T'Ra - 4. rész

  Másnap dr. Leonard McCoy kapott egy üzenetet: Vacsorázzon velem, ma este, a kabinomban! Bertollini doktor volt aznap este a szolgálatban lévő orvos, így McCoy örömmel elfogadta a meghívást. Meglehetősen sokáig készülődött a kabinjában, míg rádöbbent, nem igazán van olyan ruhája, ami alkalmas lenne egy kettesben elfogyasztandó vacsorához. Igyekezett visszafogni a cifrább káromkodásait - a francba is, le kellene már szoknom a magamban beszélésről -, és a két fajta egyenruhája közül a rövidebb ujjú felsőjét választotta az egyik egyszerű fekete nadrágjával. Ez talán kicsit kevésbé hivatalos. Ki tudja? Talán ez a vacsora nem is olyan vacsora... Nem akarta belelovalni magát semmibe. Egyelőre még csak nem is ismeri a kislányt, sem pedig a szándékait. Bár nehezen tudta elképzelni, úgy érezte, résen kell lennie, hátha csak információkat akar kicsikarni belőle a hajóról és a legénységről. Volt már rá példa, ha nem is túl gyakran... 

  Az első dolog, ami Leonardnak feltűnt, az a kabinban uralkodó kellemes hűvös volt. Megkönnyebbüléssel fogadta az újabb különbséget a két félvulkáni között. A kellemes hűvös szemet nyugtató kora esti állapotot idéző félhomállyal párosult, így Leonard tekintetét automatikusan az asztal közepén táncoló karcsú gyertya lángjához vonzotta. Alig néhány perce gyújtották meg. 

 - Köszönöm, hogy eljött... - T'Ra a levegőben hagyta lógni a mondat végét. Zavarban volt: nem tudta, miképp nevezhetné a férfit. Ez a helyzet újdonságként hatott rá. A Ravenen a nyílt őszinteség - kimondatlanul bár, de - a legfontosabb szabálynak számított. S ha önmagával őszinte akart lenni, jelen esetben szívesebben szólította volna Leonardot a keresztnevén. Az illem azonban visszatartotta ettől. 

 - Szívesen tettem. - A doktor kék szemei hosszan fogva tartották T'Ra pillantását, amitől a lánynak a lélegzete is elakadt.

 - Remélem, éhes - váltott könnyed társalgási hangnemre végül, olyan hirtelen, hogy Leonard röviden felnevetett.

 - Meghiszem azt! - vágta rá jókedvűen. 

  A vacsora végeztével az orvosi részleg vezetőjének tekintete a karperecre tévedt, majd az azt önkéntelenül forgató ujjakra. 

 - Kényelmetlen?

 - Úgy tűnik? - kérdezett vissza T'Ra.

Kérdéssel válaszolt a kérdésre, töprengett magában Leonard. Nagy valószínűséggel zavarja a szenzor, de valami miatt mégsem meri mondani. 

 - Hogy érzi magát az Enterprise-on? - tette fel újabb kérdését, ahelyett, hogy viselkedéselemzését a lányra zúdította volna. 

 - Magányosan. - Őszinte válasz volt, ami sokáig ott visszhangzott Leonard füleiben. - Olyan óriási ez a kabin - tette hozzá egy sóhaj kíséretében T'Ra. 

 - Azok után, amiken keresztülment, teljesen érthető, ha társaságra vágyik. - A doktor ég-kék szemei úgy vonzották magukhoz a tekintetét, akár a fény a bogarakat. Ebben az emelkedett lelki állapotban őszintesége alaposan át nem gondolt szavakká formálták gondolatait:

 - Az Ön társaságára, Doktor - s csak akkor tudatosult benne az önkéntelen mozdulat, a tenyere a doktor kézfején, amikor Leonard arcán egy mosoly jelent meg, s percekig nem is távozott onnan.  - Oh, kérem, bocsásson meg - kapott észbe T'Ra. Visszahúzta a kezét, mielőtt még a férfi megakadályozhatta volna. 

 - Nincs miért. - Tekintetük összefonódott. A interkomból Kirk jellegzetes orgánuma kettétörte a csendet, megijesztetve T'Rát. 

 - A kapitány dr. McCoynak! -

Leonard automatikusan a hangszóróhoz lépett.

 - Itt McCoy - szólt bele határozottan. Szemeit azonban továbbra sem vette le T'Ráról. 

 - Morrison gépész megtámadta Narrath admirálist. Az állapota súlyos... 

 - Ne is mondd tovább, Jim! - sóhajtott az orvos. - Azonnal indulok - azzal bontotta a kommunikációs csatornát és lépett egyet T'Ra felé. 

Karnyújtásnyira álltak egymástól. Leonard megfogva a lány mindkét kezét, a mellkasához húzta. 

 - Sajnálom, mennem kell... - T'Ra hagyta (miért ne hagyta volna?), hogy aprócska csókokkal illesse előbb az egyik, majd a másik kézfejét. - Köszönöm a vacsorát... - és már mondta volna hozzá, "kislány", bölcsen úgy határozott, nem illene az alkalomhoz -, T'Ra - zárta le végül a mondatot. - Legközelebb én hívom meg, persze, csak ha elfogadja.

 - Örömmel. - A lány igyekezett visszafogni a lelkesedését, zöld vére mégis arcába tódult.

 - Örömmel, Leonard - javította ki a férfi, ösztönösen megérezve a félvulkáni egész estére kiterjedő dilemmáját.