Rim - Végre szabadon 2. rész

Szavak:

megfejtett (üzenet), értelmetlen, haszontalanság, törvénytelen, képzetlen

 Történet:

 - Tessék? Még, hogy Te és ez a ...légi kalóz... – Ernest nem tudott napirendre térni a tény felett, hogy Rim és ez a bagoly egyáltalán ismerik egymást.

 - A neve Oliver – pontosított Rim, ami voltaképpen egy bemutatásnak is beillett volna, ha Ernest elég nyugodt és felismeri ezt a helyzetet. De Ernest jelenleg cseppet sem volt nyugodt.

 - Barátok? – fejezte be a kérdést végül, de továbbra is úgy érezte, egy útvesztőbe került, ahonnan sehogy sem bír kiszabadulni. Értelmetlennek tűnt számára ez az egész.

 - Igen – jelentette ki természetes könnyedséggel Rim, annak ellenére, hogy lassacskán ő is kezdett kijönni a béketűréséből. Természetesen hálás volt Ernestnek, amiért kiszabadította a börtönből, de mégis... hogy jön ő, vagy bárki más ahhoz, hogy így beszéljen az egyetlennel, aki mindig is hitt benne?

 - Ez így teljesen értelmetlen – szajkózta Ernest.

Rim már szólásra nyitotta a száját, de a bölcs bagoly megelőzte, nyugodtan, megfontoltan:

 - Nem kevésbé lehetetlen, mint az a szövetség, amit te kötöttél, pocok.

Rim kikerekedett szemekkel fogta fel a szavak jelentését: ezek szerint Oliver  pontosan tisztában van azzal, ki akarta őt valójában kiszabadítani.

 - Kivel, Oliver? – kérdezte tanácstalanul Rim, s abban a percben úgy érezte, bármit megtenne a válaszért.

A bölcs bagoly a kis szúnyogról a pocokra pillantott.

 - Azt nem az én tisztem elárulni neked, drága barátom. - Ernest alig észrevehetően bólintott a légi kalóz felé. Megfejtette a mondat üzenetét.

Oliver elrepült, Ernest pedig felkészült a nagy vallomásra.

 - Rim – kezdte. A kis szúnyog reményteljes tekintettel bámult vissza rá. A pocok arca hirtelen elsápadt – már amennyire ez egy pocok esetében lehetséges – és félelem ült ki rá. Rim háta mögött füstfelhőszerűen feketéllett el a zöld mező, s ha hősünk szemüvege nem nagyította volna ki ezt a furcsa füstöt, Ernest valószínűleg nem jött volna rá ilyen hamar: bizony, hangyák egész serege közeledett feléjük. 

 - Menekülj! – kiáltotta végül torkaszakadtából, majd automatikusan megragadta a csuklóját és magával húzta, amilyen gyorsan és messzire csak bírta. Így értek végül vissza Lepkeország határára.

 - Rossz irány, rossz irány! - mondogatta inkább magának, mint barátjának Ernest, mint valami elromlott lemezlejátszó, monoton módon ismételgetve. Végül a határt képező fák egyikének vaskos gyökerénél találtak néminemű menedéket. Ekkor, mint derült égből a villámcsapás, jutott eszébe a tény, amit hősiességgel a hangjában osztott meg barátjával: - Te csak repülj el, én addig feltartom őket!

Rim, a futástól még kapkodva a levegőt, szégyenkezve motyogta maga elé:

 - Nem megy.

 - Dehogyisnem, csak hagyj itt! – legyintett Ernest.

 - Nem úgy értem! Persze, nem is akarnálak itt hagyni a slamasztikában, de ha akarnálak, sem tudnálak. Nem igazán bírnak el a szárnyaim.

 - Oh, a két lábon járó haszontalanság! – bukott ki a pocokból, majd meg sem várva Rim válaszát, eszébe jutott valami: - Oké, B terv. Mássz fel a fára, és hívd a légi kalózt!

 - De oda utánam jöhetnek. A hangyák nagyon strapabíró mászók – aggodalmaskodott Rim.

 - Higgy nekem, nem fognak, ha bevetem ezt! – húzott elő kék hátitáskájából egy lezárt papírtasakot. Rim csak egy pillanatra látta, mivel Ernest újabb felszólítására azt tette, amit mondott: mászni kezdett felfelé az óriási fa törzsén.

Nem is sejtette, hogy s mint segíthet ez a tasak valami az életük megmentésében, ám dacára a kialakult helyzetnek, egyszeriben eszébe jutott az a furcsa álma, mely rémálomba fordult át, amikor Anthony a maga személyes tulajdonának titulálta Antóniát. Meg kell mentenie Őt!

   Köhögés, prüszkölés és krákogás hangja ütötték meg Rim füleit. Épp ekkor kapaszkodott fel az egyik ágra. Ijedten nézett le, ahol furcsa, fehér port látott a fa törzse körül, és Ernestet, amint igyekszik saját tempóját meghaladva, karmait erősen belemélyesztve a fába, mind’ feljebb kapaszkodni rajta. A hangyák azonban nem követik, csak szitkaik és dühük érte utol a rafinált pockot. Az ágon pedig Rim csodálata várja, ösztönösen magához ragadva a lehetőségét a köszönetmondásnak, majd egy szívből jövő ölelésnek.

Oliver szárnysuhanásától ezúttal már Ernest sem riadt vissza, sőt, immáron ő is jó barátként üdvözölte őt, amivel újra hálát ébresztett maga iránt Rim szívében.

 - Hová vihetem az utasokat? – kérdezte viccesen Oliver.

 - A legközelebbi emberfaluba – jelentette ki Rimet megelőzve Ernest. Elképedés és csodálkozás volt a másik kettő reakciója. - Kifogyott a munícióm – majd meg is mutatta az üres papírtasakot. A kis szúnyog ezúttal már el bírta olvasni a feliratát is.

 - De ez nem... törvénytelen? – aggódott Rim, mire Ernest csak legyintett.

 - Drága barátom, még elég képzetlen vagy a hangyák ellen.

 - Akkor irány az emberfalu – azzal Oliver, hátán a pocokkal és a szúnyoggal elrepült, hogy feltöltsék a muníciót. Az úton odafelé Rim a legújabb megtanult szóval ismerkedett, amit a papírtasak feliratán látott. Aminek segítségével majd megmentheti Antóniát: sütőpor.

Vége a második résznek...