MEGÍRVA A CSILLAGOKBAN II. RÉSZ

6

Miután Leonard ígéretéhez híven bejegyzést diktált a komputernek az orvosi naplóba, a kabinjában egy szonikus zuhanyt követően átöltözött. Választása ezúttal egy civil öltözékére esett: szürke pulóverre, amin apró sötét háromszögek törték meg az egyhangúságot, egy piszkoszöld színű, vastagabb kabátra és hamuszürke hosszú nadrágra. 

A kabát jobb felső zsebében ott lapult a holofedélzet használatához szükséges engedély kód a fél éve vásárolt üveg whiskey-ért cserébe. Csekély ár T’Ra mosolyáért. 

 - Öltözzön melegen!

 - Miért?

 - Mert elviszem a Földre. És nálunk most tél van. 

Követve a doktor instrukcióját, fekete korbbársony kantáros nadrág, valamint halványzöld garbó mellett döntött. 

 - Ha lett volna ilyen szintetizálónk az állomáson, feleslegessé váltak volna a ruhaüzletek - jegyezte meg, mialatt a nadrág derekán lévő patentokkal bíbelődött. 

A holoprogramnak Leonard a “Szánkózás az Alpokban” nevet adta. A biztonsági protokollt legalább ötször ellenőrizte, mielőtt mesélni kezdett volna arról, miért is erre esett a választása. 

 - Tudom, a vulkániak nem szeretik a hideget, de azért van benne jó is! Szóval, arra gondoltam, szánkózhatnánk, építhetnénk hóembert vagy hóvulkánit, amihez csak kedve van, ihatnánk forró csokoládét.

 - Olyat már ittam! - csillant fel a szeme az ismerős italnév hallatán. - Deanna, a legjobb barátnőm kóstoltatta meg velem. Ízlett és volt egy kis mogyorós utóíze. 

 - És a mentásat kóstolta már? - nézett rá huncut mosollyal az arcán McCoy. T’Rát azokra az ember gyerekekre emlékeztette ez a tekintet, akik valami csintalanságon törik a fejüket. 

 - Még nem - felelte, s már előre hallotta Leonard szavait:

 - Imádni fogja!

Mivel a quesadillával ő és Roché nővér tökéletesen eltalálták az ízlését, úgy döntött, ad egy esélyt ennek a mentás forró csokoládénak is. 

 - Jöjjön! - nyújtotta az egyik kezét a nő felé, míg a másikkal megkopogtatta a szánkót. Még hátrébb csúszott rajta, így hagyva több helyet a kényelmes elhelyezkedéshez. 

A kezébe adta a húzózsinórt és még be sem fejezte az okítást arra vonatkozóan, hogyan lehet menet közben irányt változtatni, amikor T’Ra kalandvágytól és kíváncsiságtól hajtva ellökte a szánkóval magukat a lankás dombtetőről.

Leonard önkéntelenül felkiáltott, mire T’Ra két egyszerű szóval reagált:

 - Kapaszkodjon, doktor!

Ijedtségében megragadta a nő derekát és próbálva álcázni a félelmét, kissé morcosan belekiáltotta a süvítő szélbe: 

 - Orvos vagyok, nem forma1-es versenyző!

Egyik kanyar követte a másikat, s úgy tűnt, mintha a komputer újabb és újabb dombokat és lankákat teremtene eléjük. McCoy már kezdte megbánni, hogy ide hozta T’Rát, amikor a nő elengedte a zsinórt, s akár egy madár, ami a légáramlatra bízza magát, kezeit mozdulatlanul kitárta.

 - Ez lenyűgöző! - ámuldozott. - Hogyan csinálja ezt?

 - Mit? - kérdezte a hajóorvos, próbálva lazítani a görcsös szorításán. Nem akarta összeroppantani T’Rát. 

 - Mindig tudja, mire van szükségem, mielőtt még saját magam realizálnám. 

 - Úgy tűnik, jó megfigyelő vagyok. 

 - Azt hiszem, van még mit tanulnom a szánkó irányításáról. 

 - Mondjuk, hogy ne eressze el a zsinórt?

 - Sajnálom! Nagyon megütötte magát?

