Mesék, nem csak gyerekeknek & Sorozat-átiratok, nem csak rajongóknak

Sunshine Du Lac - Aki a sorozatból kimaradt

2018/09/16. - írta: SunnyDonnelly

BBC Merlin fanfiction (3. évad 4. részhez)

3.

Picilány...

Sunnyban még nagyon sokáig ott visszhangzott a becenév, amivel Gwaine illette őt. Alacsony termete és gyermeki arcvonásai ellenére mindezidáig még senkinek nem jutott eszébe így hívnia, mégis, furcsa mód, tetszett neki a dolog. Elkönyvelte magában, mint ittléte során az első pozitív érzést, mielőtt – immáron jóllakottan – gondosan bezárta maga mögött ideiglenes szobácskája ajtaját.

Eltökéltsége, hogy felkutatja Emryst, minden egyes lépésével halványodott. Mégis, mit mondhatna neki? Iseldir a lelkére kötötte, hogy csakis annyit áruljon el magáról és a küldetéséről, amennyi feltétlenül szükséges. Való igaz, a druidák természetüknél fogva rendkívül titoktartóak voltak. A leány olykor kételkedett benne, valóban helyesen járna-e el, ha Emrys előtt is rejtegetné jövetele célját. Amennyiben hangot is adott volna ebbéli kételyének, Iseldir bizonyára egy másik druidára bízta volna ezt a – máskülönben nemes –feladatot. Alig észrevehetően húzta ki magát, ahogy mindezek a gondolatok az eszébe jutottak, büszkeséggel töltve el őt.

Ez az Ő küldetése... az Ő sorsa, ami – legalábbis Iseldir elmondása alapján – szorosan összefonódott Albionéval. Az eljövendő korral, melyet Arthur Pendragon és Emrys közösen hoznak majd létre. Az egyesült öt királyság jövőképével, melyben a mágiával bírók békében élhetnek...

Dacára a boldog jövő gondolatának, ijedten torpant meg a Fellegvár bejárata előtt. Még csak néhány lépés, és a palotában lesz. Láthatja az udvart, ahol a máglyahalál olyan visszajáró vendég már évtizedek óta, mint a lovagi tornákat megelőző vadászatok a Camelotot körül ölelő erdőben.

Ahol Cerdan és még rengeteg ártatlan ember lelte halálát...

Pár pillanattal később riadtan húzta össze magát. A háta mögül ritmusos patadobogás robaja ragadta ki a nem kívánatos emlékezésből. Ahogy lassan elhalt a patazaj, egyelőre bátortalan léptekkel ismerkedett az érzéssel: hamarosan Camelot főterének látványa tárul majd elé. Mielőtt azonban ez bekövetkezett volna, egy szelíd, barna hátas, nyergében minden idők legnagyobb varázslójával, olyan váratlanul bukkant fel – szintén a háta mögül –, hogy egy pillanatra ijedten a szívéhez kapott. Emrys mindebből, ha észre is vett valamit, nem mutatta. Nyilván lefoglalta a gondolat, hogy igyekezzen lépést tartani a piros köpenyes lovagokkal, kiknek élén most is a leendő király lovagolt. Sunny és Emrys tekintete egy szívdobbanásnyi ideig összetalálkozott, s a leány csak remélhette, a mágus nem olvasta ki a szemeiből, kicsoda ő valójában...

Megsemmisülten dermedt le a főtéren, ahol most bitó helyett az öt királyságból érkező lovagok üdvözölték a királyt, aki – rendhagyó módon – személyesen köszöntötte őket. Sunny még gyermek volt, mikor utoljára látta Uther Pendragont, s most, az érzelmek hullámvasútján a szívéből induló szorító érzés meglódult, görcsbe rántva a gyomrát. Elöntötte a tudatát a druidáktól olyannyira távol álló bosszúvágy, oly’ mértékben, hogy minden egyes idegszálával a király halálát kívánta; mindazért, amit eddig tett... S talán megakadályozhatja azokat a borzalmakat, amik a jövőben várnának a – tágabb értelemben vett – népére, mindazokra, akik mágiával a szívükben és a lelkükben születnek. Csak néhány lépés, egy szimpla karmozdulat. A leggyengébb druida is képes rá. Hát még az erősek... S Sunny jelen helyzetben úgy érezte, ő a legerősebb druida mind közül. Neki adatott meg a lehetőség, hogy megszabadítsa a királyságot, megtisztítsa a földet ettől a zsarnoktól...

Érezte, ahogy szemei arany színben izzani kezdenek, a mágia csak úgy áradt az ereiben. Zihálva kezdte felemelni remegő, görcsbe rándult ujjait, hogy végső csapást mérjen a gonoszra.

Egy erős szorítás mégis megakadályozta sziklaszilárd elhatározásában. Néhány másodperc után kezdett csak kitisztulni az elméje. Mint aki mély álomból ébredt, úgy bámult bele Gwaine szemeibe. A férfi a csuklóit szorította, ahhoz elég szorosan, hogy kijózanítóan hasson az ereje, mégis figyelve arra, hogy ne okozzon a kelleténél nagyobb fájdalmat. A druida lány érezte a hideget a háta mögött; Gwaine az egyik kőoszlopnak támasztotta, így Uther Pendragon kikerült a lány látóköréből.

 - Mégis, mit művelsz, Picilány? Megvesztél? – rázta meg kissé. Ahogy tisztult a tudata, úgy gyengültek el a lábai: végül megadta magát a remegésnek. Összecsuklott volna, ha Gwaine nem tartja olyan erősen, így viszont tehetetlenségében elsírta magát.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sunny-donnelly.blog.hu/api/trackback/id/tr314242845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása