Szederfalva bokrairól egyre sűrűbben tűnnek el a világhírű gyümölcsök. A lakók tanácstalanul állnak az eset előtt. A városi tanács Pó Áron segítségét kérte az eset megoldásához.
- Kapcsold ki! - förmedt rá Szafari Bandi a barátjára, Benőre, aki olyannyira megijedt, hogy reflexszerűen nyomta meg a távirányító kerek piros gombját.
- Te jó ég! Mi történt? Ég a ház? - lépett be a nappaliba Szafari Sztella, Bandi felesége.
- Csak Pó - jegyezte meg halkan Benő. Stella ebből már mindent értett.
Az utóbbi hetekben még a csapból is az folyt, hogy Pó Áron így, Pó Áron úgy… S habár Sztella csak legyintett egyet, valahányszor szóba került a híres nyomozó, Bandi már nem tudta ennyire félvállról venni a tényt: Szederfalva lakói istenítik ezt a szélhámost. Mert Bandi egészen biztos volt benne, senki, még Pó Áron sem lehet annyira tehetséges, hogy minden egyes ügyet megoldjon, és soha, egyetlen egyszer sem tévedjen. Kizárt! Valami turpisságot, csalást sejtett a háttérben. Ő, Szafari Bandi utánajár, kinyomozza, mi lehet Pó Áron sikerének a titka!
Mikor már úgy érezte, majd’ kipukkad a méregtől, elhatározta, felkeresi Szederfalva polgármesterét, a derék és becsületes Vízi Lóránt urat. Agyafúrt volt Szafari Bandi, és ennek a leleményességének köszönhetően egy órával később már Pó Áron nyomába eredt a falu pereméül szolgáló erdőbe. Egészen egy tisztásig követte a csacsit. Már épp kezdte feladni (legalábbis aznapra) Nagy Leleplező Tervét, mikor szöget ütött fejébe a gondolat:
A nagyító! - csapott a homlokára a rejtekhelyén. Hát persze! Mi másért vinné magával mindig mindenhová, ha nem azért, mert abban rejlik a varázsereje?
Hirtelen kirontott a búvóhelyéről, kikapta Pó Áron kezéből a nagyítóját, és indult is volna vissza vele a faluba, ha győzelmi mámorában nem csúszott volna el néhány falevélen. A csacsi túl későn figyelmeztette. Szafari Bandi legalábbis ezt a malőrt is a nyomozó számlájára írta. Az sem enyhítette meg, hogy Pó Áron szempillantás alatt ott termett és egykettőre felsegítette őt a földről. Szafari Bandi csak morgott és zsörtölődött magában.
- Nagyon megütötte magát? - kérdezte Áron.
- Semmiség - motyogta mérgesen Bandi.
- Visszakaphatnám? - nézett szelíden rá a csacsi. Bizonytalanul nyúlt a nagyító felé, de Bandi erősen szorította a csalás ékes bizonyítékát.
- Azt lesheti! - kiáltotta. - Most azonnal elviszem ezt a varázstárgyat a polgármesternek, és akkor mindenki megtudja, micsoda szélhámos rejtőzik a szende csacsi-szemek mögött! -
Pó Áron először nem tudta mire vélni Bandi viselkedését, sem pedig a kijelentését. Csodálkozása kis híján hangos hahotázásba csapott volna át, ám a szüleitől annak idején azt tanulta, nem illik kinevetni senki félelmét. És - bölcsen - úgy gondolta, Szafari Bandi tévképzete azon a félelmen alapszik, miszerint már nincs szükség rá a falu közösségi kapcsolattartójaként. Végtére is, még a véleményét sem kérték ki, úgy fogadták fel a nyomozót az szeder-eset felgöngyölítésére.
Pó Áronnak végül nagy ötlete támadt!
- Volna kedve együtt megoldani az ügyet?
- Nem megyek magával sehová! - durcáskodott tovább Bandi.
Áron taktikát váltott.
- Az erdő ezen része számomra ismeretlen. Szívesen venném egy sokat látott és tapasztalt nyomozótárs segítségét - s mivel még látta a vacillálást Bandi arcán, hozzátette: - Minél hamarabb derítjük ki, mi történt a szederrel, annál hamarabb nyugdíjba vonulhatok.
- Szederfalvától jó messzire? - kérdezte bizonytalanul Bandi, s mielőtt megbánta volna modortalan első reakcióját, Áron arcán mosollyal bólintott.
- Jobb szeretem a vízpartot - vallotta be.
- Rendben - egyezett bele végül Szafari Bandi. - De semmi hókuszpókusz! - Áronnal megfordult a fejében, hogy tisztázza a dolgot, végül mégsem mondott mást, csak elfogadta Bandi feltételét.
Dehogy volt varázstárgy az a régi nagyító! Csupán arról volt szó, hogy Pó Áron szeme már nem volt a régi, derekát pedig meghajlította a sok hajlongás, ezért néhány hónapja vett magának egy nagyítót, ami biztosította régen-volt éleslátását.
Volt is aztán nagy csodálkozás, mindkettejük szája tátva maradt, mikor a talajon fellelhető szedernyomok egy dús lombú fához vezették őket. A fa tövében hangosan horkolva aludt Vízi Lóránt, a polgármester, barna kabátkáján szeder, markában szeder, a még álmában is elégedetten mosolygó szája szélén ott díszelgett Szederfalva féltve őrzött gyümölcsének maradéka...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.