 - Nem vészes. Volt már sokkal rosszabb is. Ön jól van? - azzal a sokzsebes kabátja egyik rejtekhelyéről elővarázsolta az elmaradhatatlan orvosi trikorderét, ami láttán a vörös vulkáni felnevetett. Hagyta, hogy a műszer megerősítse a szavait: jól van. A pulzusát Leonard így is kissé magasnak találta. 

 - Az esés miatt lehet - motyogta inkább magának, mint a vulkáninak. 

 - Nem érzékelek különbséget. Talán elromlott a műszere. Biztos túl sokat használta szőke doktornőkön.

 - Tessék? - kérdezett vissza Leonard, mert az utolsó mondatából valami teljesen képtelen dolgot hallott ki, amit egész biztosan félreértett. 

 - Nem mondtam semmit. Méltányolom az áldozatkészségét, doktor, de most már szeretnék visszamenni a kabinomba. 

Mivel nem akarta erővel ott tartani, Leonard megadón felsóhajtott. 

 - Komputer! Ajtót!

Bánatosan figyelte T’Ra egyre távolodó alakját, s fogalma sem volt, miért történt az, ami. 

Az első találkozásuk után is hasonlóan érezte magát, valami viszont azt súgta, ez esetben nem lesz oldhatja meg a problémát a gornharapás ellenszere. T’Ra feltételezése, miszerint az orvosi trikordere azért romlott el, mert “túl sokat használta szőke doktornőkön”, finoman szólva is nevetséges. Az Enterprise-on egy szőke doktornő szolgál, Carol Marcus.

“Persze, csak ha doktor Marcus nem hiányolja. Nem szeretnék zűrt okozni.” - jutottak eszébe az előző éjszakai beszélgetésük foszlányai. 

Ó. Te. Jó. Ég!

A következtetést, hogy T’Ra talán féltékeny lenne Carolra, egyszerre találta édesnek és képtelenségnek. Valóban, Carol Marcus gyönyörű nő, ezt egyszer már Jimnek is említette, de az még azelőtt volt, hogy megismerte a vörös vulkánit. Mintha egy egész élet telt volna el azóta. 

T’Ra erőtlenül sétált a folyosó egyik végéről a másikra. A kanyar után végre talált egy információs panelt. Ezen az óriási csillaghajón igazán lehetne minden útelágazásnál legalább egy!

Szédülve és levegőért kapkodva érte el a vendégszállások folyosóját. Először azt hitte, hallucinál, amikor meghallotta Pola hangját. Kirkkel beszélgetett éppen.

 - Ugyan, kapitány. Szükségtelen szabadkoznia. Ami a szállásokat illeti, számunkra tökéletesen megfelel a legegyszerűbb kabinjuk. 

 - Ne vegye tiszteletlenségnek, asszonyom - hallotta meg T’Ra a hajó első emberének hangját -, de mi szél hozta Önöket?

 - Mi szél? - kérdezett vissza Pola.

 - Ez egy földi kifejezés. Azt jelenti: miért jöttek?

Spock hangja most is racionálisan búgott. 

Egyre közeledtek T’Ra felé, így a vörös vulkáninak döntenie kellett: vagy marad és üdvözli a felettesét, aki egészen biztosan azonnal rájön, mitől olyan zavaros a tekintete, vagy visszavonul a kabinjába. Az utóbbi mellett döntött. A kabinajtóhoz tapasztotta a fülét és még a szemeit is lehunyta, hogy a lehető legkevesebb dolog terelhesse el a figyelmét arról, amit meg akart tudni. Ami végsősoron egyezett Kirk kapitány kérdésével, ennélfogva a férfi érdeklődése a hasznára vált. 

 - Mint azt nyilvánvalóan már tudják, a Nyolcas Föderációs Űrállomás elpusztult.

 - Igen, hallottunk róla - sóhajtott fel Jim. - Részvétem mindkettőjüknek. 

 - Nem a sajnálatukért jöttünk - jelentette ki Pola. - Úgy értesültünk, T’Ra Kelly néhány napja a vendégszeretetüket élvezi. 

A vörös vulkáni ereiben megfagyott a vér e szavak hallatán, de ha megkínozták volna, sem tudta volna megmondani az okát. 

 - Úgy értesültek? - kérdezett vissza Kirk. T’Ra számára nyilvánvalóvá vált, az iowai férfi nem bízik Polában. 

 - Talán meglepi, kapitány, de a VTR minden tagjáról pontosan tudom, hol tartózkodik jelenleg. Legalábbis az élőkről. 

