Az Alkukötő

Szavak:
 Blaze Bar; roppant éles elméjű; siránkozni; csendes élet; ostrom

Történet:

   Denis Fox egy roppant éles elméjű fiatalember volt. Nagyszerű jövő várt volna rá. Csendes életet élt a régi, szülői házban, melyet bátyjával, Dominic-kal együtt hoztak rendbe. A nagy korkülönbség, ami a felújítás kezdetén még olyannyira éket vert a testvérek közé, a munkálatok végeztével már semmit nem jelentett számukra.

   Épp Denis huszadik születésnapjára készülődtek. A faluban megvették a szükséges hozzávalókat az esti összejövetelhez, és újra emlékeztették közeli barátaikat az esemény fontosságára.

Hazafelé tartottak, mikor észrevették a gomolygó füstöt. Denis amilyen jólelkű volt, annyira konok is. Saját testi épségét kockáztatta, mikor gondolkodás nélkül rontott be az égő templomba, hogy biztonságba vigye a bent rekedt papot. Kifelé jövet azonban egy deszka fejen találta, és bár még sikeresen kijutott, Dominic előtt összeesett, ahogy kártyavár omlik össze a szélben. A faluorvos kitartóan küzdött az életéért, de csodára már ő sem volt képes…

Dominic magára maradt…

  Ideje nagy részében csak bámult maga elé, vagy a falu kocsmájában, a Blaze Bar-ban itta le magát a sárga földig. Nem számított már semmi sem, úgy érezte, a halál már megváltás lenne a számára.

  Soha nem tartotta magát olyannak, mint aki csak ül és siránkozik egész nap, akárkinek, aki csak képes elviselni őt, most mégis ezt tette szüntelenül. Teljesen kifordult önmagából. Minden, ami azelőtt lázba hozta, érdektelenné vált a számára. Önmagát hibáztatta a történtekért. Bárcsak mondott vagy tett volna valamit… bármit, hogy megállítsa a testvérét!

 Miért pont az öccse? Miért nem őt magát ragadta el előbb a halál? A megválaszolatlan kérdések napról napra az őrületbe kergették.

 Denis nem ezt érdemelte!

Nem volt már sem éjjele, sem nappala. Szüntelenül újra lejátszódott a fejében a jelenet, ahogy az öccséből elszáll az élet utolsó sóhaja.

Fogalma sem volt, mennyi idő telt el a tragédia óta. Fényes nappal volt, ő – új szokásához híven- a Blaze Bar-ban döntötte magába a töménytelen mennyiségű alkoholos italokat. A pultos – immáron jó ismerőse- rosszalló pillantással sóhajtott fel.

   - Néhány napja a faluba látogatott egy különösen fess úriember - kezdte. Dominic nem igazán értette, mit akar ezzel a pultos, igaz, nem is túlzottan érdekelte.

   - Ha az az eseted… - vont vállat végül, majd szárazra ivott egy újabb pohárkával.

   - Nem így értettem - mosolyodott el halványan. További magyarázkodás helyett folytatta a mesélést: - Azt beszélik, ez az ember képes teljesíteni a legmerészebb kívánságot is.

   - Balgaság! - legyintett Dominic.

   - Én is azt hittem. De tegnap este...- hajolt közelebb a pultos, mintha valami óriási titkot osztana meg a férfivel. - … fültanúja voltam a főnök és az idegen párbeszédének. A főnök fel akarja virágoztatni ezt a helyet, és csak a mai bevételből kiindulva, nagyon úgy tűnik, hogy sikerült is neki! Hiszen, nézz körül! Eddig a hely kongott az ürességtől, és most…

   - Nem érdekel - vont vállat újra Dominic. Nemtörődömsége azonban csak álca volt.

Aznap éjjel, a hűs éjszakai levegőnek, vagy a pultos szavainak köszönhetően, úgy érezte, végre tisztán látja a dolgokat. Denis halála az ő hibája volt, és az érzelmi hullámvasút, amin az utóbbi időben érezte magát, újabb mérföldkőhöz érkezett azzal a felismeréssel, hogy talán tehet ellene. Talán még nem késő. Talán megtalálhatja azt a titokzatos idegent. Talán segíthet rajta.

   - Micsoda kellemes éjszaka az elmélkedésre, nem gondolja, Mr. Fox? 

Dominic annyira megijedt, hogy a szíve majd' kiugrott a helyéről a férfi váratlanul szavaira. Vajon mióta követhette? Néhány pillanatra önvizsgálatot tartott: míg Denis élt, elképzelhetetlen volt, hogy valaki csak úgy utána lopakodjon.

   - Honnan tudja a nevemet? - kérdezte, ám mire megtalálta a megfelelő szavakat, inkább már a „mi mást tud még rólam?” lett volna az a kérdés, amire választ várt.

  Dominic gyanakodva bár, de jól megnézte magának az idegent. Elegáns, és minden valószínűség szerint méregdrága öltönyben feszített, hozzá illő inggel és valamilyen mintás nyakkendővel. Fekete cipői szinte beleolvadta az éjszakába, ahogy koromszínű haja simult rá a homlokára.

Mintha szánt szándékkal torpant volna meg éppen egy pislákoló lámpaoszlop alatt, hogy a férfi jobban szemügyre vehesse középkorú, kissé zömök, alacsony termetét.

   - Tudja, az Ostrom utcai sikátor óta azon merengek, vajon tényleg céltalanul akarja eldobni magától az életét, vagy előtte tenne valami jót is ezzel a kis falucskával. 

Talán az alkoholnak, talán csak a pislákoló világításnak köszönhetően, de Dominic az idegen férfi szemeit néhány pillanatra éjfeketének látta.

   - Maga az... – döbbent rá végül. – Maga az az idegen, akiről a pultos mesélt. Az alkukötő. 

Bár kezeit továbbra is lazán a zsebeiben tartotta, egy halvány mosoly suhant át magabiztosan az arcán a névre, ahogyan Dominic őt illette. Talán idővel helye lesz a marketing osztályon, merengett el magában.

   - Én csak segíteni szeretnék, Dominic – váltott bizalmaskodóbb hangnemre.

Az éjszakai levegő épp annyira tisztította ki az elméjét, amennyire ahhoz volt szüksége, hogy kimondhassa a legnagyobb vágyát.

   - Bármit megtennék azért, hogy visszakaphassam az öcsémet – ahogy Denis arca felderengett előtte, újra sebezhetőnek érezte magát. Mielőtt azonban engedte volna a könnyeinek, hogy makacsul ellepjék a szemeit, egyenesen a titokzatos idegen szemeibe nézett: - És maga segíteni fog nekem – jelentette ki határozottan. Határozottabban, mint ahogyan jelenleg legbelül érezte magát.

A fekete-öltönyösnek tetszett, amit hallott és látott maga előtt.

vége az első résznek...