Frog of the Dance - A kiskapu

Szavak:

ereszcsatorna, Aladár, kedvel, lilahagyma, csalódás

Történet: 

  Cammogi, Tulipán és Bendegúz a Brekken Bridge-hez közel találkoztak a Brekkencs-ikrekkek. Aladár, Bécike és Cecília, akiket mocsárszerte csak ABC gyerekekként említettek a felnőttek, épp legújabb szenvedélyüknek hódoltak: a nemrégiben felújított félbevágott ereszcsatornán csúszdáztak egy emberek által elhajított - vagy elvesztett, és Cammogi szerette volna hinni, inkább ez utóbbiról van szó - halványkék szappantartó segítségével. Az ereszcsatorna másik feléből a mocsár határát jelentő híd fölé emeltek egy ívet, aminek két oldalán hosszúlábú leveli békákat mintázó totemek nézték rezzenéstelen arccal az ikrek mókázását. Az ív innenső oldalán a VISZONTLÁTÁSRA! felirat volt olvasható. 

Cammogi és Bendegúz akkor jártak ennyire a mocsár peremvidékén, amikor összetalálkoztak Gedeonnal és Bendegúz megtanult egy fontos dolgot: nem mind veszedelem, aminek szárnya és csőre van. 

Bendegúz elmerengett: talán most is a gólyákhoz igyekeznek? De ha igen, miért adja Cammogi minden egyes úticéljukkal kapcsolatos kérdésére ugyanazt a sejtelmes választ? “Meglepetés!”

Akkor mégsem oda? Vagy csak azért nem említi fel tollas barátjukat, hogy Tulipán ne ijedjen meg? 

Bendegúz lopva pillantott a békalányra. Valami nem stimmel vele, a csontjaimban érzem, morfondírozott magában, hogy aztán néhány ugrással arrébb ha csak önmagának is, de beismerje: valójában az irigység beszél belőle. 

Mielőtt Tulipán felbukkant volna a mocsárban, Cammogi és Bendegúz elválaszthatatlan barátok voltak, most meg… Nos, most is barátok, de Bendegúz érezte, többé már nem lesz minden ugyanaz. 

Ahogy így elmerengett, egy fekete-sárga csíkos méhecske szállt a vállára. Nem csípte meg, és Bendegúz sem bántotta őt. Cammogi mosollyal az arcán vette tudomásul az új jövevény érkezését. 

 - Kedvel téged - vált a mosolya egyre szélesebbé, ahogy átléptek a Brekken Bridge-en túlra. Tulipán - korábbi elhatározásához híven - hátrapillantott. Az ív, aminek két oldalán a két béka-totem oszlop magasodott, másik oldalán a LÉGY ÜDVÖZÖLVE! felirat után egy levelibéka mosolygós, rajzolt arcocskáját pillantotta meg. 

Ha-ha! Jó vicc, gondolta magában. Még, hogy LÉGY!

Kis híján nekiment Cammoginak, amikor a pedagógus hirtelen megtorpant. Összenéztek és Bendegúz látta, ahogy a békalány megrázza a fejét. 

 - Itt az idő - jelentette ki ellentmondást nem tűrően a Kurutty Bátyó Lépései alapítója. Ha nem is tűrte, azért Tulipán minden eszközével ágált ellene, ami tovább kavarta szegény Bendegúz fejében a dolgokat. 

 - Mire? - szegezte neki barátjának a kérdést. - Hová a mocsárba tartunk? - fakadt ki végül, miután megelégelte a másik kettő hol kimondott, hol kimondatlan véleménykülönbségét. Az arca Cammogit az édesapja kedvenc csemegéjére emlékeztette: a természetes és egészséges zöld árnyalatot felváltotta az a lilahagyma szín, ami azt jelezte a számára, bökje ki végre a választ, mielőtt legjobb barátja felrobban a méregtől. 

 - Varangyföldre.

Cammogi Békuci egyszerű válaszát egy perces síri csend kísérte. Tulipán két tenyerébe temette az arcát, Bendegúz szemeiben zavar tükröződött vissza. Most már végképp nem értett semmit. 

 - Minek? - tette fel az újabb kérdését, ezúttal halkabban, de cseppet sem nyugodtabban. Ezzel Cammogi is tisztában volt. Elmondott mindent. Zohorál levelét, a Mágikus Négylevelű eltűnését, az édesapjának tett ígéretét. 

 - De ezzel most megszeged - figyelmeztette Bendegúz. 

 - Én is pont ezt mondtam neki! - fakadt ki Tulipán is, aki az elmúlt percekben hol közeledett a pajtásokhoz, hol pedig távolodott tőlük, mindezt a legnagyobb csendben. Mielőtt Bendegúz arcára kiült volna a csalódás, Cammogi egy fontos részletre hívta fel mindkettejük figyelmét:

 - Azt mondtam apának, hogy a mocsárban nem fogja megtudni tőlem senki. De nézzetek körül! Már nem a mocsárban vagyunk - emlékeztette őket.