 - Szóval nyomon követi őket?

 - Törődöm velük, kapitány. A VTR egy nagy gépezet, amiben éppúgy fogaskerekek vagyunk mindannyian. T’Ra Kelly épp úgy, ahogyan én is. Ezért vagyunk most itt. És nagyon kérem, kapitány, ne sértsen meg egy olyan hazugsággal, miszerint nem tudja, kiről beszélek. Ezt Te sem akarhatod, vörös vulkáni!

Az utolsó mondatát okkal mondta ki hangosabban és tisztábban. Pontosan tudta, hogy T’Ra hallgatózik. 

Pola ideiglenes szállásának nyitott ajtajában felbukkannia így olyan érzéssel töltötte el, mint egy csaláson kapott kisdiák. 

Mindenesetre szilárdan tartotta magát az elhatározásához, miszerint ezúttal tisztavérű vulkániként fog viselkedni. Talán Pola nem veszi észre rajta a tüneteket, talán csak azért jött, hogy kiderítse, hogy van. Ám ez az elmélete megbukott, amint észrevette a kísérőjét. 

 - Nirak? - suttogta bizonytalanul, mint aki nem hisz a szemének. A magas vulkáni férfi üdvözlésre emelte a kezét.

 - T’Ra! Részem maradtál a távolban is… - e szavakra Spock felvonta egyik szemöldökét és csodálkozva nézett farkasszemet a kapitánnyal. 

 - Miss Kelly! Kérem, hadd magyarázzam meg, ez egy csúnya félreértés! - McCoy nem is figyelte, hogy ez a kabin nem T’Ráé, egyszerűen a liftből kiszállva automatikusan a nő után indult, s amikor látta ide bejönni, a továbbra is nyitott kabinajtón át követte őt. 

A továbbiakban a torkára fagyott a szó a helyiségben összegyűlt társaság láttán. Kirk és Spock az ajtótól balra álltak, a bejárattal szinte szemben a VTR főnöke, mellette egy ismeretlen vulkáni férfi, vele szemben a döbbent T’Ra. 

 - Mi folyik itt?

 - Pola, bemutatom doktor McCoyt, a hajóorvosunkat. 

Leonardnak már a nyelve hegyén volt az őszinte reagálás, miszerint már találkoztak, még egy plecsnit is kapott tőle, de szerencsére még időben megértette, ki ennek a színjátéknak a valódi közönsége.

 - Üdvözlöm - biccentett Pola felé, majd azonnal visszafordult T’Rához: - Beszélhetnénk, Miss Kelly? Fontos lenne.

 - A fogdosása szükségtelen - jegyezte meg tárgyilagosan az ismeretlen vulkáni. Leonardnak csak ekkor tűnt fel, hogy a kezét T’Ra válláról a derekára siklatta. 

 - Nézze, nem tudom, hogy ki maga és voltaképpen nem is érdekel. De hegyezze ide azokat az óriási füleit, mert csak egyszer mondom el: ezen a hajón engem terhel a felelősség mindenki egészségi állapotáért. És ha én azt mondom, hogy fontos, akkor az valóban úgy is van! Menjünk! - erőteljes hangja csak az utolsó szóra vált azzá a kedves, figyelmes orgánummá, amit T’Rával szemben használt. 

 - Nem engedem… - kezdte volna Nirak, láthatóan az önkontrollja elvesztésének a mezsgyéjén lavírozva, azonban legnagyobb megdöbbenésére Pola a kezét a kezére téve megállította őt abban, hogy olyasmit mondom, vagy tegyen, amit később talán megbánna. 

 - Inkább a kabinomba menjünk - hiába igyekezett kimérten kiejteni a szavakat, a kéz a derekán éppen elég zavaró tényezője volt a tisztavérű vulkáni viselkedés-elhatározásának. - Ott biztosan senki nem fog zavarni. 

 - Miss Kelly - kezdte Leonard, mihelyst az ajtó becsukódott mögöttük. 

 - Olyan meleg van itt. Ön nem érzi, doktor? - kapkodott levegőért T’Ra. Az arca egyre sötétebb zölddé vált. Úgy érezte magát, akár egy kis bogár, ami hiába ég meg a lámpafénynél, képtelen tőle elszakadni. Megemelte remegő kezeit, azonban, mintha attól tartott volna, ha hozzáér, a férfi eltűnik, akár egy szép álom, ezért inkább a saját nadrágja patentjaival és kantárjával kezdett bíbelődni. 

