszólalt: - Daniel király katonái ránk találtak. Küzdöttem, ahogy csak bírtam, de a többszörös túlerővel szemben nem igazán tudtam mit tenni… - elkapta a tekintetét Regináról, így nem láthatta azt az érzelemhullámot, amit a szerelme, a férje, a királya nevének említése gyakorolt rá. -… Amikor Marian ujján meglátták a gyűrűt, egyből meggyanúsították, hogy bizonyára lopott holmi – újfent az ékszerre emelte a pillantását. – Valójában tényleg az volt. De ezt persze akkor és ott nem tudtuk, ahogy bizonyítékunk sem volt az öregasszony szerepére a gyűrű hozzánk kerülésében – mély levegőt vett, s bár Regina a szíve mélyén pontosan tudta, mit fog mondani a férfi, szavai mégis hideg jégcsappá dermesztették a szívét. – Egyszerűen megölték. A szemem láttára… És nem tehettem semmit. – Reginára nézett, akinek újból könnyekkel telt meg mindkét szeme, ezúttal azonban Patrick szavai miatt. Olyannyira látszott rajta, hogy teljes szívéből szerette Mariant. – Az én hibám volt. Meg kellett volna védenem. De elbuktam. – Mély levegőt vett, majd felkelt a földről, ahol eddig ült, és a patakhoz sétált, hogy friss vizével megmosva az arcát, egy kicsit felfrissüljön. Gondolatai némileg kitisztultak, hangja valamicskét nyugodtabbá vált, mikor – még vízcseppekkel az arcán - visszafordult Reginához.
   - Attól az estétől fogva magamnál hordom a gyűrűjét, emlékeztetőül arra, hogy senkiben se bízzak meg. Tudom, ez most furcsán hangzik, tekintve, hogy alig ismerem Önt, … valamiért most mégis képes voltam megnyílni Ön előtt, m'lady. – Megint az a szó, megint az az összeszűkült gyomor, az a vadul kalapáló szív. A férfi félszeg mosolya sem könnyítette meg Regina helyzetét. Való igaz, alig egy napja ismerik egymást, illetve a férfi nem is tudja igazán, kicsoda ő igazából! Ha mindezek tudatában erre a félénk vallomásra rávágná, hogy ő is ugyanígy érez, és hogy nem alakult ki senki iránt ilyen gyorsan a bizalom a részéről, majd közölné, hogy ő voltaképpen nem más, mint annak a Daniel királynak az özvegye, akinek a katonái meggyilkolták a nőt, akit szeret; nos… minden bizonnyal megrendülne a bizalma iránta.
   - Azt tegnap este szerezte? – mutatott bátortalanul inkább, amolyan témaváltásképpen Patrick bal karjára Regina. Hosszú vágás éktelenkedett a férfi bőrén, a csuklójától majdnem a könyökéig.
   - Ezt? – kérdezett vissza a törvényen kívüli. – Nem. Ez régi seb. A bírón ütöttünk rajta Sherwoodban, de elszámítottuk magunkat. Igazából akkor ismertem meg Mariant – kalandozott el a gondolatai között. – Igazából ezt is ott szereztem – fedte fel a másik karját is Regina előtt. Az előző reakcióhoz hasonló szörnyülködésre számított, így határozottan meglepte a nő falfehér ábrázata. Mintha szaporábban vette volna a levegőt is. Nem csoda, hiszen a tolvaj jobb csuklójának belső oldalán egy tetoválás díszelgett, jelezve származását: Richárd király udvarát. Oroszlánszívű Richárdként ismerték a világon mindenfelé, így a férfi számára logikus volt, hogy az egyetlen tetoválása, amit viselt, egy oroszlán mintáját vegye fel.  

  Regina úgy érezte, egy egész élet pereg le lelki szemei előtt. Egy életé, melyet sohasem élt. Talán, ha nem Daniellel hozza össze a sors, már a kezdetekkor, hanem a törvényen kívülivel, akinek jobb alkarja oroszlán tetoválást rejt…
  Megrázkódott a gondolatra, hogy ilyen hamar elfelejtette az esküjét. Valami fékezhetetlen sebességgel vonzotta Patrick felé. Valami, amit bár ő maga nem értett igazán, ismert valakit, aki elmagyarázhatja neki ezt az egészet. Szilárdan el is határozta, mihelyt egymaga lesz, megpróbálja megidézni Csingilinget. Ha valakinek, hát neki tudnia kell a férfiről az oroszlán tetoválással.

Vége az első résznek...

Második rész: Elátkozva: http://sunny-donnelly.blog.hu/2015/02/15/outlaw_queen02