McCoy bólintott, de a hangja a megszokott volt annak ellenére, hogy a szituáció cseppet sem tűnt megszokottnak. Legalábbis az elmúlt fél évben. 

 - Igen, valóban melegebb van itt, mint nálam. 

 - Miért nem veszi le a kabátját? - biccentett az asztal előtti szék irányába. - Addig én is belebújok valami kényelmesebbe. 

Leonard bólintott és addig követte tekintetével a nőt, amíg csak el nem tűnt a kabinhoz tartozó fürdőszoba ajtaja mögött. Felsóhajtott, levette a kabátját és a szék háttámlájára tette. 

 - Nézze, Miss Kelly - kiabálta túl a fürdőszoba csukott ajtaját, miközben idegesen járkált a kabinban -, nem tudom, ki ez a magas fickó, és tudom, semmi közöm nincs hozzá, csak azt mondom, nem lenne szabad hagynia, hogy így beszéljen. - A fürdő ajtaja kinyílt, de McCoy meg sem hallotta. - Elvégre nem a tulajdona, csak…

 - Ő a vőlegényem. A neve Nirak - hallatszott a válasz a háta mögül. A hírtől kikerekedett szemekkel fordult meg, a látvány viszont, ami ekkor fogadta, úgy ledöbbentette, hogy megszólalni de még megmoccanni sem bírt. A szája is tátva maradt.

T’Ra kibújt a kantáros bársony nadrágból és a vastag garbótól is megszabadult. A “valami kényelmesebb” egy tűzpiros csipkés fehérnemű szett volt, ebben támasztotta a nő az ajtót és bámult szemérmetlenül Leonardra. Elégedetten húzódott halvány mosolyra a szája a férfi látható zavarától. 

Leonard kényelmetlenül érezte magát, próbált bárhova máshova nézni, csak a nőre nem. A köztük lévő távolság csökkenésével kiszáradt a torka. Aggódva konstatálta a kerek, zöld szemeknél sötétebb zöld árnyalatot, ami pókhálóként ölelte körbe az íriszét. Ha ez egy vírus, akkor hálát adott az égnek, amiért hallgatott rá és nem a gyengélkedőre mentek. Egy kabint még karantén alá helyezni is könnyebb.  

 - Elakadt a szava, doktor? - kérdezte T’Ra - Mondja, tetszik, amit lát?

McCoy nagyot nyelt, mielőtt bólintott volna. Minden igyekezetével azon volt, hogy elvonatkoztasson a látványtól, ami a vérét először az arcába, majd délebbi tájakra űzte. A szavak lüktettek a fülében és a fejében. Az emlékeiben kutatott az ismerős erőtlen hang után kutatva, s kisvártatva rá is jött a megoldásra: az állomáson invitálta így a kabinjába. Ezek szerint ez nem vírus, ez a…

 - Hallott már a pon farr-ról?

 - Természetesen. De az csak a vulkáni férfiakat sújtja, nem? - T’Ra nehezen felsóhajtott, majd még közelebb lépett felé. 

 - Sújtja? Milyen találó kifejezés! Bárcsak így lenne! - lassan beszélt, még lassabban közeledett, mintha minden egyes mozdulat nagy erőfeszítésébe kerülne, az arcán viszont ennek nyoma sem volt. - De nem hibáztatom érte. Voltaképpen a vulkáni férfiak közül is akad olyan, aki rácsodálkozott erre. 

 - Vulkániak? Csodálkozni? - emelte fel egyik szemöldökét szarkasztikus félmosoly kíséretében. 

 - Tudja, hogy értem. A vulkáni nők helyzete annyiban bonyolultabb, hogy nekünk nincs választási lehetőségünk. Párosodounk vagy meghalunk. Ennyi az egész. Az igazságtalan biológia.

McCoy minden lelki erejét összeszedve igyekezett figyelmen kívül hagyni az arcát simogató ujjakat. Igen, határozottan melege volt a kabinban, s gyanította, nem a vastag pulóvere az oka. Elmerengve bólintott. Spock úgy négy-öt hónapja létrehozott a holofedélzeten egy titkos programot, amit csak ő futtathat, “Vulkán 7” néven. Egyszer hallotta azóta, hogy Jimmel a programról beszélgetnek, amiben Spock legyőzte az ellenfelét.

 - Ezért van most a hajón a vőlegénye. 

 - Logikus következtetés, a felettesem bizonyára ezért hozta magával. - T’Ra közvetlen a férfi előtt állt, úgy suttogta a fülébe. - De engem nem érdekel Nirak. Pola mégis azt hiszi, tudja, mi a legjobb nekem. 

 - Mi a legjobb Önnek, Miss Kelly? Mire vágyik igazán? - súgta vissza Leonard, amitől a nő vére szinte sisteregni kezdett az ereiben. 

 - Emberi szenvedélyre. Önnel, doktor. 

A vágytól elcsukló hangján felbuzdulva Leonard leleletfinoman érintette meg az arcát, először csak az ujjai hegyével, majd ugyanazt az utat bejárta az ajkaival is, kifejezetten ügyelve arra, a vörös vulkáni szép ívű száját kihagyja. Nem akart ajtóstul rontani a házba. Ez a gondolkodásmód a saját türelem-próbájaként éppoly jó szolgálatot tett. 

 - Azt akarom - törtek utat saját vágyain át a nő szavai -, hogy úgy csókoljon meg, ahogyan egy földi nővel tenné! Tudom, nincs jogom ilyesmit kérni Öntől, de…

Több sem kellett Leonardnak: ráhajolt az ajkaira, mialatt mindkét karjával úgy ölelte magához, hogy ha valóban földi nő lett volna, talán hevességében fájdalmat okozott volna neki. T’Rának viszont ez a vehemencia csak tovább fokozta a vágyát: meg akarta tapasztalni az emberi szexualitást. a lehető legemberibb új ismerősével. Abban a pár pillanatban, amikor Leonard megszakította a csókáradatot, hogy megszabaduljon a pulóverétől, a nő fejében átfutott a gondolat: a karjaiban otthon érzi magát. Aztán a férfi ajkai újra ingerelni kezdték az érzékeny bőrét, és ő mindennemű logikájától a maradék ruháival együtt megszabadult. 

Leonard a karjaiba vette és óvatosan az ágyra fektette. Fölé hajolva megcsókolta, ezúttal lassan, kiélvezte minden másodpercét, mielőtt a nyelvével kényelmes felfedezőútra indult volna. 

 - Érezni… akarom… magamban… kérem… doktor! - nyújtotta ki remegő kezeit a hamuszürke nadrág gombja felé, de a pon farr-tól képtelen volt a legegyszerűbb mozdulatra is.

Leonard a szemébe nézett, miközben eggyé váltak. Igyekezett nem megfeledkezni arról a tényről, T’Ra számára ő az első férfi, ám amikor a vérszínt a tekintetében lassan felváltotta az a jól ismert igéző zöld árnyalat, majdnem eszét vesztette az alatta kéjesen vonagló nőtől. Tövig hatolt belé, amitől T’Ra arca egy pillanatra eltorzult, de mire a férfi felfogta volna az ok-okozati összefüggést, a vulkáni combjai a dereka köré fonódtak. A mozdulattól kajánul elvigyorodott és két oldalt tartva a nő derekát lassított a tempón, de arra figyelt, hogy minden lökését épp oly mélyen érezze magában. 

Az ujjai a derekáról a hátára siklottak, majd egy határozott mozdulattal az ölébe ültette T’Rát. A válla után a melleit csókolgatta, mialatt a hátát simogatva, a fenekét markolva igyekezett a lehető legközelebb húzni magához. Egyszerűen nem bírt betelni vele. T’Ra a doktor nyaka köré fonta a karjait, majd hol a hajába túrt, hol a hátát cirógatta. Leonardnak ezek az egyszerű mozdulatok is rendkívül jól estek, azonban az, amikor a nő meleg ajkait megérezte a füle és a nyaka találkozásánál, a csúcsra juttatta. Levegőért kapkodva lazított a szorításán, mire a vulkáni erősebben fonta át a karjaival és a combjaival egyaránt. 

 - Ne engedjen még el! 

A hajóorvos vágytól elhomályosodott tekintettel pislogott rá:

 - Elengedni? Önt? - kérdezett vissza csodálkozva. - Soha! - s ígéretét egy lágy csókkal pecsételte meg.